Hálát adok a sorsnak, hogy eddig ritkán vetett Kőbánya-Kispest vasútállomásra. Mostanában is csak azért járok naponta arra, mert állítólag két hét alatt felújítják a végletekig lepusztult Nyugati pályaudvart, így jelenleg Szolnok felől oda praktikus megérkezni vonattal a fővárosba. Nem tudom, másokra hogyan hatnak a Kőbánya-Kispesten látottak, de én egyrészt nem akarok hinni a szememnek, másrészt irtózatosan szégyellem magam, harmadrészt pedig teljesen felháborít az ottani penetráns szemétdomb. Megengedő túlzás lenne balkáninak minősíteni az állapotokat, de szerintem Kelet-Banglades vasútja is kikérné magának az összehasonlítást. Ami Kőbánya-Kispest vasútállomáson látható az remek példája a ki nem apadó adóforintokon csüngő állami nagyvállalat közöshöz való hozzáállásának, és a honi vasutas társadalom mentális leépülésének.
Mert, ami Kőbánya-Kispesten tapasztalható azért elsősorban nem a politikusok és a pénztelenség okolható. Hanem az igénytelenség, a közvagyon iránt érzett felelősség teljes hiánya, a munkájuk, a hivatásuk és a munkahelyük iránt totálisan közömbös emberek vegetálása. Röviden: tükörképe annak a MÁV-nak, amihez száz éve még rang volt tartozni, ma viszont inkább szégyen.
Mi kellene ahhoz, hogy a kosztól lassan sötétített hatásúvá váló üvegfelületeket rendszeresen tisztítsák? Nem ma, hanem az elmúlt harminc évben minden nap. A vízen, a mosószeren és a rongyon kívül? Ja, meg a narancssárga mellényen túl. Semmi. Vagyis csak annyi, hogy valakinek igénye legyen a tisztaságra.
Mi kellene ahhoz, hogy a peronok tetejéről letakarítsák a guanóvá összeálló szemetet? Vagy, hogy a barnára rozsdásodó oszlopokat olykor lefessék? Netán a lépcsőket, amelyeken tízezrek botladoznak – erre papír fecni is figyelmeztet – a legkisebb hiba észlelésekor kijavítsák? Pár ezer forintnyi anyag, két ember, meg egy kis munkakedv éjszaka, amikor alig jár arra vonat. És igen, kellene, hogy valaki – vagy valakik – a magáénak érezze azt az állomást. Meg a munkahelyét, meg a Magyar Államvasutakat, azaz részben az én cégemet.
Európa szerencsésebb részein vonattal közlekedni trendi és környezettudatos. Nálunk kényszer és undorító. Tőlünk nyugatabbra egy ilyen elővárosi állomás patikatisztaságú – tessék egy pillantást vetni például a Bécsújhelyről elérhető blogokra -, csillog-villog minden és tele van olyan szolgáltatásokkal, amelyek áttételesen az ottani állami vasúttársaság zsebeit is tömik. Persze tőlünk nyugatabbra nem élnek ilyen okos, mindenre megoldást tudó, világmegváltó emberek, és még az is lehet, hogy az ottani első osztályú kocsik nem a továbbképzésre meg a szakszervezeti megbeszélésre ingyen utazó vasutasokkal vannak tele. Előfordul, hogy ott megbecsülik a munkahelyüket, felelősséget éreznek, az adóforintokból fenntartott értékekért. És kamu, hogy ez a nyugati és az itteni fizetésekben tapasztalható különbségeken múlik!
Egyszerűen elkeserítő és felháborító, hogy az egyébként a maga nemében különleges vasúti épületet úgy hagyták a vasutasok évtizedeken keresztül lepusztulni, mintha nem használná senki. Vagy, akik használják, azokat nem veszik emberszámba. Csak bamba marháknak, akiknek nincs más választásuk, mint ebben a szutyokban gázolni. Mert ennek a sok idióta utasnak a pénzéből akkor is ki van fizetve minden vasutas havi fizetése, ha Kőbánya-Kispest így néz ki, mint jelenleg.
