Azt hiszem, a Tiszai hajósok tere igazából csak 2011 januárjában született meg, amikor a Tiszaligetbe vezető gyaloghíd, és annak farvizén e tér rehabilitációja elkészült. Korábban egy jellegtelen parkoló volt, bozótossal, kaviccsal leszórt sétányokkal és persze a Tisza-part közelségével. Nem nagyon használtuk, nem nagyon jártunk erre, talán a nevét sem tudtuk. Amióta ott a híd, a kulturált környezet, a város szerves része. A tavasztól induló szabadtéri programoknak, a térre települt vendéglőknek köszönhetően pedig szeptember végéig Szolnok egyik találkozó- és szórakozóhelye.
Kialakulásáról nincsenek pontos információim, de azt gondolom, a XIX. század végéig a Molnár utca folytatása volt a Sóház utcán túl, a folyóig. Ha mesélni tudna, biztos érdekes sztorikat adna elő a Tiszáról vizet hordó asszonyokról, az erre munkába járó vízimolnárokról, a jellegzetes bőgőhajókon szolgáló legényekről, az Erdélyből érkező sóról, fáról. Térré válása szerintem 1899-ben, a zsinagóga megépülésével kezdődött. Akkor még a folyó és az izraelita templom között a Szigony utca is bele torkollott. Valószínűsíthetjük, hogy a térré váló közterület legrégebbi, ma is álló épülete nem is a zsinagóga, hanem a Galéria étteremnek otthont adó épület.
Másik látványossága a félig a Sóház utcához tartozó Barta-palota, ami valamikor a XX. század első évtizedében készült, és a városi legenda úgy tartja, hogy az ötvenes években az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) kiképző iskolája működött benne. Pincéjében – ahol ma éttermek vannak – meg talán még cellák is lehettek. A tér neveinek változása nem teljesen világos, az azonban biztosnak tűnik, hogy a XX. század elején, amikor a ma is álló, jellegzetes épületei készültek, Erzsébet királyné nevét viselte.
Meglepő azonban, hogy 1919 és 1926 között két másik elnevezése is ismert, amelyek az 1919-es Tanácsköztársaság leveréséhez, pontosabban a román megszálláshoz köthetők. Ugye történelmi tény, hogy a bolsevik diktatúra összeomlása után, az Alföldet megszálló román, királyi csapatok Szolnokot is birtokba vették jó néhány hónapra. Ismerve a XX. század történelmét, ne nagyon csodálkozzunk azon, hogy a megszállók hosszabb időre akartak berendezkedni, aminek egyik jele volt a Szapáry utca végén, Mária román királynő monogramjának kirakása virágokból. Amiből következőleg állítólag a Román tér nevet viselte a közterület.
Ugyanakkor Cseh Géza sokat idézett Szolnok város utcanevei című könyve Szófia tér néven is jelzi ugyanebben az időszakban ezt a helyet. Ami pedig a virágágyást kialakító, román városparancsnok feleségének nevére utalhatott. A magam részéről e két elnevezést maximum történelmi érdekességként, de komoly fenntartásokkal kezelném. Nem hinném, hogy Trianon után még hat évvel ilyen nevet viselhetett volna egy közterület Szolnokon.
Az azonban biztos, hogy 1926-tól ismét Erzsébet királyné a neve szűk másfél évtizedig. A második világháború után ugyanis – a térképeket nézegetve – nemes egyszerűséggel megszűnt a neve, és lett a Ságvári út, majd körút eleje. Ami talán azért sem kapott sokkal több figyelmet, mert 1945-ben éppen ide sikerült száműzni a Hősök teréről – ma az SZTK előtti park – az első világháború áldozatainak emléket állító, Szentgyörgyi István által készített szobrot. Illetve a világháborúban megsérült, és közel három évtizedig raktárként használt zsinagógával se nagyon lehetett büszkélkedni.
Cseh Géza szerint a Tiszai hajósok tere elnevezés 1975-ben jelent meg először a térképeken. Ami egybevág a zsinagóga Szolnoki Galériává válásának és a város 900 éves jubileumának dátumával is, amikor azért előkerültek momentumok a város történetéből. Amit oly meglepő módon őriz ez a tér is.
(Nyári ismétlés: Ez az írás 2014. február 25-én jelent meg először.)
