A régi Tabán még az ötvenes években is legalább három-négyszer akkora lehetett, mint a jelenleg ezen a néven emlegetett szolnoki városrész. Néhai kinézetéről régi térképek, fotók és a Művésztelepen alkotó számtalan festő sok évtized alatt készült képei tanúskodnak. Meg a Damjanich Múzeum által megmentett, jelenleg is karbantartott és működtetett 24-es számú ház. Az utolsó, ami megmaradt, mert nem esett áldozatul a mai Zagyva-meder által félszigetszerűen körbefogott területen kialakuló, a város egyik legelőkelőbb és legdrágább negyedének. A Kaposvári Gyula, illetve a mai Tabán rendezési tervét készítő Pár Nándor és Nagy István által is megmentésre javasolt 7., 50. és 51-es számú házak éppúgy eltűntek az utóbbi szűk négy évtizedben, miként az utolsó még magánkézben lévő ház, a 10-es számú telekről.
A Tabán 24-ből 1992-ben lett tájház, így azóta őrzi a városrész lenyomatát a XX. század elejéről. Nem azért áll aprócska telken, mert felfalták a szomszédok, hanem mert a Tabánt – Szolnok egyik legrégebben lakott részét – a halmaztelepülésekre jellemző, zsúfolt elhelyezkedés és girbegurba utcák jellemezték. Aki pedig tehette, annak a sokszor műhelyként is funkcionáló lakóházától távolabb is volt egy úgynevezett szérűskertje – nagyjából gazdasági udvara -, leginkább a mai Ady Endre út környékén. Így a tabáni kertecskékben csak a legszükségesebbek, baromfi, disznók, minimális konyhakert kapott helyet. Ezekből leginkább az apró kertet láthatjuk Tabáni Tájházban, hiszen egy csónakot is kiállítottak, illetve kisebb rendezvényhelyet is kialakítottak az udvarban. (Meg mit is szólnának a szomszédok néhány csirkéhez meg malachoz?)
Maga a ház mindössze két helyiségből és a később hozzátoldott, hosszanti tornácból áll. A konyhában már nem kemencét, hanem egy míves, alig nyolcvanéves, díszes sparheltet látunk. Mellette a még nagyanyáink konyháiból is ismert bútorokat, a kamra híján kialakított, megrakott polcot, a „fürdőszoba” elődjének tekinthető lavórt és kannát, meg a néhai halászokra utaló eszközöket találunk. Belépve a szobába egyetlen vetett ágy áll a sarokban, mellette – a két apró ablak előtt – tipikus fakanapé, a túlsó sarokban komód, az ajtó mellett túlméretezett kétajtós szekrény, továbbá rengeteg használati és dísztárgy. A döngölt padlójú, rongyszőnyeges szoba ékessége a megőrzött mennyezetgerendázat, ami a korabeli mesterek tudásának állít emléket.
A Tabáni Tájházban nincs gazdag és különleges gyűjtemény. Inkább csak egy pillanat, mondjuk az 1920-as évekből. Amikor ilyen környezetben éltek a szolnoki halászok, egyszemélyes „üzletet” vivő iparosok, vagy éppen szegényebb alkalmazottak és családjaik, akiknek az életmódja valahol a városias és a falusias között lebegett. Megőrzött, egyetlen, aprócska házuk azonban nemcsak rájuk emlékeztet, hanem arra is, a XX. század történései mennyi mindent kiradíroztak Szolnok kézzelfogható múltjából. És éppen azért kellene többször megfordulni a Tabán 24 aprócska házában, hogy legalább ez biztosan megmaradjon.
