Radó Denise immár legalább fél évtizede állít színpadra Szolnokon olyan komédiákat, amelyek szereplői szinte kizárólag nők, akik a szebbik nem problémáit feszegetik széles életkori skálán, ám miközben kacagtatnak, drámai módon szólnak mindannyiunkról, meg arról a bizonyos színházról, amiben szereplő minden férfi és nő. Látszólag könnyed, felhőtlen szórakozást ígérnek az általa rendezett kortárs vígjátékok, amelyekről a nézőtéren ülve azonban mindig pillanatokon belül kiderül, hogy nem a B kategóriás amerikai, családi vígjátékok szintjén akarnak hatni. Ilyen volt a Szépségszalon, a Csupa ballába vagy éppen most az Öt nő az esőben.

A rendező tehetsége szerintem ott kezdődik, hogy milyen darabot választ. Márpedig a Magyarországon még alig játszott, az amerikai Mark Dunn által írt, és Sebők Péter remek fordításában előadható komédia kitűnő választás Radó Denise női sorozatához. Ami ismét egy olyan intimitást, közelséget igénylő produkció, ami szobaszínházi körülmények között működik a legjobban. Az Öt nő az esőben szolnoki előadása tényleg olyan, mintha hatodikként lennénk ott annak a banknak a pihenőszobájában.

Természetesen nem elevenedhetne meg élvezetesen a szövegkönyv, ha nem lennének hozzá megfelelő színésznők. Akiknek a kiválasztása legalább annyira dicsérik a rendezőt, mint a darabválasztás. Azzal együtt, hogy nem érdemtelenül osztott magára szerepet. A darab, a színésznők és a helyszín remek alapot teremtett ahhoz, hogy Radó Denise ismét emlékezeteset alkosson.

Színésznőként is. Hiszen a férjét a szeretője karjai között egy tragédia során elvesztő Delores, a banki csapat tyúkanyójaként, a darab egyik mozgatója. Aki miközben minden reggel hatalmas szatyrokkal érkezik – telitalálat a magas sarkú lerúgások -, és olykor fura ruhákat visel, komoly utat jár be az elhunyt férjével, illetve a mindig másokkal törődő énjével kapcsolatban. Ami más okból kifolyólag, természetesen kolléganőire is igaz.

A sokkal több és nagyobb szerepekre érdemes Lugosi Claudia, miközben lubickol a minden nap más pasival ágyba bújó Betina alakjában, mértéktartóan épít remek karikatúrát a közönséges és alpári nőből, közben első osztályú módon bont ki egy kilátástalan szingli drámát. Nevetteti az idióta pasasokról szóló sztorijaival a nézőteret, de ha akarná, egy fél mondattal könnyes csendet tudna varázsolni a térbe. Amit persze nem tesz meg, mert az egész darab finoman egyensúlyoz a könnyes vígjáték és a könnyes dráma mezsgyéjén.

Jankovics Anna kisfőnökségig törtető, magányos hölgye is hatalmas utat tesz meg a történet szerinti egy hét alatt. Csak éppen az általa megformált Lorene Lugosi Betinájával ellentétes úton haladva akar eljutni – pontosan ugyanoda. Ahogy Molnár Nikolett butácska, kihasznált Jennyje és a Szolnokon ritkán játszó Román Judit Twylaja is. Mert miközben ez az öt nő a pasasok nélküli térben görbe tükröt tartva gúnyolja – persze nem érdemtelenül – a férfiakat, azért az igazi mozgatórugó mindnyájuk életében ugyanaz. Egy normális fickó mellett szeretnének lehorgonyozni.

Ami nem könnyű. Ezért is születhet belőle egy olyan komédia, aminek a végén rádöbbenünk, hogy amint az élet, ez sem volt csak móka, kacagás. Ám épp ezért kihagyhatatlan.

(A fotók a Szigligeti Színház honlapjáról valók.)