2025.12.1. (hétfő)

Maszkok, versek, színház

Maszkok, versek, színház

Dátum:

Máté Gábor, a budapesti Katona József Színházdirektora, Hegedűs D. Géza színművész és Ladányi Andrea koreográfus méltatta Lázár Balázs Maszkaland című könyvét. A szolnoki születésű színésszel a doktori disszertációjából született kötet apropóján beszélgettünk.

– Komoly színházi szakemberek méltatták a doktori disszertációjából készült könyvet, aminek a bemutatóján Tarján Tamás, neves irodalom- és színháztörténész beszélgetett Önnel. Mi a téma, ami már a megjelenéskor ennyi elismerést hozott?

– Elsőéves színművészeti egyetemista koromban, 1993-ban, lehetőségem nyílt részt venni egy mozgáskurzuson, amelyet Jacques Lecoq, francia mestertanár tartott Budapesten. Itt kaptam először inspirációkat a maszkokról, majd a színművészeti elvégzése és pécsi színészévek után, 2000-2001-ben, Észak-Kaliforniában végeztem el egy fizikai színházi-maszkos tanévet. Az itt megszerzett élményekkel és tapasztalatokkal felvértezve volt szerencsém 2003-ben maszkos műhelymunkát tartani a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Majd újabb, de már rövidebb tanulmányutak után folytattam a maszkos kurzusaimat az intézményben, ahol a semleges maszkoktól, a karaktermaszkokon át eljutottunk a commedia dell’ arte maszkjaiig. Azt gondoltam, hogy az általam felépített maszkos karakterizáció kurzusokat érdemes lenne elméleti és gyakorlati szinten is összegeznem, és a megközelítésemet nyilvános szakmai vitára bocsájtani, ezért jelentkeztem a doktori képzésre. Maszkos karakterizáció című dolgozatomat – amely most Maszkaland címmel könyv alakban is megjelent – idén februárban védtem meg sikeresen.

– Színészként, költőként ismert. Miért gondolta, hogy a színészi diploma mellé doktori fokozatot is szerez? Ez a cím elsősorban saját magának szól, vagy van vele valami cél, esetleg többet szeretne tanítani?

– Sokféle műfajban alkotok, de a maszkok, a maszkok felfedezése folyamatosan motivált. Szerettem volna elmélyülni a témában, amire a doktori képzés kiváló lehetőségnek ígérkezett. Azt hiszem, a megszerzett művészdoktori – DLA, Doctor of Liberal Arts – szint jó alap a témám további kutatásához, amit a jövőben is szeretnék folytatni. A tanítás pedig lehetőséget nyújthat a tudás átadására, egyszersmind pedig az első kézből történő visszajelzésekre. A doktori cím tehát számomra nem végcél, hanem lehetőség a folytatásra.

– Nem minden doktori disszertáció jelenik meg könyv formában. Honnan a kiadás ötlete? Hiánypótló munkáról van szó?

– Első kettő és legutóbbi versesköteteim kiadója, az Orpheusz látott fantáziát a dologban – aminek nagyon örültem -, mert magyarul még nem jelent meg hasonló munka.

– Amellett, hogy végigcsinált egy doktori iskolát, színészként dolgozik, komoly irodalmi munkássága is van. Hogy fér bele ennyi minden az életébe?

– És még ott a család, a gyerekek… Sokszor hosszúak az éjszakák, és ott vannak a korai kelések is. Valami belső erő folyamatosan lökdös, hogy csinálni kell. De azért érzem, hogy nyárra legalább egy kicsit vissza kell vennem a tempóból.

– A Maszkaland június 9-ei szolnoki bemutatója egyben a tavaly megjelent Bomlik a volt című verseskötet itteni premierje is lesz. Mit érdemes erről a kötetről tudni? Mi a szervező elve a kötetnek?

– A Bomlik a volt a tavalyi Könyvhétre jelent meg az Orpheusz Kiadó gondozásában. Azért egyedi eddig a pályámon, mert ez volt az első olyan könyvem, amely egyszerre tartalmaz válogatott és új verseket, tehát az első 1997-es irodalmi megjelenésemtől kezdve 2015-ig született írásokat. A szikár szerkesztői akarat három témába csoportosította a verseimet: apaversek, tájleíró versek és Istenes versek alkotják a könyv gerincét. Néhányan hiányolták is például a szerelmes verseket, így azóta is tervem, hogy ezeket egy önálló kötetben megjelentessem.

– A tudományos munka és az irodalom mellett szót kell ejteni a színházról is. Milyen színházi munkái vannak mostanában?

– Színészként játszom a Vígszínházban és a Karinthy Színházban. A ferencvárosi Pinceszínházban pedig Irodalmi referensként működöm.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Összefogás egy szoborért

Az egykor a mai Mária utcában álló Mária-szobor restaurálására, és ismételt felállítására fogtak össze szolnokiak. A gyűjtést és a helyreállítást a Szolnoki Művészeti Egyesület koordinálja. Elnökével, Pogány Gábor Benő, szobrászművésszel beszélgettünk.

Kell egy hét könyves lét

Szolnokon valóban egy hétig tart a 88. Ünnepi Könyvhét, ahol nemcsak egy helyi összefogással született mesekönyvet mutatnak be, de találkozhatnak több szolnoki vagy városi kötődésű szerzővel is. Czakóné Gacov Katalinnal, a szervező Verseghy Könyvtár igazgatójával beszélgettünk.

Kettős látás A Turczival

A kortárs magyar irodalom megkerülhetetlen alakja Turczi István, József Attila-díjas, Príma Primissima-díjas író, költő szerkesztő, aki oly sokszor bukkan fel szolnoki eseményeken, hogy azt hihetnénk, idevalósi. Az Ünnepi Könyvhét szolnoki programja kapcsán beszélgettünk.

Közelebb a csillagokhoz

Az ország legmagasabb lakott épületének tetején található szolnoki csillagvizsgáló az idei Múzeumok éjszakáján is várja az érdeklődőket. Szabó Szabolcs Zsolttal, a szolnoki csillagászati szakkör aktivistájával, a TIT JNSZ megyei elnökségi tagjával beszélgettünk.