Bizonytalan vagyok: mondhatjuk-e az első világháború éveiben (1916) világra jövő és a véres XX. századot lényegében végigélő (1998-ban hunyt el) Kaposvári Gyuláról, hogy szerencsés csillagzat alatt született. Különösen itt, a Kárpát-medencében, a Zagyva és a Tisza torkolatánál, ahol számtalan történelmi vihar tombolt élete 82 esztendeje alatt.
Kaposvári Gyula I. Ferenc József idején látta meg a napvilágot, IV. Károly, az utolsó magyar király alatt tanulhatott járni, a király nélküli királyság idején lett iskolás, majd egyetemista, hogy aztán a tanulmányait alaposan megakassza a második világháború és „egy kis” hadifogság. Értékteremtő munkáját a koalíciós időkben kezdte, túlélte Rákosit, látta kétszer miniszterelnökként Nagy Imrét, majd a Kádár-korban jutott hivatása csúcsára, és lett nyugdíjas is, hogy aztán aktív nyugdíjasként megélhesse a szocializmus bukását, sőt a rendszerváltás után három magyar kormány megalakulását. A monarchiában született, a királyságban cseperedett, pályája a második Magyar Köztársaságban indult és a harmadikban ért véget, közte pedig volt négy évtizednyi népköztársaság rengeteg munkával és szakmai sikerrel.
Ha jól számolom, ez két világháború, két forradalom és ellenforradalom, és minimum hét rendszerváltás. Embert próbáló idők, ami sokakat maga alá gyűrt, felemelt és elsüllyesztett, de csak keveseknek adatott meg, hogy rendszerektől és korszakoktól függetlenül is értékelhető nyomot, idézhető, használható – és megkockáztatom: szerethető – életművet hagyjanak hátra.
Bizonytalan vagyok: szerencsés csillagzat alatt született-e Kaposvári Gyula, vagy Kaposvári Gyulát nem befolyásolták a csillagok állása, csak ment előre, kutatott, keresett, publikált, tanított, szervezett, létrehozott… és sorolhatnám. Érdekelt-e Kaposvári Gyulát a körülötte lévő világ szennye, vagy csak azzal foglalkozott, hogy minél többet mutasson meg Szolnok és a megye múltjából, történetéből? Könyveit lapozgatva úgy érzem, Kaposvári Gyula a jég hátán is elmesélte volna, amit fontosnak tart szűkebb hazájáról. Mondom, nem ismerhettem, csak életművében bolyongok, és azt érzem: őt csak a tudás és tudás átadása érdekelte.
Lassan két évtizede nem alkot újat, nekem mégis legalább hetente oktatóm, beszélgetőpartnerem. Mert bárhová nyúlok Szolnok múltjával kapcsolatban, vagy az írásaira, vagy az általa szerkesztett könyvekre, vagy a neki köszönhető intézményekre, sőt talán tanítványaira bukkanok. Munkái több évtizede születtek, de érthetők és nélkülözhetetlenek. Még akkor is, amikor olyasmit olvasok, amiről vitatkoznunk kellene, mert a mából nézve egy-két dolgot pontosítani lehetne. De sajnos már nem vitatkozhatunk.
Lehet, hogy azok születtek szerencsés csillagzat alatt, akik személyesen ismerhették, hallgathatták, dolgozhattak, netén vitázhattak is vele? Vagy ugyanezt mondhatjuk el azokról is, akiknek már csak elkészült munkái jutottak?
Mondják: csak az hal meg, akit elfelejtenek. Hát akkor a ma 100 éve született Kaposvári Gyula nemcsak most, de még nagyon sokáig fog közöttünk járni. Sőt, megkockáztatom: ebből az elmúlt száz esztendőből kevesen lesznek, akik vele együtt a holnap szolnokiai között is ott lehetnek majd.
