A Tisza mozi felújított nézőterét nem is avathattam volna mással, mint egy vállalhatóan jó magyar filmmel. Az utóbbi napokban sokan és sokfélét – a film után egészen érthetetlen dolgokat is – írtak már az elsőfilmes Zomborácz Virág Utóélet című filmjéről. Az biztos, hogy az elmúlt évek egyik legjobban végiggondolt filmes sztoriját vitte vászonra a fiatal hölgy. Amiről akár azt is elhiszem, hogy a Karlovy Vary Filmfesztivál közönsége vetítés közben tapsolta meg néhány jelenetét. Azzal azonban már vitatkoznék, hogy az Utóélet vígjáték vagy a magyar feketehumor újabb alkotása lenne. Mert szerintem ez egy itt-ott vicces, néha abszurd film, alapvetően drámai történettel.
A film egy szorongó fiú és az életére meglehetősen rátelepedő apa – és család – története, azzal megspékelve, hogy az egyébként lelkész apa a film elején meghal, és onnantól, kvázi szellemként van jelen a történetben. De persze nem az amerikai filmek homályosan lebegő, átváltozó, idióta képességekkel felruházott huhogó mesehőseként, hanem a fiával való kapcsolatát rendezni próbáló, csak a fiúnak és a nézőknek érzékelhető alakként. Aki a sztori szerint addig nem távozhat az árnyékvilágba, amíg elrendezetlen dolga van a Földön. Ami a huszonéves fia, miatta összekuszálódott élete.
Mit sem érne azonban a vállalható alapötlet, ha nem lenne tisztességesen megírva a forgatókönyv, bárgyúak lennének a dialógusok, és levegőben lógnának a karakterek. Bár szerintem nem helyes, ha a rendező, az alapötlet gazdája és a forgatókönyv írója ugyanaz, most azt kell mondanom, Zomborácz Virág kivételként erősíti az általam felállított szabályt. Kerek és jól elmesélt a történet. Nem bárgyúak a beszélgetések. A szereplők pedig nagyon jó figurák. Mindezeknek köszönhetően pedig egyetlen perce sincs a filmnek, amikor unatkoznánk. Leköt. És bár nem egy pörgős akciófilm, sajátos, az utolsó pillanatig kitartó lendülete van.
Amihez rengeteget tesznek hozzá a karaktereket életre keltő színészek. A főszereplő Kristóf Márton annak ellenére méltó partnere mindenkinek, hogy szintén elsőfilmes, ráadásul amatőr színész. Nélküle talán az apát zseniálisan alakító Gálffi László se mutathatná meg, hogy a honi filmipar méltatlanul keveset foglalkoztatott, korosztálya egyik fontos színésze. Ami pedig Csákányi Eszter és Gyabronka József párosát illeti: a legjobb alternatív színházi figurák elevenednek meg a családra rátelepülő, pasira vágyó nagynéni és a szintén lelkész, öntelt csaló kapcsolatában. Szinte külön történet az övék. Ami ettől függetlenül szépen, kereken el is lett mesélve.
Az Utóélet képileg egy igazi őszi film. Hangulatában leginkább a skandináv alkotásokra hasonlít. De egyáltalán nem nyomasztó. Sőt Pohárnok Gergely operatőrnek köszönhetően kifejezetten szép képek sorozata.
Ezen a héten és a jövő héten is látható a Tisza moziban az Utóélet, amit az új hazai filmtámogatási rendszer egyik első alkotásaként emlegetnek. Érdemes egy esélyt adni neki. Ahogy a Tisza mozi A termébe beszerelt új, kényelmes székeknek is. Mert mindkettő vállalható.
