A Zagyvával párhuzamos körutat Kun Béla néven 1971-ben nyitották meg. Igaz, az első években inkább a két tízemeletes szalagház építői használták, mintsem az ott élők vagy a város lakói. Története azonban jóval korábbra nyúlik vissza. Sőt, ha kicsit szerencsésebben alakul a város sorsa, akkor ez egy jóval forgalmasabb utca is lehetett volna.
A Szolnok Ispán körút környéke a hatvanas évek végéig leginkább az oly sok szolnoki festő által megörökített Tabánra hasonlíthatott. Utolsó házaival az Ady Endre út túloldalán, a Somogyi Béla utca végén még találkozhatunk. A körút nyomvonala korábban természetesen nem létezett, hiszen az egykor itt található Kárász, a Ponty és a Harcsa utcák nagyjából merőleges futottak a Zagyvára. Egyedül a Törpe utca volt párhuzamos a folyóval, ami pedig körülbelül éppen ott kezdődött, ahol ma a körút és a Pólya Tibor utcák találkoznak.
Hogy az itt álló házak sorsa néhány évtizeden belül megpecsételődik, azt a bennfentesek talán már negyvenes évek végén sejthették. A többség számár pedig a hatvanas évek elejére vált világossá. Szolnok háború utáni újjáépítésének tervezésekor ugyanis már felmerült a lehetőség, hogy a belvárost átszelő főutat az akkori városszélen kellene rávezetni a Tisza-hídra. A tervet körülbelül két évtizedig napirenden is tartották, és úgy gondolták, hogy a négyes főút nagyjából a mai Abonyi úti kereszteződéstől, a ma már létező Nagy Imre-Mátyás király-Szántó körutakon keresztül jut el a Szolnok Ispánra, majd fel a hídra. Valószínűsíthető azonban, hogy sikerült felmérnie a külső körút megépítéséhez szükséges időt és költségeket, így a gyorsabb és egyszerűbb megoldást, a József Attila és a Baross utcák kiszélesítését választották. Pedig, ha a másik variáció győzedelmeskedik, akkor lehet, hogy néhány régi szolnoki ház megmenekül, és a nyolcvanas években sem fullad bele a belváros az átmenő forgalomba.
Viszont a négyes főút hetvenes évek elején indult rekonstrukciója miatt sem változott meg – szerencsére – az a terv, hogy a Zagyvával párhuzamos körútnak kétszer kétsávosnak kell lennie. Átmenő forgalom helyett azonban évtizedekig csak a város forgalmának bonyolításában vett részt, bár emlékeim szerint még a nyolcvanas években is csak egy másodlagos útvonalnak számított. Igazán akkor találta meg helyét, amikor a Széchenyi-lakótelep lakossága felduzzadt, és a Szántó körút kiszélesítése is megtörtént.
Az 1992-ig Kun Béla körút néven ismert közterület két házsora lényegében az egykori Ságvári körúton kezdett lakótelep-építés utolsó eleme. Az egykori szérűskertek helyén az ötvenes évek elején indult a városra addig nem jellemző társasházak felhúzása. A szocreál stílust a hatvanas években a négyszintes kockaházak, majd az évtized végétől – a szolnoki betonelemgyár átadásának is köszönhetően – a tízemeletes panelek követték. Számtalan fotó, légi felvétel, de még művészi rajz is megörökítette, ahogy az ég felé szökő házak lassan maguk alá gyűrték az egykori Tabánt.
A Kun Béla, azaz Szolnok Ispán körút egyébként ott kezdődik, ahol a tízemeletesek és a Zagyva-parti sétány a legközelebb kerülnek egymáshoz, és az Ady Endre úti kereszteződésig tart. A körút lényegében két, három-három önálló házszámmal rendelkező tömbből áll, amelyekben számításaim szerint legalább 800-1000 lakás lehet. Azaz, ha minden lakásban csak ketten-hárman élnek, akkor is többen laknak itt, mint néhány környékbeli településen. A körútnak csak páratlan oldala van 1-11-ig, mivel a páros oldal már a Zagyva-parti sétány. Ahol egyébként az város egyik kedvelt artézi kútja is található.
A körút eredetileg a Tanácsköztársaság külügyi és hadügyi népbiztosáról, azaz tényleges vezetőjéről kapta a nevét, aki 34 évesen emigrált a Szovjetunióba, ahol máig tisztázatlan körülmények között, ismeretlen helyen és időpontban lett a Sztálini terror áldozata. Amiről persze a rendszerváltásig nem sok szó esett, így vélhetően a körút elnevezését sem ezzel indokolták. Mivel sem neki, sem a Tanácsköztársaságnak nem volt semmiféle évfordulója 1971-ben, a névadás mellett csak az szólhatott, hogy Szolnokon addig még nem volt Kun Béláról elnevezett közterület.
Új nevét a rendszerváltás után, az 1992. március 10-én született közgyűlési határozattal kapta. Így azóta a Tiszától Erdélyig terjedő területeket irányító, XI. századi főúr, Szolnok (Zounuk), Szolnok vármegye ispánjának a nevét viseli, akit az 1046-os Vata-féle pogánylázadás idején Gellért püspökkel együtt öltek meg.
(Nyári ismétlés: Ez az írás 2014. március 12-én jelent meg először.)
