Eltelt négy hónap és továbbra se lehet tudni, hogy mi történik az egykori Aranylakat épületével.
Február végén elkezdődött valamiféle bontás az 1970-ban átadott étterem maradványainál, meg felröppentek kósza hírek, hogy talán társasház épülhet a helyén, ott, ahol lassan egy évszázada közösségi tér állt. Ám az utóbbi hetekben ismét romjaiba fagyott az épület. Korábban is borzalmas állapotban volt, ám ezen a kora tavaszi „munkákkal” sikerült tovább rontani. Olyan, mintha az utolsó, még értékesíthető anyagokat termelték volna ki a néhai szórakozóhelyből, majd amikor már ezek is elfogytak, otthagyták. Ütöttek új lyukakat a falakon, kivertek jó pár, eddig még ép ablakot, felhalmoztak néhány semmire sem jó sitt halmot, majd levonultak.
Hogy kik és miért, mi, városlakók, akiknek csak a szégyen jut, nem tudhatjuk. Vagy nem tartozik ránk.
Ami ránk tartozik, az egyrészt a gondatlan veszélyeztetés.
Mert minek lehet nevezni azt, hogy a város egyik frekventált pontján, egy nyitott, életveszélyes rom éktelenkedik? Aminek lekerítését olyan ügyesen sikerült megoldani, hogy az egyik oldalra – a főbejárat elé – már ne jutott oszlop és drótháló. Miként a veszélyre és a belépés tiltására figyelmeztető táblákra sem nagyon futotta. Azaz az egykori Aranylakat bárki – hajléktalanok, felelőtlen fiatalok és kalandot kereső gyerekek – előtt nyitva áll.
Nem akarok ismét alapot adni ahhoz, hogy a következő városi ünnepségen beszédben kelljen név nélkül a blogSzolnokra utalni, mert nem nyelem be a város kommunikációs paneljeit, de ebben az ügyben tényleg, mit tesz a Városháza? Egyetlen ott dolgozónak sem tűnik fel, hogy a gondatlan veszélyeztetésben bűnrészességet vállalnak? Nem járnak arra? Nem veszik észre, hogy milyen állapotok uralkodnak a város egyik legtöbbek által látott pontján? Most menjek át demagógba? Egy szabálytalan parkolásért, utcai építőanyag tárolásért azonnal ott a büntetőcédula, itt meg? Majd akkor jön a szerecsenmosdatás, ha megtörténik a baj.
Másrészt valóban nem tartozik ránk, szolnokiakra, hogy mi is lesz az Aranylakattal vagy a helyén? Ha oda holnap felhőkarcolót építenek, netán bádogáruházat, vagy giccses lakóparkot, azt csak tudomásul vehetjük? És jön majd a parasztvakítás, hogy a magántulajdon szentsége és védelme? Meg kapálózunk, hogy a nem megfelelő jogszabályi háttér, rossz helyi rendeletek, meg béna hivatalnokok tehetnek arról, hogy a jelenlegi trágyadombból fekáliahegy lesz? El kell hinnünk, hogy ismét mindenki jót akart, meg „Szolnok épül”, csak nem úgy és nem itt?
Négy hónappal ezelőtt volt bennem némi optimizmus, így még három kívánságot is megengedtem magamnak. Mára elmúlt. Maradt a határtalan elkeseredettség, hogy Szolnok egyik legtöbbek által látott pontján mindez megtörténhet.
