2025.10.14. (kedd)

Piac a kertben

Piac a kertben

Dátum:

Valahová érdemes felvésni, hogy március utolsó vasárnapján Magyarok vására a Szolnoki Művésztelep kertjében. A név ne riasszon el senkit: a legjobb értelemben vett hazai piac ez, ahol többségében környékbeli termelők és kézművesek árulják kiváló portékáikat.

Sajnos nem sok helyen hirdetik, így miután tavaly lemaradtam a Művésztelep kertjében rendezett „helyi piacról”, idén nagyon figyeltem, hogy mikor rendezik. Sokkal több hirdetés ebben az évben sem volt, ezért úgy gondolom, érdemes valahová feljegyezni: március utolsó vasárnapján ki kell menni a Szolnoki Művésztelepre. Nekem úgy tűnt, bár sok reklámot nem kapott a rendezvény, a két évvel ezelőttinél jóval több árus, és összehasonlíthatatlanul nagyobb számú érdeklődő volt kint vasárnap délelőtt a Gutenberg téri kertben.

Az árusok között éppúgy megfért a régiségkereskedő, a jelvényárus, az édességes, mint a környékbeli fazekasok, hentesek, sajtosok, méhészek és lekvárkészítők, de fajátékból, kézműves szappanból és többféle ruhából és textíliából is lehetett válogatni. A legalább harminc-negyven stand között sétálva két dolog jutott az eszembe. Ehhez hasonló kézműves és helyi termékeket felvonultató kirakódó vásár, az önmagát turisztikai célpontként számon tartó nyugat-európai városok mindegyikében, heti rendszerességgel van. Illetve sok helyen az ilyen kínálatú hetipiacok a városlakók kiszolgálásából is megélnek. Azaz talán nem kell ahhoz nagyot kívánni, ha azt akarjuk, hogy gyakrabban legyen ilyen piac valahol a városban.

Mert jólesett a besenyszögi méhésztől, feltételezhetően a város környékén készült mézet venni. Természetesen úgy, hogy előtte meg is kóstolhattuk a portékát. Ahogy a karcagi, különleges lekvárkészítőt sem lehetett kihagyni, aki azt állította, hogy a helyi kertekből vásárolja az elképesztő összetételű főzeteihez az alapanyagokat. Bár az abonyi sajtosok híve vagyok, azért némi elhajlást elnéznek, hiszen a körösladányi Margó sajtot sem lehetett kihagyni. De hosszasan nézegettük a szolnoki kézműves szappanokat is, és kendő nélkül sem jöhettünk el egy ilyen piacról. A szemünk láttára készülő rétesből pedig csak azért nem vettünk, mert a sok kóstolás után egy ilyen kilengés már végképp megkérdőjelezte volna a tradicionális vasárnapi ebéd létjogosultságát.

És még egy nagyon fontos dolgot szeretnék megjegyezni. Végül négy helyen vásároltunk, és ebből három helyen azonnal, kérés nélkül is írták a blokkot a kereskedők. Azaz úgy tűnik, nemcsak az eladók és a vevők jártak jól ezen a piacon, hanem még a köznek is jutott belőle valamennyi.

Színpad és műsor is járt a piachoz, amiről azonban két ok miatt nem mondanék véleményt. Egyrészt mert a figyelmemet általában elvonták az árusok és a velük folytatott beszélgetések. Másrészt meg, mert csak két produkcióba hallgattam bele nézelődés közben, és ha valakinek ilyen szellemi táplálékra van igénye, lelke rajta. A virágzó fák alatt, a kellemes tavaszi napsütésben a kortárs vásári mulattatók nélkül is remekül érezhettük magunkat a Szolnoki Művésztelep kertjében.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Sokszor jövök

Szaunázni azért jó, mert a kívülállók számára úgy tűnik, mintha csinálna valamit az ember, pedig nem. Tudom, nem pontos a kifejezés, de számomra másfél évtizede a szaunázás egyet jelent a Tisza Szálló Gyógyfürdőjének a felkeresésével.

Jó a kezdés

"Aki minden nap iszik a papsajt levéből, az arra a napra megóvta magát a betegségektől" - áll Plinius középkori füvészkönyvében. Ha ekkora elvárásaink nincsenek is a Tiszai hajósok terének legújabb éttermével szemben, arra azért joggal számíthatunk, hogy valami különlegeset kapunk.

Szomorú Tünde

És én is. Mert olyan jó lett volna csupa jót tapasztalni és írni Szolnok egykori legendás cukrászdájáról, a Szapáry úti Tündéről. De egyszerűen nem írhatok mást, minthogy foroghatnak a sírjukban az alapító Kádárok, és a későbbi Tündés dolgozók. Nekünk pedig csak a remény maradt.

2010: Az aluljáró új értelme

A Honey étterem esetében az egyetlen zavaró tényező, hogy nehéz a hely múltjától szabadulni. A dizájn, az étlap és a kiszolgálás alapján azonban azt kell gondolnom, ha kitartóak lesznek, csak idő kérdése, hogy erről a helyről ne a régi aluljáró, hanem a város egyik legjobb étterme jusson eszünkbe.