2025.12.1. (hétfő)

Szórakozva épülni, és fordítva

Szórakozva épülni, és fordítva

Dátum:

Mészáros István Pulcher és Kautzky Armand főszereplésével állítja a Szín-Mű-Hely színpadára Neil Simon Furcsa pár című vígjátékát Kiss József, a Szigligeti Színház művészeti vezetője, akivel a darab születése mellett a következő bemutatókról is szót ejtettünk.

– Nem tehetek róla, de mindig azt keresem, hogy egy-egy darabot miért vesz elő a színház. Mi indokolta, hogy a Furcsa pár legyen a Szín-Mű-Hely idei első bemutatója?

– Évek óta gondolkodtunk, hogy műsorra kellene tűzni ezt a remek darabot, de igazából csak most jött el az ideje. Az az igazság, hogy a múlt pénteken bemutatott A padlás csak a társulat egy részének nyújt játéklehetőséget, ezért az idei műsorterv összeállításakor arra is gondolkodnunk kellett, hogy a többiek se maradjanak megfelelő szerep nélkül. Márpedig erre a Furcsa pár kiválóan alkalmas, hiszen miközben vígjáték, egy rendkívül színvonalas irodalmi alapanyag. Neil Simon eszméletlen vígjáték írói tapasztalattal alkotta meg ezt a darabot, ráadásul úgy, hogy miközben nevettet, mély emberi vonulat is van benne, ami reálissá, hitelessé teszi. Azaz, miközben a néző szórakozik, épül is. Vagy akár fordítva: épülve szórakozik.

– Nem befolyásolta a darabválasztást, hogy a Madách Színház is nemrég mutatta be a Furcsa párt, ráadásul ott Murrayt, az egyik szereposztásban, Kautzky Armand alakítja?

– Nem. Főleg, hogy a fővárosi Madáchban sok olyan darab megy, amit mi is szeretnék vagy szerettünk volna már bemutatni. Egyszerűen azért, mert nagyon hasonlítanak a Madáchnak és a Szigligetinek a színházcsinálásról vallott elképzelései. Azaz magas színvonalon kell nagyon népszerű műveket, kiváló színészekkel bemutatni azért, hogy a közönség szeresse a színházat és az előadásokat, azaz vegye a jegyeket, a bérleteket. Innentől kezdve sok darab, így a Furcsa pár esetében is fennáll a „veszély”, hogy mindkét színházban megy.

– Neil Simon egy élő klasszikus. Miként lehet tőle engedélyt szeretni arra, hogy az egyik legnépszerűbb darabját Szolnokon is bemutathassák?

– Az olyan, külföldön is népszerű amerikai szerzőknek, mint Neil Simonnak, szerte a világban, így Magyarországon is van ügynöksége, aki képviseli a jogait bizonyos részesedésért cserében. Mi ettől a magyar ügynökségtől, tehát nem közvetlenül az írótól kértünk engedélyt a bemutatóra, hozzáteszem, nem kevés jogdíj ellenében.

– A jogdíjon kívül más igényt is támaszthatnak az ilyen ügynökségek?

– A zenés daraboknál, a nagyszínházi bemutatóknál más a helyzet, mint egy ilyen prózai, szobaszínházi előadásnál. Persze, próbáltak néhány dologba beleszólni, de azért vannak határok.

– Egyértelmű volt, hogy Szolnokon is Örkény István fordítását használják?

– Fel se merült más. Tisztelem Örkény Istvánt, és nagyon szeretek a fordításaival dolgozni. A Furcsa párnál is érződik a szövegen, hogy irodalmár ültette át magyar nyelvre.

– A Szín-Mű-Helyben futó darabok, mivel nem bérletesek, hanem estéről estére el kell adni rájuk a jegyeket, jól mutatják a közönség értékítéletét. Van kockázat a Furcsa párban?

– Őszintén megmondom, nem sok. Ez egy népszerű színdarab, amiből készült egy sikeres amerikai film, amit már a tévében is lehetett látni, tehát anélkül ismert, hogy nekünk bármit is tenni kellett volna ezért. Fogalmam sincs hány előadást fog megérni. De ha azt nézem, hogy a kevésbé ismert Öt nő az esőbent lassan harmincadjára játsszuk, akkor optimista vagyok.

– Beszéltünk a darabválasztás okairól, ami részben a szereplőket is meghatározta. De azért kíváncsi vagyok, hogy miért éppen Kautzky Armand és Mészáros István Pulcher lett a két főszereplő?

– Eredetileg a Karczag Ferenc lett volna Oscar Madison, de sajnos a nyáron megbetegedett, volt egy műtétje, és nem akartuk kitenni egy ilyen komoly megterhelésnek. Nagy nehezen tudtunk Kautzky Armanddal egyeztetni, hiszen rengeteget játszik. Az viszont egyértelmű volt, hogy Felix Ungert csak Pulcher alakíthatja, mert ez a szerep neki lett kitalálva.

– Mi lesz a következő bemutató a Szín-Mű-Helyben?

– Decemberben mutatjuk be A makrancos hölgyet, amiben a címe ellenére csak három női szerep van, ezért a társulat többi hölgy tagjának kell majd azzal párhuzamosan játéklehetőséget biztosítanunk. Részben ezért állítjuk színpadra az általam írt Könyvtári capriccio-t, amiben sok női szerep lesz.

(A fotók a Szigligeti Színház oldaláról valók)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Jön az ünnep

Folytatódik az Ádámok és Évák ünnepe a Szolnoki Szigligeti Színházban. A tavalyi nagysikerű Ember tragédiája után, ebben az évben Bibliából vett jeleneteket állít színpadra mintegy 300 diák. Az egyik ötletgazdát és a megvalósítás színházi motorját, Kiss József művészeti vezetőt kérdeztük.

Emlékkoncert hetedszer

Két nap alatt 23 zenekar lép a Hild téren színpadra ezen a hétvégén, a hetedik Akikért a zene szól programban. Az egykori szolnoki kötődésű zenészekre emlékező eseményről, annak újdonságairól László Béla főszervezővel beszélgettünk.

A fesztivállátogatók elvarázsolása

Harminchárom nap és kezdődik a XII. Tiszavirág Fesztivál. Kovács Ákos ötletgazda, főszervezővel már nem az előkészületekről, hanem a fesztiválról, Bud Spancerről és az elmaradhatatlan rétesről, no meg az új programelemről, a Zenekanapéról is beszélgettünk. Visszaszámlálás!

A múltban őgyelegni

A szolnoki kötődésű Benedek Szabolcsnak idén már két könyve jelent meg, egy a Beatlesről, egy pedig A fiumei cápa címmel a mai Rijeka száz évvel ezelőtti világáról. Ezúttal az Adria-parti városban játszódó, valós személyeket és történéseket is felvonultató regényéről beszélgettünk.