2025.12.1. (hétfő)

A másik fél is ilyen legyen!

A másik fél is ilyen legyen!

Dátum:

Ritkán fordul elő, hogy tévéjátékból a bemutató után mozifilm legyen. Köbli Norbert forgatókönyvíróval és Szász Attila rendezővel ez másodjára esik meg, hiszen A berni követ után a Félvilág is a mozikba került. Utóbbit csütörtöktől a Tisza mozi is vetíti, ahová pénteken az alkotók is ellátogatnak.

A Félvilág című filmet december 30-án, felfokozott várakozás után mutatta be a Duna TV. Ehhez nemcsak a Mágnás Elzát alakító Kovács Patríciáról megjelenő igényes, ledér fotók és a jó ütemben közölt interjúk, hanem a premier előtti vetítésekről szóló kritikák is hozzájárultak. Sejthető volt, hogy a Köbli-Szász páros ismét izgalmasat alkotott. Amin nem is nagyon lehetett csodálkozni az előző közös sikerükre, az ugyancsak megtörtént esetet feldolgozó Berni követre gondolva. Sőt, talán nem túlzás azt mondani, hogy Köbli Norbert kezei közül az utóbbi évek legjobb forgatókönyvei kerültek ki, elég csak a Vizsgát, a Szabadság különjáratot vagy a más műfajban brillírozó Made in Hungáriát említeni.

Aki látta a tévében a Kovács Patrícia, Gryllus Dorka és Döbrösi Laura által életre keltett históriát, az szerintem nemhogy nem csalódhatott, de várja a mozi bemutatót. A látszólagos gyilkossági történet mögött ugyanis a három nő zseniális egymásnak feszülése, együttélése, kölcsönös megalázása és önmaguk keresése zajlik, visszafogott játékkal, de folyamatosan ébren tartott feszültségben. Nincs semmi szájba rágva, túljátszva, vannak viszont az első osztályú színészi játék mellett gyönyörű ruhák, fantasztikusan szép képek, jó dialógusok és vágások. Azaz minden, ami egy jó filmhez kell. Pontosabban mindaz, ami igazán egy hatalmas vásznon, a moziban érvényesülhet.

Hogy ki ölte meg Mágnás Elzát, korának ismert kurtizánját, kitartottját, az a Félvilágot nézve nem is fontos. Ahogy az sem, hogy valójában milyen is lehetett ez a szegénységből felkapaszkodó és az életét egy szennyeskosárban, a Dunán végző nő. Akinek a története egyébként annyira izgatja a történészeket, hogy a film bemutatója előtt pár héttel zárt be a fővárosban, a vele foglalkozó kiállítás.

Sokkal fontosabb, hogy Kovács Patrícia, aki végre nem a jó fej kiscsajt alakítja a vásznon, milyen nőt formált belőle. Nem egy szörnyeteget, hanem egy szépségével élni vagy visszaélni tudó, számító, ám mégis a szerelmet kereső, ezért a saját felépített világát is összedönteni képes nőt. Amivel Kovács Patrícia magasabb osztályba lépett.

Játékához kitűnő partnereket talált Szász Attila rendező. Gryllus Dorka házvezetőnője, aki a vallásban keres megtisztulást korábbi életéért nem ellenpontja, hanem versenytársa a főszereplőnek. Ráadásul nemcsak a Kulka János formálta kitartó kegyeiért, de a sztorit elindító Kató, azaz Döbrösi Laura lelkéért is versenyt futnak. De úgy, hogy közben a három nő nem kioltja, hanem magasra emeli egymást.

A tizenhét nap alatt leforgatott, gyaníthatóan egy magyar mozifilm költségvetésének töredékéből kihozott Félvilág a lassan ismét magára találó hazai filmgyártás fontos darabja lett. Amit végre egy valóban profi, a hazai filmes szakma fiatalabb generációjához tartozó, ám nem a köldöknézők csapatát erősítő alkotók fémjeleznek. Akiknek futószalagon kellene gyártaniuk a filmeket.

Mert olyanra nem emlékszem, hogy valamit megnéztem a tévében, aztán a neten, és alig várjam, hogy végre beülhessek rá a moziba. Ha ez a fél világ, milyen lehet a Köbli-Szász páros által megfilmesíthető egész?

(Az alkotókkal február 26-án, pénteken este 18.00 órától találkozhat a Tisza moziban)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Van valami a Tiszában

Kell lennie valaminek egy olyan magyar filmben, amit alig reklámoznak, mégis tizenketten váltanak rá jegyet vasárnap este a Tisza moziban. És szerintem, aki látta a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotást, nem bánta meg.

Legyenek játszótársak!

Nem vagyok színikritikus, nem vagyok színházi szakember, csak egy néző vagyok, akit egy előadás vagy megérint, vagy nem. Ha viszont megérint, akkor nagyon tudok lelkesedni. Példának okáért a Szigligeti Színház Ármány és szerelem című darabjáért.

Nyolc színházi nő

Megvan a Szombat esti filmkoktél című összeállítás, ami a nyolcvanas évek elején ment a Magyar Televízióban, és a Menő Manóval kezdődött. Na, abban voltak hasonló krimik, mint a Nyolc nő. Egyszer szórakoztattak, még frászt is hoztak ránk, de aztán el is felejtettük őket.

Boldogabb új életet!

Goda Kriszta új filmje minden fanyalgás, remakezés, címadási vita ellenére nemcsak remek év végi vígjáték, hanem olyan tanulságos dráma is, amiben az operatőr, a rendező és színészek is elsőrangú munkát végeztek. A BÚÉK feloldása más is lehetne, de ezt döntse el mindenki a mozikban.