Megismételhetetlenül különleges hangulata van idén a Kossuth térnek a „becsomagolt” Városháza miatt. Szívem szerint tennék rá egy nagy masnit, a megvilágításra fenyőgallyas szűrőt, és valahová kiírnám, hogy a hetven év után visszakerülő tornyok – most már mind a négy a helyén van – a mi közös ajándékunk magunknak. Ez lenne olyan különleges momentum, ami miatt a 2015-ös Adventi falut évek múlva is kicsit könnyebb lenne majd felidézni.

Igaz, nem elsősorban emlékeket gyártani megyünk ki ilyenkor a Kossuth térre, ami napközben is szórakoztató és látványos, ám igazán este, kivilágítva a legjobb. Hanem mert végre hétköznap este is van hová menni a városban, nagyjából céltalanul. Hiszen csak kimegyünk a térre, nem akarunk sehová beülni. Csak semmi elköteleződés, majd történnek a dolgok. Kicsit olyan az egész, mint nyár elején a Tiszavirág Fesztivál, ahová a zene meg a buli ürügyén megyünk, de a szívünk mélyén találkozni, dumálni vagy csak nézelődni akarunk. Közösségi életet élni, vagy csak egy normális közösség részévé lenni.

Persze mindehhez elengedhetetlen az indok. Milyen az idei forralt bor? Tavaly is volt gyerek puncs? Melyik bódénál jobb a tea? Az előző évi napközis verziót hol ismétlik meg a legjobban? A frissen sültek, a lepény vagy a székelyudvarhelyi kürtőskalács illata az erősebb? Hideg téli estén jól eshet egy pohár minőségi bor vagy a több helyen felbukkanó, széles pálinkaválasztékon kell elgondolkodni? A gyerekeknek sütemény vagy ezerféle édesség? Sok estére elegendő, vérmérséklettől és indíttatástól függő kérdések, amelyek egyben indokolják is, hogy miért kell újra és újra kimenni a térre. Ugyanis ki kell menni!

Mert hátha megérkezik a sült gesztenyés. Tavaly a városi karácsonyfa tövében sütögette a portékáját, de most nem találtam. Hiányzik, bár hiánya kiváló ok arra, hogy holnap is kimenjek. Meg hátha a könyvtár előtti soron újra feltűnik a szolnoki csokis, aki tavaly még a városban kézzel készült édességeit mérte. Ha addig nem jön, én még a két ünnep között is azért nézek ki, mert hátha. De persze előfordulhat, hogy egy idő után már más lesz az indok.

Mondjuk a hó. Nem emlékszem, melyik évben borította fehér lepel az Adventi falut, csak azt tudom, hogy akkor aztán tényleg nem nagyon lehetett megállás nélkül elmenni a Kossuth tér mellett. De lehet indok az is, hogy a szolnokiak valóban birtokba veszik, ami az övék. Vacsora után egy esti séta még akkor is belefér, ha buszozni vagy autózni kell érte. Tudom, nehéz elindulni, de ezerszer szórakoztatóbb és kikapcsolóbb, mint a lakásban a tévé vagy valami elektromos kütyü előtt gubbasztani. Mert az élet, az ünnep, a közösség decemberben sem ott van. Ráadásul az Adventi faluban nem kötelező költekezni, vásárolni. Lehet, csak ott lenni.

A havazást nem tudjuk befolyásolni, de hogy elég vendég legyen, azt igen.