Elsőre mintha Chagall és Picasso képek lennének az Agóra remek, emeleti kiállítótermében, aminek nagy előnye, hogy végre nem radiátorok és fűtéscsövek között kell képzőművészeti alkotásokat nézegetni. Aztán, ahogy jobban megnézzük az ország szinte valamennyi nagyvárosában és jeles kiállítóhelyén, sőt a világ több pontján is már bemutatkozott Pribojszki Zsófia képeit, rá kell jönnünk, hogy a nagy elődöktől maximum némi stílusjegyet vagy hangulatot kölcsönzött, hogy azokat önmagán átengedve, egyedi és rendkívül mozgalmas képeket alkosson. A Tánc a legszebb földi varázs című kiállítás gerincét adó huszonhét festmény bármelyike előtt érdemes hosszabban elidőzni, és engedni, hogy a képek lendülete beszippantson a mélységükbe, és meséljék a megörökített történeteket. Bár nem a legfőbb értékmérő, de őszintén mondom, hazavinném és kitenném a falamra ezeket a képeket, sőt nézegetésük közben még azon is elgondolkodtam, hogy Pribojszki-gyűjtővé kellene válnom.
Ám, ha ez így lenne, akkor lehet, hogy elsőre nem festményeket vennék, hanem Pribojszki kisplasztikákat. Mert egyediek, különlegesek, és modern eszközökkel úgy adják vissza a tánc, a mozgás, a férfi-nő összekapcsolódásának pillanatait, hogy kedvem lett volna gyönyörűségemben felkiáltani. Remekül szórakoztam az egyes szobrocskákhoz legmegfelelőbb nézőpontok keresgélésével, de mindig rá kellett jönnöm, hogy bárhonnan figyelhetem őket, nemcsak tökéletesek, de mások is, és szinte mozdulnak a térben. Ha sikerült egy képbe befognom némelyiket valamelyik festménnyel vagy grafikával, akkor pedig úgy érezhettem, hogy a táncoló figurák a falról ugrottak le, vagy éppen a keretek közé tartanak.
Ezért nem értem, hogy miért kellett ezeket a kisplasztikákat a falhoz állítani, ahelyett, hogy a posztamenseket körbejárhatóvá tették volna. Persze úgy, hogy a szobrok a festményekkel kommunikálni tudjanak, ami a látogatót sajátos terekbe vezethette volna. Mert hiába van itt szó önálló festményekről, kisplasztikákról és grafikákról, ez egy egységes, egyben értelmezhető, nagyszerű anyag. Amit némi kiállítás rendezői, kurátori kreativitással még nagyobb élményt nyújtó tárlattá lehetett volna összegyúrni.
Ehhez képest igazán apróság, hogy talán címeket is kaphattak volna a kisplasztikák. Igaz, nem olyan módon, mint a festmények, amelyek egyrészt nehezen olvashatók, másrészt hadilábon állnak a kisbetű és nagybetű használatának szabályaival. Igaz, ha mindezekre jutott volna figyelem, akkor talán, legalább a városban lenne némi reklámja a kiállításnak. Ha Balmazújváros múzeuma megteheti, hogy Szolnokon hirdet, akkor a saját kiállítóhelyeink is teleplakátolhatnák a várost. Mert honnan fogják tudni az ilyesmire kevésbé fogékonyak, hogy az ő pénzükből is fenntartott intézményben olyan kulturális eseményben lehet részük – ingyen -, ami talán nekik is örömet okozhat? Vagy, amitől úgy érzik, hogy van értelme a kortárs képzőművészetnek, és talán a következő kiállítást is megnézik.
Pribojszki Zsófia május 15-ig látogatható a Tánc a legszebb földi varázs című kiállításán ugyanis semmi titkolni vagy szégyellni való nincs. A rendezés hibái ellenére ez pont egy olyan tárlat, ami alkalmas lenne arra, hogy sokakat visszavezessen a képzőművészet szórakoztató és kellemes világába.
