2025.12.1. (hétfő)

Tánckoncerttel indul a jubileum

Tánckoncerttel indul a jubileum

Dátum:

Az alapításának 50. évfordulóját ünneplő Szolnoki Szimfonikus Zenekar a január 10-ei Világcirkusz tánckoncerttel nyitja az évet a Tiszaligeti Sportcsarnokban. A koncert előtt Izaki Maszahiroval, Szolnok főzeneigazgatójával, a tánckoncert zenei és művészeti vezetőjével beszélgettünk.

– Hogyan lehet a komolyzenét táncba csomagolva évről évre több ezer emberhez eljuttatni?

– Nincs ebben semmi titok. A tánckoncertek gondolata, hogy a zenét a különböző érzékszerveinken keresztül értsük meg, fedezzük fel és éljük át. A zenét hallgatni kell, ami unalmas lehet azoknak, akik nincsenek ehhez hozzászokva. Ám, ha a zenét nemcsak halljuk, de nézzük is, és érezzük a hangulatát, akkor átfogóbb, izgalmasabb élménnyé változik. Ilyen megközelítésben a komolyzene sokaknak nyújthat remek szórakozást.

– A Világcirkusz a negyedik tánckoncertjük. A kiválasztott zenéhez, témához keres vendégeket vagy előfordult, hogy egy produkciót látva érezte úgy, hogy illeszthető a tánckoncertbe?

– Minden az adott produkció témájától függ. Először mindig a témát találjuk ki, majd ahhoz keresem a megfelelő zenét. Ezt követően döntjük el, hogy kik lesznek a közreműködők és a vendégművészek. Ez a legtöbb esetben komoly kihívást jelent a zenekarnak is, mivel magas szintű kompetencia és expresszív készség szükségeltetik a sikeres együttműködéshez. Ráadásul a tánckoncert műsorán olyan művek szerepelnek, amiket ritkán játszik a zenekarunk. Ez egyébként célom is, aminek köszönhetően mára a Szolnoki Szimfonikus Zenekar óriási tapasztalatot szerzett a keveset játszott, nehéz zeneművek előadásában.

– Idén is Ön az est karmestere, akinek több száz szereplőre kell egyszerre figyelnie. Kihívás?

– Mindig nagyon odafigyelek, hogy a vendégművészek, a táncosok és kórustagok elégedettek legyenek, jól érezzék magukat, hiszen a legjobbat kell kihozniuk magukból közös produkciónk során. Mivel ritkán lépünk fel együtt, és kevés idő jut a közös próbára, nagyon oda kell figyelni a szervezésre és felkészülésre. Ugyanakkor a maximumot várom el a zenekartól, hiszen mégis övék a főszerep. A feladat nehéz és összetett, de bízom benne, hogy az eredmény kielégítő.

– A tánckoncert műfaj megalkotója, itthoni meghonosítója. A közönségsiker egyértelmű. De fokozható még?

– Nem hinném, hogy én hoztam volna létre ezt a műfajt Magyarországon. Ám bizonyos tekintetben ez egy forradalmi kísérlet, hiszen eredetileg egy abszolút értelembe vett gazda-rabszolga kapcsolat van a tánc és a zene között, ellenkező esetben mindkettő saját műfaján belül marad. Könnyű azt mondani, hogy együttműködés, de a megvalósítása nehéz feladat. Ami a tartalom fokozását illeti, dédelgetett tervem, hogy új elemekkel és lehetőségekkel bővítsem a produkciót.

– Az idei est első felében Mozart Rekviemjére ad elő táncrészleteket a Nagyvárad Táncegyüttese, a másodikban pedig Stravinsky, Borogyin és Muszorgszkij csendül fel. Miért Világcirkusz?

– A cím a nagyváradi Szigliget Színház előadásából származik, de a hangsúly természetesen Mozart Rekviemjén van, amit más elemekkel és tartalommal szerettem volna megmutatni. A közönség így egy változatos repertoárban gyönyörködhet, egy igazi gála előadáson. Ráadásul a produkció néhány meglepő és izgalmas elemet is tartalmaz.

– Ez az év első koncertje. Miket tervez a zenekar 2015-re?

– További fejlődésre és stabilitásra számítok, úgy az előadásokban, mint a menedzsment területén. Meggyőződésem, hogy a Szolnoki Szimfonikus Zenekar fejlődése a helyes irányításon múlik. Több zenészre, több fellépésre, megfelelő költségvetésre van szükségünk. Idén ünnepeljük a zenekar alapításának 50. évfordulóját. Ennek méltó felütése lesz az újévi tánckoncert, amit színes program követ majd.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A Beatlesért Egerbe!

Csak két órát tudtam maradni az Eger, Csiky Sándor utca 30. szám alatt található magánmúzeumban, de azt kell mondanom: egyrészt még visszamegyek, másrészt pedig Eger ezentúl nemcsak Dobóról és a bikavérről szól. Hanem a Beatlesről, amiről itt található a legteljesebb hazai gyűjtemény.

A múlt megmentése

Az épített örökséget nem úgy lehet megmenteni, sőt turisztikai célokra fordítani, hogy ma azon sápítozunk, mi mindenünk volt és pusztult el, vagy építünk valami soha nem létezett, réginek tűnőt. A megőrzött örökségben ott vannak azok, akik a maguk jelenében, időben gondoltak a jövő múltjára.

Cinema múltunk

Egyre inkább azt gondolom, minél kisebb egy település, annál nagyobb kincseket rejthet a közelmúltunkból. Talán azért, mert sem a pályázatírók, sem a kivitelezők, sem a politikusok fantáziáját nem mozgatják meg a beruházásaik. Így eddig megúszták a múltromboló átépítéseket is.

Kiragadott diktátor

Izgat a kor, amiben felnőttem. Emlékszem például Rotschild Klára emlegetésére, meg a sokszor látott fotóra, amin Tito marsall és Kádár János feleségével ruhát válogatva látható. A Magyar Nemzeti Múzeum textilgyűjteményének vezetője számomra kihagyhatatlan kiállítást rendezett.