2025.12.1. (hétfő)

Magas minőség és megújulás

Magas minőség és megújulás

Dátum:

A Napfény kettőnknek című előadással indult május 3-án a XXIV. Szolnoki Zenei Fesztivál. Az egy hónapos programsorozatról, az őszi párjáról, a bemutatandó előadások válogatásának szempontjairól is beszélgettünk Dr. Máténé Monori Márta fesztiváligazgatóval.

– Miben más a tavaszi Szolnoki Zenei Fesztivál és Őszi Művészeti Hetek?

– Amikor néhány év különbséggel megalapítottuk a fesztiváljainkat, az volt a célunk, hogy a tavaszi elsősorban komolyzenei hangversenyeket, kamaraesteket kínáljon, az őszi pedig inkább összművészeti jellegű legyen. Az induláskor jelentős igény mutatkozott Szolnokon a komolyzenei programokra, mert ilyenből hiány volt a városban. Később, a fesztiválok értékelésének részeként rendszeresen kutatásokat végeztünk a nézők körében arra vonatkozóan, hogy mik azok a programok, amelyeken szívesen vennének részt. Ebből derült ki, hogy a komolyzene más műfajú kulturális programokra is kíváncsiak lennének, így bevettünk a tavaszi programok közé az ilyen eseményeket is.

– Ki és mi alapján választja ki a Szolnokra csábítandó produkciókat?

– Mindig nyitott szemmel járunk, folyamatosan gyűjtjük az ötleteket a kollégákkal. Több mint két évtizede dolgozom ezen a területen. Így nem igazán tudom különválasztani a munkámat és a magánéletemet. Amikor egy jó koncertet, egy izgalmas színházi előadást, táncestet vagy más kimagasló produkciót látok, rögtön az jut eszembe, hogy miként lenne illeszthető a fesztiválijaink programjába. Azonnal azon kezdek gondolkodni, hogy milyen korosztályú, érdeklődésű közönséget érdekelhet Szolnokon. Utána persze jön a következő lépés: milyen módon és mennyi pénzből valósítható ez meg nálunk. Amikor valamiről úgy látjuk, hogy elhozható Szolnokra, akkor elkezdődnek az egyeztetések a helyszínekkel és a fellépőkkel. Természetesen a legfontosabb szempont mindig is az volt, hogy igényes, magas színvonalú, változatos programok kerüljenek a programokba.

– A válogatás közben érvényesül valamilyen különleges szempont? Például, hogy viszonylag új produkciók kerüljenek a programba, legyenek visszatérő nevek, egyáltalánhová fér be Szolnokon az előadás?

– Ezek mind fontos szempontok. Vannak visszatérő vendégek, olyan együttesek, művészek, akiket szeret a közönség, így jelentős érdeklődés van irántuk, ezért mi is szívesen hívjuk vissza a produkciójukat. Azok jártak nálunk már többször az elmúlt 24 évben, akik mindig ugyanazt a magas minőséget képviselik, amit a közönségünk megszokott és igényel, viszont folyamatosan meg tudnak újulni és újat tudnak felmutatni.

– Hagyomány a Liszt Ferenc Kamarazenekar fellépése. Ez egyfajta küldetés?

– Az első fesztiválunkon még vendégként volt jelen a zenekar. A koncert utáni beszélgetésen Rolla János hangversenymester elmondta, hogy Magyarországon támogató nélkül maradt a világhírű zenekar. Akkor a városvezetés úgy döntött, hogy az együttes mellé áll, ami egy sok éven át tartó együttműködést eredményezett. Így a második fesztiválunktól már házigazdaként lépett fel a kamaraegyüttes. Sok éves barátság fűz bennünket az együtteshez, ráadásul gyümölcsöző az együttműködés, hiszen fantasztikus világsztárokkal koncerteztek Szolnokon. Hogy csak a legnagyobbakat említsem: Jean-Pierre Rampal fuvolaművész, Isaac Stern hegedűművész, Maurice André trombitaművész, Fischer Annie zongoraművész.

– Mennyire kell győzködni a művészeket, hogy Szolnokra jöjjenek?

– Győzködésről szó sincs. 24 év alatt olyan ismertséget és elismerést sikerült kivívnia a fesztiválnak, hogy a művészek örömmel jönnek hozzánk. Éppen tegnap hívott fel a Ghymes együttes menedzsere, hogy mikor hívom őket újra, mert nagyon szeretnek Szolnokon koncertezni.

(Fesztivál információk: www.szolnokfesztival.hu, info@szolnokfesztival.hu, Szolnok, Verseghy park 5. Nyitva: H-CS: 8.00-16.00, P: 8.00-14.00, 56/421-565,)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szolnok legnagyobb házibulija

Immár 13. alkalommal rendezik meg a Szolnoki Művésztelep születésnapján az Art Járó Fesztivált, amely kicsit a két háború közötti garden partykra is emlékezni szeretne. A péntek délután induló programokról Verebes György ötletgazdát kérdeztük.

Meglátjuk, mi jön

Barabás Botond harmadik évadát kezdi igazgatóként a Szolnoki Szigligeti Színház élén. Olyan évadot tervez hét premierrel és néhány tovább játszott produkcióval, ami inkább szórakoztatja a közönséget, mintsem terheli. Az évadnyitó előtt készült beszélgetésből kiderül a direktor "indián neve" is.

Villámcsődület és gála

Villámcsődülettel, úgynevezett flash mobbal, filmvetítésekkel, bolhapiaccal, jelmezes fotózással, premierbérletért folyó játékkal és különleges gálaműsorral ünnepli a Szigligeti, hogy 100 éves a város kőszínháza. Bor Zoltán produkciós igazgatót kérdeztük.

Városi elismerés Jenei Gyulának

Verseiért, az Eső szerkesztéséért és irodalomszervezői munkájáért Jenei Gyulának ítélték idén az egyik Kaposvári Gyula-díjat. A kitüntetést a Magyar Kultúra Napján rendezett ünnepségen vehette át a díjazott Szolnok polgármesterétől. Jenei Gyulával beszélgettünk.