Tudom, bojkottom nem fogja megrengetni sem a szolnoki étterem, sem a világcég gazdasági alapjait. A magam részéről mégis erkölcsi kötelességemnek tekintem, hogy semmiféle kapcsolatot ne tartsak fenn olyanokkal, akik egy kis üzleti előny érdekében a saját anyjukat is eladnák – hogy a hasonlatommal finom maradjak és úrias.
Azt gondolom ugyanis, hogy egy város édesanyja, a város múltja. Ami összeköt az ősökkel, egyben megteremti a jövőt. Amihez emlékek fűznek, ami minden nap magához ölel és véd, vagy, ha kell, elenged és visszavár. Számtalan arca, megjelenése van. Nemcsak magasztos, de a legváratlanabb, leghétköznapibb pillanatokban is mellénk lép. Ott van minden utcában, házban, arcban, a fák koronájában még akkor is, ha mindenkinek mást jelent. Ebből következően a múltunkkal nem szórakozunk. Az édesanyánkat nem alázzuk meg.
Márpedig, aki nem képes felfogni, hogy Szolnokon és a Szolnok környékén élők számára mit jelent és jelentett a Tisza Cipő – messze több volt, mint egy szocialista nagyvállalat vagy egy szimpla munkahely -, az tényleg egy olyan gyütt-ment, akinek ki kell adni az útját. Inkább menjen, mert tudatlansága nem elefánttá, hanem megvadult marhává teszi a porcelánboltban, pontosabban az emlékeink múzeumában. Akik pedig nem próbálják leállítani az ilyen megvadult gyökérteleneket, azok cinkosaivá válnak a tudatlan rombolásnak.
Ma letakarunk egy régi reklámtáblát, ami hely-, ipar- és kereskedelemtörténeti jelentőséggel bír. Holnap leszedünk emléktáblákat, mert a kereskedelmi érdekeink úgy kívánják. Holnapután pedig szobrokat, műemlékeket tolunk odébb, bontunk el és feledkezünk meg róluk, mert találtunk valami pillanatnyi, zsírosabb célt. Közben pedig csodálkozunk, hogy az országzászló környéke BMX-pálya, a Szapáry út régi házára igénytelen álfal kerül, a mindent elborító gipszkartonozásnak stukkók és ablakdíszek esnek áldozatul. Amikor, pedig már késő, okoskodunk és kiabálunk, hogy hány sportpálya tűnt el negyedszázad alatt a városból, hány szép ipari épület pusztul menthetetlenül, hány régi házból nem maradt mára semmi, mert az adott pillanatban jó ötletnek tűnt valami modernt a helyére rittyenteni.
Hihetjük azt, hogy az Ady és a Szapáry sarkán, a piaccal átellenben, az egykori Sarok ABC fölött az csak egy reklámeszköz. De ezzel becsapjuk magunkat. Az a plakát múltunk egyik gyökerének a kegyetlen elvágása.
Remélem, hamar beköszönt a tavasz, és levélbe borulnak az Ady Endre úti fák. Mert akkor eltakarják a szolnoki McDonlad’s étterem lelketlenségét, és talán a bűnösöknek eszükbe jut, hogy annak a molinónak ott semmi értelme. Bár szerintem így sincs, mert ettől nem fogy több ubi-sali-zsömi, abban biztos vagyok. Legalább annyira, mint hogy egy darabig az én pénzemre se számítsanak.
Megbántottak, bánthatom őket! Bojkottálni kell a lelketleneket.
