Lehet, rosszul emlékszem, de nekem úgy rémlik, hogy ha a hetvenes-nyolcvanas években megszomjaztunk az utcán – ez leginkább valamelyik játszótéren fordult elő -, akkor viszonylag egyszerűen lehetett a közelben egy olyan közkutat találni, amiből nyugodtan ihattunk. Falun, de Szolnok falusiasabb külvárosaiban járva is természetes volt, hogy az utcákon kék, nyomós kutak működtek, amiből külön mutatvány volt egyedül inni. (Egyik láb térdnél átvetve a nyomó részen, másik a földön vagy a kút oldalán kapaszkodik, a felsőtest pedig behajol a kifolyó alá, amire rátapad a száj!) Az meg se fordult a fejünkben, hogy ha szomjasak vagyunk, akkor bemenjünk valamelyik boltba. Főleg, mert azok ritkábban voltak, mint a kutak. Kulacsot, innivalót – félliteres műanyag üveg nem is létezett – meg maximum kirándulásra vittünk magunkkal.
Csak most, hogy Szolnok több egykori játszótere környékén is felfedeztem néhány kiszáradt kifolyót, jutott eszembe: a néhai városépítéshez kapcsolódó parképítések meglehetősen tudatosak lehettek. Hiszen főleg a nagyobb városok – mint amilyen Szolnok is – komolyabb lakótelep beruházásainál nagy hangsúlyt fektettek az élhetőnek vélt környezet kialakítására. Persze, sokszor előbb volt kész a lakóház, mint az iskola, a bolt, a parkoló és a park. Ám, ha egyszer elkészültek, akkor az utóbbinál olyanok tárgyakra is gondoltak a szimpla játszóterek mellett, mint a szőnyegporoló, a pingpong- és sakkasztal (ezekről már írtam), vagy éppen a nagyobbaknak szóló tengópálya, hogy az asztalokkal kombinált padokról már ne is beszéljek.
És építettek közkutakat is. Legalábbis Szolnokon, három helyen biztos, hogy volt ilyen. Ugyanis a mai napig eredeti helyükön árválkodnak. Kiszáradva. A formájukon és a kivitelezésükön kívül egyértelműen összeköti őket, hogy három, a hetvenes évek első felében készült lakótelepen találjuk őket.
Az egyik a József Attila úti lakótelep közepén, a Bálvány utca végén, a tízemeletes szalagház mögött, a focipálya sarkánál található. A vasbeton kútfejből és apró medencéből álló műtárgyról a vas kisfolyót már régen levágták, a kőoszlop sarka viszont valamikor az elmúlt egy évben koppant le. A füvet gondosan vágják körülötte, de hogy vizet mikor ittak belőle utoljára, talán már csak azok az úttörők emlékeznek, akik először népesítették be a környék házait.
Hasonló kút áll a Várkonyi téri 18 emeletes mögötti kis téren is. Ami körül már jó ideje nincs meg a játszótér. Pedig biztos, hogy valamikor volt, hiszen miért tették volna ennek a térnek a közepére az ivókutat, ma már út sem vezet oda. Így a fű közepén érdekes mementója egy eltűnt világnak. Nem mondom, hogy jobb állapotban van, mint a Bálvány utcai, bár a fém kifolyó még a helyén van, és a műkő építmény sarkai sincsenek nagyon szétverve. Jelenleg. Mert nem kizárt, hogy néhány hét múlva már parkoló lesz ezen a helyen, aminek az építése azt a kiszáradt kifolyót is végleg eltünteti majd.
A harmadik ilyen lakótelepi „utcabútor” a Móra Ferenc úti lakótelep, Zagyva felőli első tízemeletesének, a park felé eső sarkánál áll. Láthatóan ezt is régen használták arra, amire készült, ám itt valaki új funkciót talált a kiszáradt kútnak. Tálcájába virágok kerültek, amelyek láthatóan egész jól érzik ott magukat.
Ám nehogy azt higgyük, hogy eltűntek Szolnokról a közkutak! A Tiszaligetben, a néhai kemping mellett, a bokrok között találni egy igazi, kék, nyomós kutat. Aki nosztalgiázni szeretne, vesse át az egyik lábát a nyomóján, hajoljon be a kifolyó alá! Fog belőle víz jönni. Ami olykor jól jöhet.
