2025.08.27. (szerda)

Eszement ötlet: A szanáltak emléke

Eszement ötlet: A szanáltak emléke

Dátum:

Szolnok XX. századi történetében volt egy nagyjából három évtizedes időszak, amikor alapvetően megváltozott a városkép. Kialakult a mai Szolnok, vitathatatlan urbanisztikai előnyeivel és hátrányaival. Amihez azért rengeteg emberi tragédia is kellett. Amikre emlékezni illene.

(Évzáró ismétlés: Ez az írás 2015. augusztus 31-én jelent meg először.)

A saját lakáshoz, a szülői házhoz, nem egy esetben a nagyszülők otthonaihoz mindenkit különös, mások által talán nem is érthető érzelmi szálak fűznek. A szerencsés többségnek mindegy, hogy ezek az otthonok milyen építésűek, mekkorák, kevésbé vagy semennyire sem komfortosak, netán hol helyezkednek el az adott településen. A hozzájuk fűződő viszonyt az a bizonyos otthon melege, az ott élő vagy élt személyek, a velük megesett történetek, sőt illatok, hangok, fények, valós vagy álmodott pillanatok teremtik meg. Sok olyan apróság, amelyek még akár az ugyanott élők, az ugyanoda kötődők számára sem egyformák. Emiatt lesz mindenkinek egy vagy több ház nemcsak egy épület a sok közül, hanem „élete munkája”, a „szülői ház”, az „édes otthon” és sorolhatnám.

Szolnok XX. századi történetében volt egy olyan időszak, mondjuk az 1950-es évek elejétől a hetvenes évek végéig, amikor a házakhoz fűződő érzelmi viszonyok nem sokat értek. Mert Szolnok elodázhatatlan és sok pontján korszerű, ma is vállalható fejlesztése bizonyos városrészeket pusztulásra ítélt. Házak százainak kellett eltűnnie ahhoz, hogy megépülhessen a Boldog Sándor István körút, a Móra Ferenc úti lakótelep, az új városközpont vagy éppen a vasútállomás környékének lakóházai, miként hely kellett a 4-es főútnak, az Ady Endre útnak vagy éppen a Szántó körútnak. Vitathatatlan, hogy az egy évszázad alatt majdnem háromszoros lakosságúra duzzadó város, ahol a gyalogos és lovas kocsis közlekedést felváltotta a motorizáció, ahol közműveket kellett kiépíteni, e beavatkozások jelentős része nélkül életképtelenné vált volna.

Ugyanakkor végre ki kellene mondani: a várost alapvetően átalakító beruházásokhoz emberi tragédiákon keresztül vezetett az út. Mert képzeljék el, mit éreznének, ha a megörökölt vagy az éveken át épített, netán évtizedes kuporgatás, nélkülözés árán megszerzett otthonukba becsöngetne valaki, hogy hamarosan költözni kell, mert az épületet elbontják, a kertet eldózerolják, és még az utcának sem marad nyoma! És vitának helye nincs. Mindaz, ami addig az otthont jelentette, amihez emlékek, érzelmi szálak fűzték megsemmisül, ráadásul tervszerűen, megadott határidőre.

Hiába bármiféle kárpótlás vagy a megsemmisítendővel azonos, netán annál jobb cserelakás, vannak dolgok, amiket nem lehet pénzzel megváltani. Marad az idővel feldolgozható vagy az örökre magunkban hordozott tragédia.

Vajon számba vette valaha, valaki, hogy Szolnok átépítése hány emberi sorsba taposott bele? Tudunk számot mondani arról, hányan pusztultak bele az otthonuk elvesztésébe? Hányan nem tudták feldolgozni, hogy a kertes kisházból panelba kerültek? Hogy a szülői házat, gyerekkoruk helyszínét, hiába áll ugyanazon a helyen, soha többé nem láthatja? A város történelmének személyes történetei. Amelyek talán nem mérhetők össze a háborúk borzalmaival, bár ha egyéni tragédiákban gondolkodunk, nem sokkal marad el azoktól.

Jó ideje foglalkoztat, hogy a város átépítésének, a szanálásoknak áldozatul esett sorsoknak illene valahol emléket állítani. Igen, kicsit úgy, mint a csaták ismeretlen, névtelen hőseinek, akik nélkül nincs győzelem és siker. Már a helyét is kinéztem az álmaimban létező emlékműnek. A Madách és a Bross utca végén áll az egykori TIT székház, aminek hatalmas, üres fala a belváros felé néz. Azaz pont arra, ahol az egyik legnagyobb pusztítást végezte az átépítés. Egy erre a falra helyezett hatalmas, modern dombormű vagy festmény, kvázi tükörként tekinthetne a lebontott területre, sorsokra és múltra. Valami olyan különleges, megdöbbentő, de egyben játékos „szobor” kellene erre a felületre, ami nemcsak méltó emlék, de Szolnok egyik látványossága is lenne.

Mert így nemcsak a múlttal szemben fennálló számlát egyenlítenénk ki.

Lehet, hogy ez is csak egy újabb eszement ötletem? Nem baj, hátha másoknak is elmegy az esze, és mégis lesz belőle valami.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Hová lettek a sorok?

Nem vagyok oda Leonardo DiCaprioért, így nem is miatta, hanem a történet és a látvány okán néztem mag a Tiszában A nagy Gatsby-t. A film után jutott eszembe, hogy utoljára a Nemzeti mozi első sorából láttam ezt a fiút, mivel a Titanicra már csak oda jutott hely. Hová lettek azok a teltházak?

Megosztó akció

Húsvét előtt Szolnok azzal került be a hírfolyamokba, hogy a megyei rendőr-főkapitányság drónt alkalmazva fülelte le a Bercsényi és a József Attila út kereszteződésében lévő Stop-táblát figyelmen kívül hagyó autósokat. A kommentek alapján sem ez volt a rendőrség legjobb ötlete.

A köz meg a hallgatás

Üzenet értékes is van, hogy egy település önkormányzata mikor rendezi az évi egyszeri közmeghallgatását. Hétköznap reggel kilenckor ki ér rá? Mármint a munkájukat végző köztisztviselőkön és választottakon kívül. De legalább a város honlapján sincs nyoma a köz meghallgatásán elhangzottaknak.

2010: Gyűjtsd a vasat…

Szombat éjszaka ellopták a biztosító kábeleket a vasúti sínek mellől Abony közelében. A bátor akció következtében akadozott a vasúti közlekedés Szolnok és a főváros között. A színesfém-tolvajok működéséhez lenne néhány megjegyzésem.