2025.12.1. (hétfő)

Áll még a TITÁSZ-üdülő?

Áll még a TITÁSZ-üdülő?

Dátum:

A blogSzolnok két írása kapcsán érkezett e-mail az ország másik végéből. Aminek tulajdonképpen az a lényege, hogy áll-e még az egykori TITÁSZ-üdülő a Ligetben. Megtaláltam. Áll.

Kedves blogSzolnok!

Egykori osztálytársam hívta fel az oldalukra a figyelmemet, amit azóta is örömmel böngészek. Én ugyanis a hetvenes években jártam középiskolába Szolnokra, amihez így sok szép emlék fűz. Azóta ritkán járok arra, de jól esik a városról olvasni.

Januárban olvastam önöknél a Tiszaliget változásáról, ami kicsit elszomorított, mivel gyerekkoromban, a hatvanas-hetvenes években sok időt tölthettem ott apukám révén.

Aztán nem sokkal később a TITÁSZ történetét feldolgozó könyvről is olvashattam a blogon. Ennek is nagyon megörültem, mivel ezt a könyvet apukám nagy becsben tartotta. Ugyanis ennek a cégnek volt nyugdíjazásig a dolgozója. Mezőtúri kisgyerekként ezért juthattam el néhányszor a Tiszaligetbe, ahol a TITÁSZ-nak volt egy üdülője.

Emlékeim szerint, az üdülő képe az önök által bemutatott könyvben is benne volt. Az erkély alatt lévő V alakú oszlop miatt jellegzetes épület volt. Amikor középiskolás voltam, még állt, de ennek több mint harmincöt éve. Vajon megvan még ez az üdülő? Vagy olyan sorsra jutott, mint a Tiszaliget változásáról szóló írásukban említett épületek?

Üdvözlettel:

Dr. C-né Teréz (Nagykanizsa)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Hol a szobor?

A Szobor Park Szolnok rovatban a Szentháromság szobor torzójáról szóló cikkben említettünk egy képeslapot, amelyen nem látható a valamikor a Kossuth téren álló szobor. Miért?

Kertváros, belváros

Jólesett és meg is lepett, hogy a Kocsorosról szóló cikket mennyien olvasták. Azon viszont nem csodálkoztam, hogy a régi házak eltűnésének feszegetése is népszerű lett. Néhány reakciót megosztanék.

Igen, Szanda!

A Fortepan 67009-es számú helymeghatározás nélküli fotójáról bizton állíthatjuk, hogy Szandaszőlősön készült. A blogSzolnok olvasóinak köszönhetően a rendőr és négy gyerek nevét is tudhatjuk.

Döbbenetes

Jól eső érzéssel tölt el, hogy a Mártírok úti, pusztuló altiszti házakról írt cikk milyen sokakat megmozgatott. Aminél csak az a jobb, hogy sokakkal ugyanazt gondoljuk ezekről a házakról.