– Mit jelképez Önnek a Tűzmadár?

– Ez a címe Sztravinszkij híres művének, ami a koncert címadójaként szerepel is a programban. Sztravinszkij műve eredetileg egy táncjáték, amelyet Gyagilev balettnek komponált. Szolnokon azonban modern táncstílusban láthatják majd a nézők, annak a kornak a stílusában, amelyben élünk. „Klasszikus repertoár korunk modern stílusában történő bemutatása…” – ez az idei tánckoncert fő szimbolikus tartalma. Kíváncsian várjuk, milyen hatást gyakorol majd mindez a közönségre.

– Az ötödik tánckoncerten is közel 300 közreműködő – szimfonikus zenekar, kórus, táncosok – összehangolt művészi munkája teszi majd „láthatóvá” a zenét. Mire számíthatnak január 9-én a Tiszaligeti Sportcsarnokban a nézők?

– Korábban számos kellemes pillanatot töltöttem hasonló produkciók résztvevőivel. Ha több lehetőségünk lenne próbálni a koncert előtt, más gondolatokkal és érzelmekkel adnánk elő a műveket. De az újévi időszakában lehetetlen több próbát beiktatni, így nagyon fontossá válik az egymás iránti bizalom és megértés. Az előadás jóval a próbák előtt elkezdődik, és sikere nem csak az előadókon, de számos, nem látható munkatárson is múlik. Hiszek a közreműködők személyes erejében, és bízom abban, hogy teljes átéléssel fogják megélni úgy a főpróbát, mint magát az előadást. A közönségnek pedig csak annyit kívánok, hogy élvezzék az előadást, amely nem csak érdekes lesz, de meglepetéseket is tartogat számukra.

– Milyen eszközökkel operálhat ma a komolyzene terjesztése, megszerettetése érdekében? Kell kompromisszumot kötni a művészeti munkában a szimfonikus zenekari tagok, a kórus és a táncosok között a siker érdekében?

– Ha figyelembe veszünk olyan kérdéseket, mint a bekerülési költségek, vagy az előadások megszervezésének nehézségei, a próbák hatékonysága az előadások számához viszonyítva, vagy azt, hogy az előadás csak egy helyszínre – jelen esetben Szolnokra – korlátozódik, akkor ez az előadástípus e tekintetben nem mondható költséghatékonynak. Az én véleményem viszont más. Az ilyen megaprodukciók és a nyári fesztiválok nem a bérletes koncertlátogatókat célozzák meg első sorban, hanem az összlakosságot. Ilyen előadásokkal lehet a mindennapi emberek figyelmét és érdeklődését felkelteni a klasszikus zene iránt. Ami a zenekar, a kórusok és a táncosok kapcsolatát illeti: nincs szükség kompromisszumra. Mindenki bízik a másikban, és mindenki a tőle telhető legjobbat nyújtja a produkcióban. Ahelyett, hogy kompromisszumokat és engedményeket tennénk, a sikert úgy érjük el, hogy maximálisan teljesítünk.

– Mi alapján választotta a címet és hogyan állt össze a program?

– A 2012-es Vox Hungaricus és a 2013-as Naphimnusz után, az előadásban részt vevő művészekre bíztam a produkció címének meghatározását. Magyarként bizonyára jobban érzékelik azt a különleges hatást, amit a produkció elnevezése a közönségre gyakorol. Az adott koncert címe mindig a művészeti program kialakítása után dől el. A cím egy szimbólum. Jelen esetben a klasszikus találkozása a modernnel. Például Grieg Peer Gyntje, Rossini Stabat matere és Verdi Nabuccoja mellett elhangzik Jenkins modern kórusműve, a Requiem, a régi vallásos zenei stílus modern érzékelésének szimbólumaként. Bizonyos tekintetben nagyon nehéz különbséget tenni a régi és a modern jelentése között. Én a modern alatt mindig a népszerűséget, a divatot, a trendet, a stílust, a formát értem. Ezek számomra fontos szempontok egy koncert programjának a meghatározásában.

– A 2015/2016-os évad a Szolnoki Szimfonikus Zenekar alapításának 50. évfordulója. A napokban lépnek fel a Zeneakadémián és a Művészetek Palotájában Varnus Xavérral is. Miként éli meg a jubileumi évet? Mit vár az újévköszöntő tánckoncerttől?

– Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ebben a jubileumi évben a zenekar élén állhatok. A Varnus Xavérral való együttműködésünket, fellépésünket a Művészetek Palotájában az idei év eredményei közé sorolom. Legfontosabb küldetésemnek tekintem, hogy előkészítsem és biztosítsam a zenekar fejlődését a következő 50 évre. Amikor a Víg özvegyet vezényeltem a Budapesti Operettszínházban, az igazgató azt mondta: „A tradíció megtartásához mindig szükség van új vérre”. Csodaként hatott rám akkor ez a mondat, és gondolkodásomban mindig megpróbáltam követni a hagyományokat, a történelmi trendeket, és japánként próbáltam mindezeket megvalósítani Magyarországon, ugyanakkor törekedtem európaivá is lenni. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar karmestereként és a város főzeneigazgatójaként kötelességemnek érzem a tudásomat átadni a következő generációnak. Ez egy véget nem érő kísérlet, és nagyon kíváncsian várom a közönség reakcióját, impresszióit és kommentárját az újévi tánckoncerttel kapcsolatban. Ezek az üzenetek fogják meghatározni azt az irányt, amit követni fogunk a jövőben. Gondolatainkat, ötleteinket, a kitűzött utat folyamatosan módosítani és tökéletesíteni kell, mert tudjuk, hogy az újévi tánckoncerthez hasonló előadásaink vezetnek majd a saját hagyományaink megteremtéséhez.

TML