Kicsit meglepődtem, amikor pénteken este, nem sokkal a vetítés kezdete előtt, az első nézője voltam Madarász Isti (ez a művészneve) Hurok című filmjének. Aztán pár pillanat múlva érkezett még négy kíváncsi néző, így mondhatni, családias körben tartottuk meg az előző nap bemutatott magyar thriller szolnoki premierjét. Pedig, ha némi Rejtő Jenői utánérzéssel, hangzatos nevű, ám ismeretlen amerikaiak lettek volna a stáblistán, és netán az ottani filmek hazai reklámjának a töredékét kapja, akkor a Tisza mozi A terme sem lett volna elég péntek este, főműsoridőben. Ráadásul, ahogy mi öten sem érezhettük magunkat becsapva, a teltházas közönség is elégedetten távozhatott volna, mert egy izgalmas, komoly figyelmet és gondolkodást követelő, éppen kellő mennyiségű akcióval dúsított krimit láthatott (volna).
A rendező által kitalált történet és forgatókönyv kerek egész. Holott ez magyar rendezői filmekről nagyon ritkán mondható el. A Huroknak tökéletes kerete van. Azaz pontosan abba a jelenetbe térünk vissza, ahonnan indultunk. Azonban a főszereplő tekintetében ott marad – mert ott kell maradnia – egy kérdés, és az éppen elég ahhoz, hogy a moziból kilépve se felejtsük el ezt a mesét. Amiből lehetne egy jellegzetesen magyar, pitiáner gengszterekről szóló krimi is, ám azzal, hogy az idősíkok – mintha egy hurokban rohangálnának – időről-időre összekavarodnak, és egy-egy pillanathoz többször is visszatérnek, egy rendkívül izgalmas, a figyelmet minden másodpercben lekötő, világszínvonalú film kerekedik.
A Hurok nemcsak a történetét, de a képi világát illetően is teljesen rendben van. Élénk színeket senki ne keressen benne, mert nem illene a hangulatához. Viszont olyan nyomasztó nagyvárosi, ipartelepi helyszíneket igen, amelyek a világ bármely szegletében előfordulhatnának. Ha eljönne a rendező Szolnokra, biztos, hogy elsőként a forgatási helyekről faggatnám. Aztán pedig azokról a jelenetekről, amelyeket ezeken a filmhez tökéletesen illeszkedő helyeken többször is felvettek, de nem azért, mert rontottak, hanem mert többször bekerültek a történetbe.
Amit természetesen a négy főszereplő játéka tesz igazán élvezetessé. Az érthetetlenül keveset foglalkoztatott Száraz Dénes első osztályúan hozza a saját történéseire is rácsodálkozó, aztán az élettől újabb lehetőségeket kapó, önmaga rossz és jó énjével viaskodó, tulajdonképpen véletlenül bűnözővé lett figurát. Remek ellenpontja Anger Zsolt, a szálakat mozgatni próbáló, velejéig romlott, az eszközökben nem válogató, hétpróbás gazembere, aki egy idő után kiborul a megismétlődő pillanatokon. Martinovics Dorina, a főszereplő éppen teherbe esett barátnőjeként bármelyik hasonló, amerikai krimiben megállná a helyét. Hegedűs D. Géza pedig tényleg az i-re felrakott pont, aki bár mellékszereplő Száraz Dénes apjaként, mégis egyfajta origó, nemcsak a történet, de az alakítása okán is.
A Víkend (Mátyássy Áron) és a Félvilág (Száz Attila) után a Hurok (Madarász Isti) számomra azt bizonyítja, hogy igenis születhetnek történetükben és képi világukban olyan magyar filmek, ahol a rendező nem a maga köldökével, hanem a néző szórakoztatásával van elfoglalva. Mindehhez pedig felnőtt egy olyan színészgeneráció, akikkel lehet filmet csinálni, és akik tehetségük alapján megérdemelnék, hogy a hatvanas-hetvenes években indult honi filmcsillagok nyomába léphessenek. Igaz, a jó filmek mellé már csak a jó és elégséges reklámot kellene odatenni, hogy minél többen lássák mindazt, ami jó.
