A mai Csehország területén lévő Königgratz (Hradec Králové) mellett 1866. július 3-án a poroszok súlyos vereséget mértek az osztrákokra. Az esemény nemcsak azért érdekes, mert a császáriakat Benedek Lajos táborszernagy irányította, és veresége nagyban hozzájárult az 1867-es kiegyezéshez, a Monarchia létrejöttéhez, hanem mert a német egység felé vezető út e fontos állomásánál szolnoki katonák is jelen voltak. A szolnoki 68-as gyalogezred katonái ugyanis részt vettek a 150 évvel ezelőtti ütközetben, ahol a poroszok által szorgalmazott úgynevezett „kisnémet” egység győzedelmeskedett az osztrákok óhajtotta „nagynémet” terv felett. A mai Európa és a XX. századi történelem szempontjából rendkívül fontos csatában elesett szolnoki katonákra az 1872-ben, eredetileg a Kossuth téren felállított, 1960 óta az Eötvös tér sarkán álló obeliszk emlékeztet. Idén talán virág is kerül a talapzatára.
A Königgratz-i ütközetből visszatérő szolnoki katonák a csata tízedik évfordulójára már nem egy alföldi kisvárosban emlékezhettek, hanem az újonnan létrejött Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelyén. A korabeli Jászberénynél és Karcagnál is kisebb Szolnokból ugyanis 1876-ben – azaz 140 évvel ezelőtt – megyeszékhely lett, ami nagyban hozzájárult ahhoz az aranykorhoz, ami a várost az első világháborúig jellemezte. Ennek a korszaknak köszönhető például a 125 éve átadott – ma katasztrofális állapotban lévő – törvényszék, a 120 éves megyei kórház, vagy az éppen 110 éve elkészült – ma már nem létező – Sipos téri iskola épülete. Ugyanennek a kornak köszönhető Szolnok villamosítása, ami 120 esztendővel ezelőtt indult, megelőzve olyan városokat, mint Szeged vagy Debrecen. A villanyáram a Zagyván túli Scheftsik-telepről érkezett a belvárosba, ami már csak azért is érdemel említést, mert szintén egy Scheftsik idején lettünk megyeszékhely, és ilyen nevű közterületünk a háború óta nincs.
Természetesen a Monarchia előtt és után is voltak fontos építkezések a városban, amelyekre érdemes idén emlékeznünk. Az első városházánkat például 205 évvel ezelőtt építették fel az egykori várkapu köveiből. A földszintes épület az 1880-as évekig szolgálta Szolnokot, amikor a helyén elkészült a mai városháza. Szintén a Monarchia létrejötte előtt húzta fel Obermayer Lajos Szolnok első emeletes bérházát, ami egyben a város első kétemeletes épülete is. A ma Varga Katalin Gimnáziumként funkcionáló ház 1856 óta, azaz 160 éve áll a jelenlegi Szabadság téren.
A Monarchia utáni időkből mindenképpen érdemes idén emlékezni a Verseghy-park születésének 90. évfordulójára. A háborús és a trianoni traumából ébredező város egyik első, jelentős beruházása volt a Zombory Lajos festőművész – és építész – rendezési terve alapján megvalósult közpark. Aminek köszönhetően nemcsak létrejött Szolnok első gondozott zöldfelülete, illetve eltűntek a belváros széléről az állatvásárok és a Scheftsik-malom, de a városrész fejlődése is új irányt kapott.
A mai városképet leginkább meghatározó fejlesztések a második világháború után indultak. Ezek alapját az 1946-ban – hét évtizede – lefektetett településrendezési terv adta. Kis túlzással ennek köszönhetjük az ötven éve átadott Pártházat – az új városközpont első, jelképes épületét -, a Lenin születésének 100. évfordulóján, 1971-ben felavatott második 18 emeletest, vagy éppen a 40 évvel ezelőtt – 1976. március 15-én – építeni kezdett Széchenyi lakótelepet, illetve az ugyanabban az évben elkészült – ma már nem létező – buszpályaudvart. A korabeli fejlesztések közül meg kell említeni az 1951-ben alapított Vegyiműveket, a tíz évvel fiatalabb állatifehérje-feldolgozót, vagy éppen az idén 45 éves, ám már nem létező helyi tejipari vállalatot illetve kenyérgyárat is.
Mindezek mellett érdemes a szolnoki vasútállomásról is beszélni, amit ugyan 1975-ben adtak át, ám az első kapavágást 1956. január 11-én végezte el Bebrits Lajos akkori közlekedési- és postaügyi miniszter. Nem tudom, 60 évvel ezelőtt szó esett-e arról, hogy az azon a helyen álló második, ám világháborúban szétbombázott szolnoki állomásépület tervezésére éppen 50 esztendővel korábban, 1906-ban kapott megbízást Pfaff Ferenc. Akinek 3 év kellett az akkor ötvenéves előd kiváltására, míg 1956-ban csak a kétszintes irodaházig jutottak, ugyanis a forradalom alaposan megakasztotta a beruházást, ami végül 19 évig tartott.
És, ha már közlekedés és évfordulók. Hetven éve adták át Szolnok második vasszerkezetes közúti hídját, ami az 1911-ben épült és a második világháborúban felrobbantott helyére került. Eredetileg ideiglenesnek szánták, ám ez az állapot 16 évig tartott. Így majdnem láthatta 1966-ban a torkolathoz közelebbi Zagyva-híd avatását, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy még abban az évben elindulhasson a Várkonyi tér környékének fejlesztése. Ugyanebben az évben indult el a Tiszaligetben a 760 mm-es gyermekvasút is, ami azonban csak egy évtizedig működött.
Az épületek mellett természetesen személyekre és eseményekre is lesz okunk emlékezni. Az 56-os forradalom kapcsán talán kiderül, hogy Kádár azokban a napokban valóban járt-e Szolnokon, és honnan is mondta el híres rádióbeszédét. Sőt, talán arról is szó esik majd, hogy hatvan évvel ezelőtt hány szolnoki döntött úgy, hogy egy másik országban kezd új életet.
Ötvenhat kapcsán persze nem feledkezhetünk meg a Melbourne-i olimpiáról, ahonnan Boros Ottó és Kanizsa Tivadar személyében két szolnoki olimpikon is hazatérhetett. Akik éppen hatvan évvel az első szolnoki olimpiai érmes, az 1896-ban bronzérmet szerző Kellner Gyula után állhattak ötkarikás játékon dobogóra. És, ha már sport, szerintem sokan emlékeznek még arra a negyedszázaddal ezelőtti pillanatra, amikor a Szolnoki Olaj először lett bajnok Rezák László vezető edző és az akkori edző, az idén éppen tíz éve folyamatosan polgármester Szalay Ferenc irányításával.
Helytörténeti szempontból fontos, hogy fejet hajtsunk 2016-ban a 100 évvel ezelőtt született Kaposvári Gyula emléke előtt, aki nélkül ma sokkal kevesebbet tudnánk Szolnok múltjáról. De meg kell emlékeznünk az idén 70 éves Tisza Táncegyüttesről, a 65 éve Szigligeti Ede nevét viselő színházról éppúgy, mint a 25 éve átadott új színház épületről vagy a 20 éve felújított múzeumról. Ha pedig mindezek mellett még arra is jut időnk, hogy szót ejtsünk az országot éppen negyedszázada elhagyó szovjet Vörös Hadseregről, és az itt töltött évtizedeikről, akkor sok fontos és érdekes dologról lesz szó 2016-ban.
