2025.12.1. (hétfő)

A hazugság operettje

A hazugság operettje

Dátum:

Aki válogatás nélkül szereti az operettet és nem bánja, hogy azt hagyományos módon állítják színpadra, ráadásul kedvét leli abban, ha sokan vannak a színpadon szép jelmezekben, az elégedett lehet a szolnoki Luxemburg grófjával. A többiek meg kihagyhatják.

A Luxemburg grófja nem az operett irodalom csúcsa. Inkább a maga korában tisztességes iparos munkával megírt, tucat mű, amit azért az elmúlt évtizedek minden évadában legalább egy vidéki színházunk színpadra állít. Az alaptörténete kellően szirupos, de a dallamok nem fülbemászóak, és a karakterei sem emlékezetesek. A magyar operett rendezés hagyományos iskolájában csak arra alkalmas, hogy a vidéki színházak őszülő törzsközönségét egy estés, felejthető módon kiszolgálja. A fiatalabbakat, a jövő színházba járóit viszont vagy elijeszti, vagy távol tartja.

Megértem, hogy a színház egy hatalmas üzem, ahol a munkavállalókra is tekintettel kell lenni. Azaz az évad során elegendő szerepet kell biztosítani a társulat valamennyi tagjának, nem is beszélve a bedolgozó zenészekről, énekkarról, plusz a komoly háttérszemélyzetről. Tisztelendő és becsülendő törekvés, hiszen az ilyen darabok is kellenek ahhoz, hogy évad közben be lehessen mutatni Sztárcsinálók vagy Öt nő az esőben szintű produkciókat. Elfogadom, hogy ez egy kötelező gyakorlat, amit persze nézői igényekkel is alá lehet támasztani. Még akkor is, ha ez csak a ma színháza, amire maximum úgy lehet építkezni, hogy ez kell a jövőt jelentő jelenlegi életben maradáshoz.

Mindehhez azonban kicsit drága mulatság. Nem ismerem a pontos számokat, csak saccolgatok. Szerintem a premier napjáig legalább 30-40 millió elment a szolnoki Luxemburg grófjára. És ez nem egy olyan befektetés, ami estéről estére majd megtérül, inkább olyan kiadás, ami a huszonöt-harminc előadással talán meg is duplázódik. Aminek persze meg van a fedezete a színház éves költségvetésében. Igaz, annak forrása jelentős részben különböző állami és helyi támogatás, illetve átengedett adóbevétel. De a kultúra már csak ilyen. Pénzbe kerül. A ráfordított pénz hasznosulása pedig azok felelőssége, akik adják, és akik költik. A néző és a kívülálló meg maximum véleményt mondhat, hogy jó helyre került az a pénz, vagy sem. A Luxemburg grófja esetében csak a fentebb leírtak miatt vagyok megengedő.

Mert magában az előadásban a színészi igyekezet az egyetlen, ami értékelhető. Nem a főszereplőké, mert ők az hazai operett játszás legrosszabb hagyományait követve színészi teljesítmény nélkül csak jelen vannak a színpadon. Hallani se nagyon lehet őket, így nekem inkább a dallamok, sem mint a szövegek maradtak meg. Viszont Harna Péter ismét igazi komikusként próbálta a legtöbbet kihozni az egészből. A Barabás Boton, Horváth Gábor, Ónodi Gábor trió is igyekezett saját színdarabot művelni, miként Mészáros István és Lugosi Claudia is mindent megtett azért, hogy a jelenésükkor az operetten túli világ kedvelői is jól érezhessék magukat.

Miattuk sajnálom, hogy a megszokott szirupba ragadt a szolnoki Luxemburg grófja. Holott ez egy hatalmas hazugságtörténet, amiből olyan kortalan karikatúrát lehetne rittyenteni, hogy az őszülő törzsközönség sírva szaladna szét, még a fiatalabbak és a leendő színházba járók tolonganának a gondolkodtató röhögésért.

De nem vagyunk egyformák. Ez a Luxemburg grófja most nem nekünk szól.

(A fotók a színház honlapjáról valók.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Félbehagyott történet

Még mindig keveset beszélünk arról, hogy a második világháborút Magyarország vesztesként fejezte be, aminek súlyos, személyes sorsokat érintő következményei lettek. És sajnos a kevésnél is kevesebbszer esik szó azokról a történésekről, amelyek a határon túlra került magyarokat érintették.

Halálos helyezkedés

Lehet-e történelmi eseményekből viccet csinálni? Ezekben a viccekben kifigurázhatók-e egy kor valós figurái? Hol a határ a fikció és a valóság között? Más népek történelméből kinek van joga fekete abszurdot forgatni? Lehet ezeken vacillálni, vagy sírva röhögni a Sztálin halála című filmen.

Veszélyben a demokrácia

A Veszettek az év legfontosabb magyar játékfilmje. Kár, hogy a bemutató hétvégéjén alig háromezren váltottak rá jegyet, miként az is, hogy a második héten, Szolnokon is már csak a Plázában látható, vállalhatatlan időpontban. Pedig fontos lenne, hogy sokan megnézzék.

Fényes beszéd

A király háborús beszéde alatt vágni lehetett a csendet a Szigligeti Színház nézőterén, mert hiába bő tíz éves David Seidler drámája, ami lassan kilencven éve játszódik, a történelem tudja ismételni önmagát. Szerencsére nem a szolnoki rendezésben, a színpadképben és a színészi játékban.