2025.12.1. (hétfő)

Utcasoroló (25.): Tiszai hajósok tere

Utcasoroló (25.): Tiszai hajósok tere

Dátum:

Nem gondoltam, hogy a Tiszai hajósok tere elnevezés még nincs négy évtizedes. Azon pedig kifejezetten megdöbbentem, hogy ezen a helyen milyen módon próbált nyomot hagyni 1919-ben a várost megszálló román hadsereg parancsnoka. Történelmi kalandokban bővelkedő közterület.

Azt hiszem, a Tiszai hajósok tere igazából csak 2011 januárjában született meg, amikor a Tiszaligetbe vezető gyaloghíd, és annak farvizén e tér rehabilitációja elkészült. Korábban egy jellegtelen parkoló volt, bozótossal, kaviccsal leszórt sétányokkal és persze a Tisza-part közelségével. Nem nagyon használtuk, nem nagyon jártunk erre, talán a nevét sem tudtuk. Amióta ott a híd, a kulturált környezet, a város szerves része. A tavasztól induló szabadtéri programoknak, a térre települt vendéglőknek köszönhetően pedig szeptember végéig Szolnok egyik találkozó- és szórakozóhelye.

Kialakulásáról nincsenek pontos információim, de azt gondolom, a XIX. század végéig a Molnár utca folytatása volt a Sóház utcán túl, a folyóig. Ha mesélni tudna, biztos érdekes sztorikat adna elő a Tiszáról vizet hordó asszonyokról, az erre munkába járó vízimolnárokról, a jellegzetes bőgőhajókon szolgáló legényekről, az Erdélyből érkező sóról, fáról. Térré válása szerintem 1899-ben, a zsinagóga megépülésével kezdődött. Akkor még a folyó és az izraelita templom között a Szigony utca is bele torkollott. Valószínűsíthetjük, hogy a térré váló közterület legrégebbi, ma is álló épülete nem is a zsinagóga, hanem a Galéria étteremnek otthont adó épület.

Másik látványossága a félig a Sóház utcához tartozó Barta-palota, ami valamikor a XX. század első évtizedében készült, és a városi legenda úgy tartja, hogy az ötvenes években az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) kiképző iskolája működött benne. Pincéjében – ahol ma éttermek vannak – meg talán még cellák is lehettek. A tér neveinek változása nem teljesen világos, az azonban biztosnak tűnik, hogy a XX. század elején, amikor a ma is álló, jellegzetes épületei készültek, Erzsébet királyné nevét viselte.

Meglepő azonban, hogy 1919 és 1926 között két másik elnevezése is ismert, amelyek az 1919-es Tanácsköztársaság leveréséhez, pontosabban a román megszálláshoz köthetők. Ugye történelmi tény, hogy a bolsevik diktatúra összeomlása után, az Alföldet megszálló román, királyi csapatok Szolnokot is birtokba vették jó néhány hónapra. Ismerve a XX. század történelmét, ne nagyon csodálkozzunk azon, hogy a megszállók hosszabb időre akartak berendezkedni, aminek egyik jele volt a Szapáry utca végén, Mária román királynő monogramjának kirakása virágokból. Amiből következőleg állítólag a Román tér nevet viselte a közterület.

Ugyanakkor Cseh Géza sokat idézett Szolnok város utcanevei című könyve Szófia tér néven is jelzi ugyanebben az időszakban ezt a helyet. Ami pedig a virágágyást kialakító, román városparancsnok feleségének nevére utalhatott. A magam részéről e két elnevezést maximum történelmi érdekességként, de komoly fenntartásokkal kezelném. Nem hinném, hogy Trianon után még hat évvel ilyen nevet viselhetett volna egy közterület Szolnokon.

Az azonban biztos, hogy 1926-tól ismét Erzsébet királyné a neve szűk másfél évtizedig. A második világháború után ugyanis – a térképeket nézegetve – nemes egyszerűséggel megszűnt a neve, és lett a Ságvári út, majd körút eleje. Ami talán azért sem kapott sokkal több figyelmet, mert 1945-ben éppen ide sikerült száműzni a Hősök teréről – ma az SZTK előtti park – az első világháború áldozatainak emléket állító, Szentgyörgyi István által készített szobrot. Illetve a világháborúban megsérült, és közel három évtizedig raktárként használt zsinagógával se nagyon lehetett büszkélkedni.

Cseh Géza szerint a Tiszai hajósok tere elnevezés 1975-ben jelent meg először a térképeken. Ami egybevág a zsinagóga Szolnoki Galériává válásának és a város 900 éves jubileumának dátumával is, amikor azért előkerültek momentumok a város történetéből. Amit oly meglepő módon őriz ez a tér is.

(Nyári ismétlés: Ez az írás 2014. február 25-én jelent meg először.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Vendégposzt: Régészeti utazások (1.)

Mára mi maradt meg a nagyszerű építészeti alkotásokból, napjainkban milyen kézzelfogható bizonyítékok szemléltetik Szolnok történelmi jellegzetességeit? A különböző korszakokban milyen lehetett a vár és a város? Most induló sorozatunk ezekre a kérdésekre keresi a választ Kertész Róbert.

Dübörgött a kampány

Harminc évvel ezelőtt Szolnokon is dübörgött az első, szabad, országgyűlési választás kampánya. A város akkor két képviselői körzethez tartozott, amelyekben húsz jelölt versengett a demokráciát tanuló választók bizalmáért. A mellékelt, nem túl jó minőségű fotók akkor készültek.

Utcasoroló (105.): Régebbi, mint a neve

Az elmúlt bő fél évszázadban talán ez az utcánk esett át a legtöbb változáson, itt hagyta leginkább hátra árnyékait a rendszerváltás. Szolnok egykor népszerű színésznek szülőhelye, a világ sok tájáról érkezett bakák emléke, elhagyott gyár, távolabb kerülő városszéle. A szolnoki Mester út.

Szolnoki házak (53.): A Művésztelep új műhelyházai

A Szolnoki Művésztelep első épületeit 1902-ben adták át, hogy aztán két háború is komoly károkat tegyen bennük. A ma is álló két műteremlakás-tömböt már többször felújították, majd lényegében újraépítették, néhány éve pedig korszerűsítették. A telep tavaly két új műhelyházat kapott.