2025.08.27. (szerda)

Van valami a Tiszában

Van valami a Tiszában

Dátum:

Kell lennie valaminek egy olyan magyar filmben, amit alig reklámoznak, mégis tizenketten váltanak rá jegyet vasárnap este a Tisza moziban. És szerintem, aki látta a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotást, nem bánta meg.

Valamit ki kellene találni a filmek műfajának jelölésére, mert a jelenleg használatosak nagyon félrevezetőek tudnak lenni. Az első, egész estés nagyjátékfilmjét elkészítő – azt író, rendező és filmező – Reisz Gábor alkotást például vígjátékként jelölik. Persze, nem egy krimiről, sci-firől vagy horrorról van szó, de könnyed, kacagtató vígjátéknak sem nevezném. Még akkor sem, ha vannak benne kifejezetten csak a poénra utazó, mázas jelenetek. Ha nagyon meg kellene határoznom, akkor egy groteszk, életérzés filmről van szó, ami sokszor tart görbe és fájó tükröt a nézők elé.

Maga a történet elsőre egy olasz probléma. A 29 éves fiatalember, akit éppen elhagyott a barátnője, a mama hotelben találja magát. Bár, ahogy a főszereplő Ferenczik Áron és a mamát zseniálisan megformáló Takács Katalin kettősét elnézem, az anya korábban is egész lényével telepedhetett rá a fiára. Aki talán ennek is köszönhetően egy idegesítően tutyi-mutyi, a maga elvarázsolt világában élő figura lett. Ráadásul nem elég, hogy elhagyta a barátnője, még munkát is kellene találnia. A fiatal diplomások munkanélkülisége pedig már nem olasz, nemcsak európai, de magyar probléma is. És zseniális a jelenet, ahogy az érzéketlen, a már az üres széknek is a betanult szöveget daráló munkaügyi központos előtt kiderül: a főszereplő filmelméletet tanult az ELTE-n.

Miközben a srác gyötrődik a szétment kapcsolata miatt, és az anyja noszogatására munkát próbál találni, inkább a fővárosban bolyong, álmokat kerget és találkozgat a régi barátaival. Aki olykor úgy jelennek meg, mint a Kaukázus Tesco című klipjének a végén a bemutatkozó árufeltöltők. Négy elképesztő kocka, akik próbálnak a magyar valóságban érvényesülni, de közben elvágyódnak, ám soha sem indulnak el.

Nem úgy a főszereplő. Aki a főváros jellegzetes buli helyszínein tett görbe este filmszakadása közben rendel egy Lisszabonba szóló repülőjegyet. Amitől a pedáns és kicsit papucs apja – Kovács Zsolt szuper megformálásában – elsőre kiborul, aztán persze noszogatja, hogy menjen, próbálja ki magát külföldön. De ott sem lesz másmilyen, mint itthon, így hazatér, és nekem úgy tűnik, minden marad a régiben.

A történet nem túl bonyolult, a film pedig nem túl pörgős. Viszont vannak benne olyan filmes megoldások, amik azt jelzik, hogy egy új generáció kopogtat a magyar mozik ajtajain. Akik a legjobb filmes eszközökkel tudnak mesélni és véleményt kifejezni. A hűtlen barátnő sokszorosított megjelenése a főhős mögött, a Budapesten keresztül kígyózó, aztán egy mellékhelyiségben véget érő hosszabbító vagy a haverok tánca egészen első osztályú. Amikor pedig a főszereplő az anyját keresi telefonon, és a kapcsolás hosszú, idegesítő zenéjét hallgatva több évszakban átsétál a főváros számtalan tüntetésén és utcai eseményén, az minden képzeletet felülmúló megoldás.

Főleg, a lezáró jelenettel. Amit szemtelenség lenne a részemről elárulni. Mert hátha lesznek még olyanok, akik a héten jegyet váltanak a Tisza moziba a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmre.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Nekünk álmodók

Jó lenne egy olyan könyvet kézbe venni, amely a Szolnokra tervezett, de soha meg nem valósult épületek terveit, történetét mutatná be. Mert lehetne például a megvalósultakat viszonyítani, netán bánkódni az elszalasztott lehetőségek okán, de akár ösztönzőleg is hatna, hogy érdemes álmodozni.

Két Kaland

Kevés hely lehet a világon, ahol egy hétvégén, ugyanannak a Márai darabnak két bemutatót is tartanak: pénteken színházban, szombaton moziban. A színházban Mécs Károly, Huszárik Kata és Király Attila, a moziban Gerd Böckman, Marozsán Erika és Csányi Sándor játszották a főszerepeket. Szolnokon.

Itt én vagyok a bolond!

A bolond csak én vagyok! Mert úgy ültem be a Szigligeti Színház idei utolsó bemutatójára, hogy elhittem, amit a plakátra írtak. Carlo Goldoni színművére számítottam. Így utólag belátom, harminc percre való vásári komédiából nem is lehetett volna két felvonásos zenés vígjátékot csinálni.

Világégés és következményei

Szolnok, mint bombázási célpont. Szolnok, mint az egyik legfontosabb katonai repülőtér. Szolnok, ahonnan ugyanúgy ártatlanul hurcoltak el embereket, mint az ország más részeiről, és ahol ugyanúgy számolták fel a demokráciát, mint máshol. Zounuk 31. Levéltári évkönyv.