2025.08.27. (szerda)

Szívszorító évkönyv

Szívszorító évkönyv

Dátum:

Eddig azt gondoltam, hogy a második világháború utolsó előtti tanéve, ha nem is teljes hosszában, de viszonylagos nyugalomban telt. A Verseghy Ferenc Gimnázium alapításának 113., államosításának 57. évében, azaz az 1943-44-es tanévéről kiadott évkönyve azonban más képet mutat. Szívszorító.

A város valamennyi iskoláját kötelezném, hogy a tanévek végég évkönyvet jelentessenek meg. Tőlem ezek lehetnének akár elektronikus formátumúak is, de fontos lenne, hogy vegyék a fáradtságot az adott tanév fontosabb eseményeinek és az intézményre jellemző szabályok összefoglalására, illetve a tanári kar, a diákság listájának közlésére. Ma még talán érdektelen, vagy mindenki által ismert dolgok kerülnének ezekbe a kiadványokba, ám tíz-húsz, pláne hetven év múlva kincset érő információkat hordoznának. Nemcsak egy intézmény lenyomatai lehetnének, hanem a korszak oktatásának állapotáról és a városról is számtalan olyan tényt megőrizhetnének, amelyek egyébként elvesznek, vagy csak nehezen lehet majd előbányászni őket.

Ezt bizonyítja a Verseghy Ferenc Gimnázium 1943-44-es tanévéről szóló, Dr. Nevelős Ágoston megbízott igazgató szerkesztésében valamikor 1944 közepén napvilágot látott, 48 oldalas kis kiadvány. Amiről, ha csak egyetlen mondatot kellene írnom, az a következő lenne: Emberek maradtak az embertelenségben.

A kiadvány a Verseghy Ferenc életútját ismertető dolgozat után Pro Patria címmel azokról az egykori növendékekről emlékezik meg, akik addigra már a második világháborúban vesztették életüket, vagy kitüntetéssel szolgáltak valamelyik fronton. Innen tudtam meg például, hogy Kaposvári Gyula, aki 1926 és 1934 között volt az intézmény növendéke, 1942 októberétől 1944 márciusáig szolgált a keleti fronton. Az írás végén a szerkesztők egy mondatos felhívást tettek közzé, amelyben mindenkit arra kértek, hogy amennyiben egykori növendék hősi haláláról vagy kiemelkedő frontszolgálatáról van tudomása, értesítse az iskolát. Ahol egyébként ebben a tanévben már több tanár is azért nem tarthatta meg óráit, mert behívták katonának.

De nemcsak ez nehezítette meg ezt a tanévet. Bár 1943-ban még futotta az iskola korszerűsítésére – mintegy 80 ezer pengőt fordítottak a tornatermi öltöző és zuhanyzó, valamint egy altiszti lakás kialakítására – maga a tanév csak november elején kezdődhetett el. És bár mindent megtettek a nyolc fiúosztály megfelelő oktatásáért, előbb a légiriadó próbák, majd a rendszeressé váló, éles riadók akadályozták a normális tanítást. Amit csak nehezített, hogy előbb a felsőkereskedelmi – mai Közgé – iskolával kellett osztozniuk az épületen, majd a Bánffy Katalin – azaz a Varga – hadikórházzá alakítása miatt már három intézmény működött az iskolában. Hogy aztán 1944. március 21-én, a Szolnokra is megérkező német csapatok előbb három tantermet foglaljanak le, majd pár nappal később már az egész iskolát használatba vegyék. Ami azt is jelentette, hogy az öt hónapja kezdődött tanévet március végén bezárták.

A tanév történéseit összefoglaló dolgozatból, a tanári testület oktatáson kívüli tevékenységéről, az ifjúsági egyesületek működéséről, de az osztályonkénti összefoglalókból is kitűnik, hogy a megtépázott tanári kar igyekezet mindent megtenni az oktatói és nevelői munkáért. Nemcsak a rövid tanévben, de a hosszúra nyúló szünetekben és a hétvégeken is. Bár folyamatosan panaszkodtak a magatartási problémák miatt, ám ezért nem a tanulókat, hanem a válságos állapotokat tették felelőssé. Komolyan mondom, minden mondatból a féltő felelősség, számtalan igazi tanáregyéniség köszön vissza.

Akik hittek abban, hogy a következő tanév majd jobb lesz. Majd folytatódhat az iskola felújítása, az ifjúsági egyletek végrehajthatják mindazt, amit elterveztek, újra lesznek kirándulások, sőt talán a saját internátust – ami ekkor a Kolozsvári úton működött – is sikerül fejleszteni. A szerkesztők akkor még nem tudhatták mindazt, amit 72 év távlatából mi már igen: nemhogy jobb, de borzalmasabb tanév – ha egyáltalán 1944-45-ben lehetett ilyenről beszélni – következett. Aztán meg egy teljesen új világ.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szolnoki házak (32.): Csomóponti művház

A Jubileum téren álló, hivatalosan VOKE Csomóponti Művelődési Központnak nevezett kétemeletes épületről eddig azt gondoltam, hogy a vasútállomással egyszerre, azaz Szolnok alapításának 900. évfordulóján adták át. Ám kiderült: csak két évvel később nyitotta meg kapuit.

Utcasoroló (62.): Mindig M utca

NYI: Vajon mivel lehetett indokolni a Kádár-kor hajnalán, hogy Szolnokon mégsem viselheti egy utca az éppen aktuális szovjet hadügyminiszter, az SZKP legfőbb döntéshozó szervében is ott ülő katona nevét. Hogy 13 évvel korábban miért nevezték el róla a Mária utcát, nagyjából érthető.

Utcasoroló (92.): Elszállt belvárosi madarak

Faragó, Oroszlán, Ondó. Korábbi nevei azoknak a már nem létező utcáknak, amelyek a szanálásuk előtt apró madarak neveit viselték. A Boldog Sándor István körút és az Ady Endre út kereszteződése környékén járunk gondolatban, ha a Fecske, a Rigó vagy a Pacsirta utcákon sétálunk.

Utcasoroló (78.): 111 év változásai

Talán nem túlzás Szolnok északi kapujának nevezni a városból a Jászság és az Északi-középhegység felé tartó Thököly utat. Amit éppen 111 évvel ezelőtt neveztek el a Felső-magyarországi és az Erdélyi fejedelemről. Hossza épp úgy sokat változott e bő évszázadban, mint arculata.