Mint, amikor az asztal tele van remek ételekkel, és azt se tudja az ember, hogy hirtelen mihez kapjon, nagyjából olyan érzés fogott el a Verseghy Ferenc Könyvtár és az Új Néplapot, illetve elődeit kiadó médiavállalat összefogásával, na és persze a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával létrejött elektronikus adatbázis első megnyitásakor. Nem is apróztam el a dolgot, hanem virtuálisan azonnal felütöttem a Néplap 1960. januári első számát, és miközben tobzódtam az 56 évvel ezelőtti világban, azonnal választ kaptam egy számomra fontos helytörténeti kérdésre. Eddig ugyanis csak tippelni tudtam – hiába számtalan könyv, képeslap, térkép -, hogy a mai Kossuth utca és Boldog Sándor István körút sarkán álló, a maga nemében szép szocreál házat, melyik évben adhatták át. Most már tudom, hogy 1959-ben készült el.
Persze a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Szolnok megyei bizottságának kiadásában megjelenő, az agitációs- és propagandaosztály (APO) által kézben tartott, és az információkat meglehetősen szűrve csöpögtető lapról sok mindent el lehet mondani, az azonban kétségbevonhatatlan, hogy helytörténeti és forrás értéke hatalmas és pótolhatatlan. Az ideológiai maszlagok és a kommunista irányvonalhoz igazodó sorok mellett szinte minden megjelenik ezeken az oldalakon, ami az akkori hétköznapokat jelentette. Felfedezhetőek a város fejlődésének állomásai, vitái – egy 1970-es lapszámban például a mai Árkád helyére tervezett toronyházról találunk képet -, sikerei, sőt kudarcai és nehézségei is. És mivel a napilap rendszerektől függetlenül dátumhoz kötött, sok minden remekül elhelyezhető a múltban. Olyan dolgok is, amikre a mából visszatekintve sokszor pontatlanul emlékezünk.
A múlt dokumentumainak elektronikus megőrzéséért és közzétételéért már eddig is sokat dolgozó Arcanum közreműködésével elkészült, és a www.szolnokikonyvtar.hu oldalon leggyorsabban elérhető adatbázisból elérhető lapszámok persze a mából nézve fájó érdekességeket is tartalmaznak. A magam részéről mindig elképedek például azon, hogy a hetvenes-nyolcvanas években például micsoda kulturális rovata volt a megyei napilapnak. Az irodalmi mellékleteket nézegetve meg elkerekedik a szemem, hogy annak idején az ilyesmire nemcsak pénz, de úgy tűnik igény is volt. Senkit nem akarok megbántani, de ha egy kutató száz-kétszáz év múlva a megyei napilap szerkesztési változásai alapján fog következtetést levonni a Szolnokon élők szellemi igényességéről, hát nem lesznek ránk büszkék az utódaink.
Azért ne legyünk pesszimisták! Főleg, hogy immár egy ilyen remek adatbázis áll rendelkezésünkre. Ami persze akkor válik igazi értékké, ha elkezdjük kutatni, feldolgozni és publikálni mindazt, amit a források között találunk. Mert a város elmúlt fél évszázada kapcsán is vannak adósságaink. Ám most már tényleg nem hivatkozhatunk az idő hiányára, a bonyolult keresésre, az elérhetetlenségre, immár minden a szándékon múlik. És, ahogy a neten szerveződő, a helytörténet iránt érdeklődő csoportokat, és azt a jó néhány elhivatott kutakodót nézem, akik eddig is rengeteg dolgot előszedtek Szolnok múltjából, reménykedem, hogy megelevenednek a múltunk lapjai.
