2025.08.27. (szerda)

Legenda és város született

Legenda és város született

Dátum:

Bő háromnegyed évszázada Tiszaföldvár külterületén, a Tisza mellett a pusztában, egy világcég, a kor méreteit tekintve is óriás beruházásba kezdett. A tulajdonos azonban nemcsak gyárat, de élhető települést is álmodott. Martfű és a Bata-Cikta-Tisza cipőgyár születése egy helytörténeti kiállításon.

A legutóbbi szolnoki Utazás kiállításon akadt a kezembe a martfűi helytörténeti gyűjtemény szórólapja, amely a Város születik című kiállításra hívta fel a figyelmet. Mivel már hallottam a gyűjtemény létezéséről, gondoltam, egy szombat délutáni kirándulást megér. A biztonság kedvéért azért odatelefonáltam – ezt ajánlom mindenkinek -, hogy be tudok-e jutni a kiállításra. Kedves női hang invitált, menjek nyugodtan. Elővigyázatosságom nem volt alaptalan, hiszen a martfűi helytörténeti gyűjteménynek a gyönyörű, szocreál művelődési ház ad otthont, ahol úgy tűnik, lüktetett az élet, ám kiállítótermeket csak látogató érkezésekor nyitják ki.

Aki belép a lakásnyi térbe, csak akkor csalódik, ha azt hiszi, ez a kiállítás Martfű és az ottani cipőgyártás elmúlt háromnegyed évszázadát, vagy legalább az 1990-ig tartó időszakot dolgozza fel. Ennek elkerülése érdekében érdemes tisztázni, hogy a jelenleg látható kiállítás csak az első évtizedre a Bata-Cikta időszakra, azaz a cipőgyár alapítására, elindítására, a háború utáni zavaros tulajdoni viszonyaira, majd államosítására szorítkozik, és valahol ott ér véget, amikor Martfű község valóban létrejött, azaz 1950 januárjában elszakadt Földvártól. Azonban ez a szűk évtized is roppant érdekes, hiszen – amint a különleges tárgyak között elhelyezett, egyébként jó érzékkel szerkesztett tablókból kiderül – nem egyszerűen egy zöldmezős nagyberuházás történt az Alföldön.

Ez pedig Jan Antonin Bata-nak köszönhető, aki nem csupán a családi vállalkozást világcéggé formáló milliárdos volt, hanem a szó legjobb értelmében vett üzletembere is, aki tisztában volt azzal, hogy a gyárait munkások működtetik, megbecsülésük pedig a siker egyik záloga. Éppen ezért nemcsak gyárakat épített szerte a világban, hanem komplett Bata-városokat, ahol a melósok lakhatásáról és szociális ellátásáról is igyekezett gondoskodni. Mint a martfűi kiállítás befogadható tablóin olvasható, 1936 és 1963 között több tucat ilyen település jött létre. Amelyek közül csak az egyik, ám nekem úgy tűnik, a negyvenes években Bata számára különösen fontos volt Martfű.

A kiállításon nemcsak a negyvenes évek gyártási technológiáját vonultatják fel – ipari műemléknek számító gépekkel -, hanem Martfű születésének terveit és fotókon megörökített pillanatait is. Amiknek eredményei egyébként a mai napig láthatók a 442-es főút és a Tisza közötti részen, ahol ott sorakoznak a gyári dolgozók egykor luxuskörülményeket biztosító házai. Amelyek bérleti díját egy jól fizetett martfűi melós alig egy heti fizetése fedezte. Lehet, én voltam figyelmetlen, illetve hiányos a martfűi helyismeretem, de az sajnos nem derült ki számomra, hogy az 1941-ben indult beruházás eredményeként templom, művelődési ház, iskola, sportpálya is épülte-e, avagy ezek már egy másik történet részei. Azt viszont érdeklődéssel olvastam, hogy a folyó, a vasút és a közút közelsége miatt választott helyszínen Bata repülőteret, sőt Martfű és Tiszaföldvár között villamosvonal építését is tervezte.

Persze az is csoda, hogy a már építése közben hadiüzemmé vált gyár túlélte a háborút. Nemcsak azért, mert szétbombázták, majd széthordták, hanem mert az alaptalanul náci barátsággal vádolt Bata martfűi érdekeltségére Csehszlovákia és Magyarország is igényt formálhatott. Mire pedig ezt a két ország rendezte egymás között, addigra az államosítás is megtörtént, ami tulajdonképpen egy új fejezetet nyitott a Bata-Cikta-Tisza gyár és a vele összenőtt település történetébe.

Remélem, hogy mivel ez a történet nem ért véget 1950-ben, hamarosan a kiállítás is folytatódni, bővülni, gyarapodni fog. Ugyanis mindaz, ami 1950 után történt Martfűn, az a mából nézve még több ipar- és kortörténeti érdekességet hordoz, mint az indulás évtizede, hiszen volt idő, amikor Tisza cipőben, Tisza cipővel mindenki jól járt.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Klisé: Nincsenek plafonok

A Klisé nyerte a Szolnokon rendezett IX. AztaQ könnyűzenei tehetségkutatót, így ősszel ott lehetnek az Öröm a Zene országos döntőjében, de addig is találkozhatunk velük a Művészetek Völgyében vagy a Petőfi Rádióban. Molnár Alizzal (MA) és Bagi Bálinttal (BB), a Klisé tagjaival beszélgettünk.

Arnótól a Tiszához?

Szolnok határait elhagyva, turistáskodás közben, nemcsak a történelmi és kulturális értékek lehetnek érdekesek. Hanem olyan apróságok is, amiket jó lenne nálunk is látni, valahogy a hétköznapokra hazacsempészni. Néhány példa a reneszánsz bölcsőjéből.

Elindultam egy úton

Lassan négy évtizede dúdolom a Másfél millió lépés Magyarországon sorozat címadó dalát, és nagyjából ugyanennyi ideje tervezem, hogy egyszer én is bakancsot húzok, és elindulok az Országos Kéktúrán. Egy kerek évfordulónak köszönhetően két rövid szakasszal nekivágtam.

A víz az úr

Tanulni nem szégyen. Sőt, az okos, más kárán, tapasztalatán tanul. Bár nem kell hozzá nagy tudás, hogy belássuk: a jövőnk tényleg a víz tárolásán, okos felhasználásán múlik. Andalúziában ezt elég régóta tudhatják, nem véletlen, hogy minden tanyán ciszterna és folyón vízerőmű van.