2025.08.27. (szerda)

Időtálló félszázad

Időtálló félszázad

Dátum:

A Jubileum téren 1975 óta álló Tanúhegy című alkotása miatt Szolnok kultúr- és helytörténetében is megkerülhetetlen Gyurcsek Ferenc szobrászművész, akinek az Aba-Novák Kulturális Központ Agóra kiállítótermében látható tárlata. Számtalan elgondolkodtató és időtlen alkotással.

Annak ellenére, hogy a Jubileum téren álló Tanúhegy – máshol Jubileumi emlékmű – című műve a Szolnok alapításának 900 éves évfordulójához kapcsolódó, legalább másfél évtizedes, a mából nézve elképesztő költségvetésű és méretű városátépítés emblematikus alkotása, az elmúlt négy évtizedben kevés szó esett, esik róla. Nem szokott a tövében koszorúzás lenni, alig vagy szinte soha sem citálják, mint Szolnok történetének egyik legjobb köztéri történetmesélését, így csak meredezik ott a tér közepén, mintha versenyre próbálna kelni a vele egy időben, a földből kinőtt toronyházakkal. Holott olykor tényleg érdemes körüljárni, mert mint egy képeskönyv meséli el mindazt, amit Szolnok elmúlt évszázadairól tudunk vagy tudni akarunk. Sőt, megkockáztatom: bár egy adott rendszer, adott elvárásai szerint készült, lényegében minden képe, ma is elfogadható része a történelmi tablónak. Legfeljebb, néhol ma már máshogy meséljük a történelmet.

Elnézve Gyurcsek Ferenc szolnoki kiállítását, és közben felidézve a Jubileum téri hatalmas térplasztika képeit, azt kell mondanom: az 1975-ben éppen csak krisztusi korba lépő, akkor még csak szűk évtizede a pályán lévő művész stílusa az elmúlt negyven évben alig változott. A lassan fél évszázados életmű szinte valamennyi darabja – legyen szó kisplasztikáról, monumentális köztéri szoborról vagy éppen grafikáról – a művész szignója nélkül is pontosan azonosítható. És nem azért, mintha megállt volna az alkotó idő ott, amikor a hetvenes években az első szobrai készültek. Sokkal inkább azért, mert képes volt az évtizedes stílusjegyek közé beépíteni a változó világot. Elnézve néhány kor- és művésztársát, azért, ha ez nem is mondható mai szemmel trendinek, mindenesetre az én szememben tisztelendő és időtálló.

A Tisztelet Madáchnak című alkotása például olyan, mint egy templomajtó. Csak éppen Az ember tragédiájának örökérvényű pillanatai mesélik el az emberré válás történetét. Sajnos nem tudom, hogy ennek az alkotásnak van-e már gazdája, de bármelyik modern színház vagy művelődési ház díszére és dicsőségére válna a kapunyi tábla az üzenetével. Miként a Vörös és fehér című, kőből készült kisplasztikát is szívesen elhelyeztetném bármelyik önkormányzat vagy állami hivatal bejáratánál vagy dísztermében, mert ha kicsit továbbgondoljuk az egyébként közvetlenül a szobor mellé helyezett grafikán is megjelenő jelenetet, akkor figyelmeztetően idézhetjük fel Magyarország XX. századi történetét. Bármiféle történelemfelfogás szerint. Amelyek azonban nem fedhetik el a kőben elmesélt, emberi tragédiáinkat.

Miközben Gyurcsek Ferenc bibliai történeteket éppúgy mesél, mint mintáz történelmi alakokat – az anyag által megtestesített, a művészt körülvevő, de kiemelő környezetet is fontosnak tartó Radnóti és Kodály szobrai egészen kivételesek – nem feledkezik meg a hétköznapokról sem. Ami nemcsak a szerelemben, a szórakozásban, a városi legendákban jelenik meg, hanem talán azokban a melósokban is, akik közül a ma is Martfűn alkotó művész indult. A vasszelvényekbe belegabalyodó vagy éppen azokkal, mintegy az alkotó munkával küzdő Építők című szobra számomra a kiállítás egyik legemlékezetesebb és legszerethetőbb alkotása. Miként a képzőművészeti kiállításra még becsábítható fiataloknak talán a motor darabon ülő Kiborg marad meg leginkább az emlékezetükben.

(A kiállítás május 5-ig látogatható)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Pincétől a padlásig

Remélem, senki sem sértődik meg, ha azt mondom: az utóbbi évek legizgalmasabb színházlátogatásán vehettem részt a Múzeumok Éjszakáján, amikor a szerencsések előtt egy-egy órára kinyíltak a Szolnoki Szigligeti Színház nézők elől amúgy rejtett zugai. A színpad alatt, fölött és mögött.

Félbehagyott történet

Még mindig keveset beszélünk arról, hogy a második világháborút Magyarország vesztesként fejezte be, aminek súlyos, személyes sorsokat érintő következményei lettek. És sajnos a kevésnél is kevesebbszer esik szó azokról a történésekről, amelyek a határon túlra került magyarokat érintették.

Ismét győztünk

Az ágyúk dörögtek, a kisebb gyerekek sírtak, a riasztók vonyítottak. A Szapáry kereszteződése felől indított magyar roham végül ismét diadalmaskodott. Az osztrákok kénytelenek voltak feladni a szolnoki várat. Csak az a játék lehet szórakoztató, amit komolyan vesznek.

A mi rémünk is

A Martfűi rém kicsit a miénk is. Így nem is kell csodálkozni azon, hogy a Tisza mozi szinte teltházakkal vetítette egész hétvégén. Akinek örömet okoz, hogy szolnoki utcák tűnnek fel egy filmben, vagy szereti az igaz történeteken alapuló meséket, netán csak a jó thrillereket, ne hagyja ki.