A XIX. század előtti Szolnokról tudható, hogy a váron kívüli város a mai Zagyva – tulajdonképpen a várárok – jobb partján terült el. Nyugati határa valahol a Kossuth téri 1-es számú irodaház környékén, illetve a Táncsics utcában lehetett. Erre utal, hogy az 1912-ben, a Művésztelep mellé állított Damjanich-szobrot eredetileg valahová ide akarták tenni, merthogy az ábrázolt jelenet, az akkori város kapujában játszódott. Feltételezem, Északon se volt túl nagy a korabeli város kiterjedése, talán a mai Ady Endre út környékéig érhetett. Márpedig, ha ezek a feltételezéseim helytállóak – meglehetősen nagy összeggel fogadnék rájuk -, akkor az is biztos, hogy a mai Arany János utca évszázadok óta lakott hely. Amiből az is következik, hogy ha bármelyik kertben vagy ház helyén kicsit is mélyebbre ásnánk, meglepő dolgokat találhatnánk. (Arról most ne beszéljünk, hogy az itt építkező elődeink találhattak is.)
A ma a Kossuth és az Ady Endre utcákat összekötő egyirányú utca első feljegyzett neve – Cseh Géza Szolnok város utcanevei című könyve szerint – az Oskola utca volt. Ami nem meglepő, ha tudjuk, hogy a Kossuth utcai sarkon – a város legszebb, de pusztuló szecessziós palotája helyén – a XIX. században az a városi iskola állt, ami később a Sipos térre, onnan pedig a Fiumei útra költözött. Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy a kiegyezés környékén az Oskola utca a Fő utcából indult, másik vége pedig az akkor még névtelen Tabánban veszett el. A közterület átkeresztelésére csak 1894-ben került sor, akkor, amikor a város első átfogó utcaelnevezése zajlott.
És itt érdemes egy pillanatra megállni. Talán meglepően hangzik, de az Arany János utca Szolnok azon kevés közterületei közé tartozik, amelyik az elmúlt 121 évet átkeresztelés nélkül vészelte át. A vele párhuzamos Jókai úton, illetve a Kossuth és a Szabadság téren kívül hirtelen nem is tudok több, hasonlót mondani. Persze, aki kicsit végiggondolja e bő évszázadunk történelmét, az legfeljebb azon csodálkozik, hogy legalább ennyi közterületünk megúszta a rendszerváltásokhoz kapcsolódó átkereszteléseket. Persze az állandósághoz az is hozzájárulhatott, hogy Arany János életműve rendszerektől függetlenül megkérdőjelezhetetlen.
Az 1894-es átkeresztelésben több ok is közrejátszhatott. Egyrészt a honfiúi buzgalom, amit az 1882-ben elhunyt nagy költőnk miatt érezhettek a helyi döntnökök. Akik azt is szem előtt tarthatták, hogy a város egy viszonylag szebb – vagy legalább szép elejű – utcáját szenteljék a Toldi megalkotójának, márpedig ilyet akkoriban csak ezen a környéken találtak. Bizonyítani nem tudom, de feltételezem, a döntésben közrejátszhatott, hogy Arany János maga is megfordult Szolnokon, sőt talán a kiszemelt utca környékén is járt. Szinte biztos, hogy a Pestről Erdélybe induló vándorszínész társulattal itt kelhetett át a Tiszán. Miként az is, hogy a szabadságharc idején Szalontáról Pestre vagy Debrecenbe tartva ugyancsak érintenie kellett Szolnokot, nagykőrösi tanítóskodása idején pedig többször is megfordulhatott nálunk. A szolnoki vasúti csomópont miatt afelől se lehet kétségünk, hogy élete utolsó két évtizedében, amit jobbára már a fővárosban töltött, az elismert – mai értelemben akár azt is mondhatjuk: sztár – költő a saját szemével is láthatta a fejlődésnek induló Szolnokot.
A megindult fejlődés, amit aztán aranykorok, hanyatlások és építkezésekkel tarkított szürke évtizedek követtek, az Arany Jánosról elnevezett utcán is nyomon követhető. Álljanak meg a Kossuth út felőli végén, és nézzenek el az Ady Endre út felé! Egy évszázadon szaladhat végig a szemük. Az utca elején, jobb kéz felől két egykor gyönyörű szecessziós palota, bal oldalon pedig két jobb állapotban lévő eklektikus lakóház. Az utca közepéről az elmúlt évtizedekben eltűntek a régi házak, helyükre a korszakra jellemző társasházak kerültek. A végén pedig a néhány régi, kicsit tabáni stílusú ház után a hetvenes évek paneljai zárják a képet. Kevés olyan utcánk van, aminek az építészete ennyire őrizné, hogy mi történt az épületeinkkel az elmúlt száz esztendőben.
