Ismerős a jelenet, amikor egy valaki dolgozik négyen meg nézik? Sokszor látunk ilyesmit például az építkezéseken vagy a vasútállomásokon. Bár szerintem, aki már csinált valamit nagyon komolyan és elszántan, megtapasztalhatta, hogy egy idő után mindig több a főnök, az okoskodó és a szemlélődő, mint a segítő. És ez független attól, hogy a többieknek csak szimplán nincs kedvük megfogni a munka nehezebbik végét, avagy hiénaként megérzik a lehetséges sikert, és ha nem is a munkával, de a ránézéssel, a belepofázással biztosítani akarják maguknak a részt az esetleges elismerésből.

Őszintén megmondom, nekem erről a képről az is beugrik, hogy naponta munkába járóként, adófizetőként, egészségügyi járulékot termelőként hány embert is viszek magammal az ország csónakjában. Hány ember felszínen maradása múlik azon, hogy húzom, húzzuk az igát, az evezőt?

De vegyünk észre mást is ebben a jelenetben. Nekünk mindig ennyire hülye vezetők és főnökök jutnak? Hát kinek jut eszébe a hullámzó vízen, egy labilis csónakban, csak úgy állni? Annak, akiknek pont semmi köze nincs ahhoz a helyhez meg munkához, aminél azt a látszatot kell kelteni, hogy ő a szakértő, a hozzáértő. Csoda, ha ez a jelenet nem egy beborulás utáni fürdéssel ért véget. Amiben az lett volna a legszomorúbb, hogy az is vizes lett – mondjuk ki, megszívta -, aki csak kiszolgálta az okosokat. Legyünk őszinték: azért néha mindenki érzi úgy, hogy nem mindig annak van a legtöbb esze, aki után menni kellene. Sőt, némelyik okos nemcsak magára, de mindnyájunkra veszélyes. Kikötni vagy az árral sodródó csónakból kiszállni meg nem mindig egyszerű.

Persze nézegethetjük ezen a képen a ruhákat is. Kinek futja ballonkabátra, kinek csak zakóra, és ki visel melósruhát. A fentiek alapján meg röhöghetünk azon, hogy a ruha alapján akár a szellemi képességeket is eloszthatjuk a szereplők között. De ez már maga a demagógia. Miként az is, hogy hol áll a főnök, a kisfőnök, a beosztott. Ezen a képen egészen egyértelmű, hogy ki a fontos ember, ki az, aki a fontos ember kérdéseire azonnal válaszol, ha a mögötte lévők súgnak. Na, és ki az, aki magát kívülállóként, de egyfajta potyautasként a slepp tagjának tekinthető, aki a főnökhöz hasonlóan kalapot visel, de megengedheti magának, hogy leüljön. Akinek vannak főnökei és kollégái, napokig játszhat a hajózók fejeinek a cserélgetésével!

És amit e kép kapcsán tényleg nem értek: mi a frászt kellett a fontos embernek megtekintenie. Jelenlétében visszafelé folyt a víz, megindult az apadás, gyorsabban teltek a homokzsákok? Csak mai analógiákat tudok keresni és nagyjából helyszínfüggően, hasonló kérdéseket feltenni.

Világhírű lehetne ez a kép. Mert ötven éve mindannyian ott vagyunk rajta. Ki, ki a maga helyén, a maga felfogása szerint. És van, aki húz, van, aki csak néz vagy utazik. Ez a XX. század egyik legfontosabb felvétele.

(Köszönet a képért Pap Bélának!)