(Nyári ismétlés. Ez az írás 2015. március 23-án jelent meg először.)
A Mártírok útja a Szentháromság tértől indul és a Tószegi útnál ér véget. Ezt azért fontos rögzíteni, mert az egykor Szolnok VI. kerületét – a Nagyvárost és a Czakó kertet – Délről határoló közterület eleje még negyedszázada is az Ülő Krisztus szobornál, a Mészáros Lőrinc utcai kereszteződésénél lehetett, vége pedig valahol a Marcipán cukrászda közelében. Jelenleg a Mária utca sarkán álló Éden Csemege régi épülete az 1-es szám, az utolsó pedig a Tószegi úti víztoronynál lévő lámpás kereszteződésnél található. Ez utóbbi úgy fordulhat elő, hogy 1991-ben az utca második részét – a nagy kanyartól, illetve a Széchenyi úttól – Indóházra keresztelték át, míg az egykori vasúti átjárón túli, addigi Vörös Hadsereg út elejéből, a Mártírok út vége lett. Ez még akkor is így van, ha az Indóház utcai kereszteződésnél, a folyó felé eső oldalon is találunk Indóház feliratú utcatáblát.
Kétség nem férhet hozzá, hogy a Mártírok útja helyén lévő kocsiút akár a várossal egyidős is lehet, hiszen a folyót követve vezetett a Tószegen túli településektől a tiszai átkelőhöz. A XIX. században fokozatosan került egyre inkább a város határain belülre, amit leginkább a Pest-Szolnok vasútvonal helyi végállomása, illetve a körülötte induló iparosítás sürgetett. Ami még akkor is így maradt, amikor maga a személypályaudvar, bő tíz évvel később, átkerült a mai helyére.
Szolnok történetében egyébként ezt az utcát tekintjük a város első kövezett útjának, amit a belváros és a vasútállomás összekötése indokolhatott. Egy másik elmélet szerint azonban az utca kövezése az 1853-55-ös Krimi háborúval függ össze. Merthogy a Krímbe induló Albrecht főherceg csapatai 1854-ben a vonatról lemálházva, ágyúikkal elsüllyedtek a szolnoki utcán, ami arra indította a főherceget, hogy követ hozasson rá. A magam részéről ezt némi kétkedéssel fogadom, mert a még hosszú út előtt álló osztrák csapatoknak kisebb gondjuk is nagyobb lehetett annál, semhogy az akkor még nem is megyeszékhely kisváros infrastruktúráját fejlesszék. Az azonban tény, hogy az 1863-as utcajegyzékben már Kő utcaként említik a közterületet, ami aztán 1894-ben Tomory Pálra változott.
Tomory Pálnak Szolnokhoz maximum annyi köze lehetett, hogy az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelés, illetve az érsek nevéhez köthető leverése a város környékét is érinthette. Az első nagy szolnoki utca elnevezési hullámban viszont inkább azért gondolhattak rá, mert kalocsai érsekként úgy is teljesítette a király parancsát a mohácsi csatamező kijelölését illetően, hogy azzal nem értett egyet. És ezért a királlyal együtt életével fizetett. Szolnoki közterületét azonban a Dózsa felkelés leverésében szerzett érdemei miatt veszthette el 1950-ben.
Az utca akkor kapta a ma is használatos Mártírok elnevezést. Cseh Géza sokat idézett helytörténeti munkájában azt olvashatjuk, hogy erre a Holokauszt helyi eseményei miatt került sor. Tudniillik a mai Agóra környékén álló gettóból a Mária utca érintésével a Mártírok útján hajtották a város zsidó lakosságát a cukorgyárhoz, hogy ott bevagonírozva a haláltáborokba szállítsák őket. Amennyiben ez valóban így van, akkor lassan hét évtizede vagyunk adósok azzal, hogy az utca elnevezés okait legalább egy emléktáblán rögzítsük a közterületen.
A mai Mártírok útja egyébként lenyomata a legutóbbi száz év iparosításának, illetve a helyi ipar elmúlt negyedszázadban történt leépülésének. Elég csak a folyó és az utca közé zárt tárházra, a vele szemben eltűnt Tejipari Vállalatra, az Indóház mögötti teherpályaudvarra vagy a Dohányfermentálóval szembeni kisebb üzemekre gondolni. Ott, ahol nyolcvan, ötven vagy még harminc éve is a Szolnokra jellemző élelmiszeripari üzemek, vagy kisebb kiszolgáló cégek működtek, ma üres telkek, romok vagy különböző kényszermegoldások működnek. Csak a Szolmet és a Dohányfermentáló jelent némi kivételt.
Sajnos ugyanez jellemző a lakóházakra is – az egykori Student hotelról most nem is beszélve -, pedig nem egy érdekeset találunk közöttük. Az utca elején lévők a belváros környéki utcák épületeire emlékeztetnek, igaz, a Gábor Áron tér után rettenetes állapotban vannak. A Meder és az Indóház utcai kereszteződések közötti kis MÁV lakótelep is tragikusan néz ki, pedig a város ipar- és helytörténetének egyik fontos emléke lehetne az a kis kolónia.
