A Pestről Szolnok felé tartó intercity első osztályának minden ülése megtelt mire Kőbányát elhagytuk. Nagyobb zaj csak a felszállásnál szokott lenni, meg, ha vasutasok utaznak továbbképzésre, akik száz kilométeren belül a cég valamennyi szennyesét nagyhangon kiteregetik, főnökeiket név szerint lehülyézik, és a MÁV összes gondját csípőből megoldják. Egyébként IC-n utazni viszonylag kulturált elfoglaltság, hiszen a többség csendesen beszélget, olvas vagy dolgozik, és ha netán telefonálnia kell, azt is olyan diszkréten teszi, hogy a szomszéd ülésen ülő se nagyon hallja, ami nem tartozik rá.
Persze utaztam már úgy, hogy Ceglédtől egy nagyon szőke hölgy, irgalmatlanul okos lelki szervizét hallgattam Ferihegyig. Egy ideig próbáltam nem figyelni, de aztán olyan magasságokat értek el a véletlenül teherbe esett barinőnek adott tanácsok, hogy jegyzetelni kezdtem. „Te előbb lettél terhes, mint feleségül vett volna. Nálatok gyorsabban történtek a dolgok, de ez így van rendben. Ha már terhes vagy, akkor bemutat a szülőknek, mert akkor már könnyebben elfogadnak, hát a fiuktól vagy terhes, te vagy a menyecske. A másikkal már túlkésőn találkoztatok, mert te már foglalt vagy. Húsz nője volt, te lettél volna a huszonegyedik. Olyat könnyű találni, akivel lehet döngetni, de nem biztos, hogy komolyat akar. A férfiaknak a munka az első, ezt te is tudod.”
Mivel a nagyon szőkének volt annyi esze, hogy a peronon üvöltse mobilba az okosságait, csak a vagon hátsó részének okozott feledhetetlen perceket. A világ legokosabb embere – aki szomorú, de Szolnokig utazott -, azonban majdnem a kocsi közepén ült. És Ferihegytől Szolnokig két komoly telefonbeszélgetést bonyolított le olyan hangerővel, hogy azt még az is hallotta, aki egyébként fülhallgatóval nézett filmet laptopról. Ami persze csak a kisebb probléma lett volna. Sokkal cikibb, hogy a férfi nedvek kötőszóként, az egyik szülő ősi mesterség gyakorlójaként való emlegetése lélegzetvételként, a ki, mit és hová ver keménynek szánt érvként hangzott el. Egy percen belül minimum háromszor. A legszebb persze az volt, amikor azt mondta, hogy az baj, ha valaki nem ért a szép magyar beszédből.
Miből? Te jó ég, mit tekinthet az ilyen szép magyar beszédnek? – Gondoltam, miközben a mellettem utazó két egyetemistával összeakadt a tekintetünk, és látszott, hogy ők sem hisznek a fülüknek, pedig néhány húzós buli már mögöttük lehetett.
A csávó magát senkitől sem zavartatva osztotta az észt az okostelefonjába. Ha minden csúnya szó egy kislapát trágyává változott volna, akkor a vagonunk Albertirsánál már túlcsordul. Szerencsére ez nem történt meg, a primitív trágárság nem is kente össze a ruhánkat, nem is büdös, fizikai értelemben sem fájdalmas. Csak kellemetlen.
Ám senki nem csinált semmit. Mindenki próbált úgy tenni, mintha nem is hallaná a szolnoki férfi szájából spriccelő nyelvi trágyadombot. Senki nem szólt rá, hogy kedves nagytudású, magabiztos barátunk, nem egyedül vagy a vonaton, és bár alkotmányos alapjogod primitívnek lenni – a te szavazatod is pont annyit ér, mint egy Széchenyi-díjas nyelvtudósé -, de legyél már tekintettel másokra! Legalább azokra a fiatalokra, akiknek a netes nagykorú tartalmak letöltése előtt kamuzniuk kell az életkorukat. A barátaiddal, szeretteiddel társaloghatsz alpári módon, olykor biztos le is hányod, meg is vered őket, de mivel nem vagyunk ismerősök, bennünket ne részesíts szellemi magaslataid kivételes kegyében!
Persze, én is része lettem a nyájnak, és birkamódon ültem. Azzal nyugtattam magam, hogy nem is értené, mi a bajom, hiszen nem egy nyelvet beszélünk. Meg joggal kérdezné, mi közöm van ahhoz, hogy mit mond, minek hallgatózom. Bevallom, nem hittem abban sem, hogy a verbális térszennyezés kapcsán bárki a pártomra állna a vagonban. Sőt, úgy éreztem, két méretes sallert is kockáztatok. Szóval hallgattam, és magamban dühöngtem.
Aztán Szolnoknál, amikor primitív utastársam is leszállt, irtózatosan elszégyelltem magam. Hisz nem elég, hogy verbálisan, a fülemen keresztül beszennyezte az agyamat, még azt is kiérdemeltem, hogy a továbbutazók megállapíthatták, mekkora parasztok laknak Szolnokon.
