– Nézőként mindig különösen várom az évad első előadását, talán mert már hiányzik a színház. Alkotóként más az első premierben benne lenni, mint a többiben?

– A mi hozzáállásunkban természetesen nem lehet különbség, de persze jót tesz az évadnak, ha egy sikeres előadással indulunk. Akkor talán a többi darabot is másként várják a nézők.

– Vajda Katalin és Fábri Péter komédiája lassan húsz éve megy a magyar színházakban. Ön javasolta, hogy elővegyék? Látta valamelyik társulat előadását?

– Hegedűs D. Géza főszereplésével láttam egy nyári színházi előadását Pécsen, illetve megnéztem a pesti József Attila Színházban is, ahonnan a díszleteket átvettük. A bemutatás ötlete nem tőlem származik, a színház vezetősége találta ki, és kért fel a rendezésére. Bízom benne, hogy tudok valami mást, valami újat mutatni, mint a korábbi előadások. Annak ellenére, hogy ez a darab úgy lett megírva, hogy az eléggé meghatározza a színészek mozgását. Így a fontos részek kiemelésével, a hangsúlyokkal, a kollégák meg a saját tehetségükkel, ötletgazdagságukkal hozhatják létre a szolnoki előadást.

– Ebben az esetben is már az előző évad végén elkezdtek próbálni?

– Egyetlen olvasópróbát tartottunk a nyári szünet előtt, illetve a kollégák megkapták a dalokat, emiatt úgy kezdhettünk augusztus 30-án próbálni, hogy azokat már tudták. Ez nem is ártott, hiszen viszonylag szűkös, alig három hét volt a próbaidőszak. Igaz amiatt, hogy még nem voltak előadásaink, délelőtt és délután is tudtunk próbálni, így végül a próbák száma nem lett kevesebb, mint más nagyszínpadi produkcióknál.

– Az évadnyitón hangzott el, hogy az utolsó pillanatban kellett főszereplőket keresni. Mit érez ilyenkor a rendező?

– Természetesen szívinfarktust kaptam, amikor kiderült, hogy az eredeti főszereplő – Böröndi Tamás – a próbák kezdete előtti napon, betegségre hivatkozva visszaadta a szerepet. Az ilyesmi felkészületlenül éri az embert, csak pislogtunk, és néhány napig úgy próbáltunk, hogy én álltam be. Aztán szerencsére sikerült kettős szereposztással megoldani, így Tomao Nicomaco szerepében Nemcsák Károlyt és Petridisz Hrisztoszt láthatja a szolnoki közönség. Aminek nagyon örülök, de azért hozzáteszem, az egyeztetések miatt ez nem könnyítette meg a próbaidőszakot.

– Nem merült fel, hogy esetleg Ön legyen a főszereplő?

– Szeretek kisebb szerepeket vállalni azokban a darabokban, amiket rendezek, de ilyen rövid próbaidőszakban lent is ülni meg főszerepet is játszani, sok lett volna.

– Azért játszik az Anconai szerelmesekben?

– Nem, végül a kisszerep is kimaradt.

– A váltott főszereplő azt is jelenti, hogy az ő jeleneteiket kétszer próbálták?

– Igen, ezért volt nagy kihívás az egyeztetés, hogy ki, mikor ér rá. De azt hiszem, egész jól kijöttünk belőle. Mivel a díszletek nagyjából megkötik a színészek mozgását, igazából majd a habitusuk, a játékuk különbözteti meg a két főszereplőt. Ettől pedig mindig az aktuális főszereplőhöz fog igazodni az előadás.

– Anconai szerelmesek a darab címe, ami alapján akár egy olasz dráma is lehetne, holott magyar szerzők műve. Miről szól?

– Félreértésekről, szerelmekről és nagy egymásra találásokról. Nem akarok túlzásokba esni, ez egy könnyed, zenés darab. A hetvenes évek olasz slágereire húztak rá egy könnyű szerelmi történetet a szerzők. A zene jelentősebb benne, mint a történet. De ettől még nagyon fogják szeretni a nézők.

– Az Ön rendezésével indul az évad, miközben az előző is így fejeződött be. Számított arra, hogy a Svejk ekkora siker lesz?

– Őszinte leszek: igen. A Svejknek ezt az átiratát különösen szeretem, és azt gondolom, a humora közel áll szolnokiak humorához. Márpedig ilyen darab régen ment Szolnokon, és hála az égnek, tényleg megtalálta a közönséget. Úgy tudom, ha sikerülnek az egyeztetések, akkor havonta egy-egy alkalommal még láthatják is újra.

– Hogyan folytatódik az évada? Lesz még rendezése vagy már csak játszik?

– Idén többet már nem rendezek, viszont lesz egy önálló estem Felelni kell címmel 1956-ról, a Szín-Mű-Helyben. Ennek az anyagát, az elhangzó verseket én állítom össze, és ahogy az Ady estemben is volt, itt sem egyedül állok majd a színpadon. Zelei Gábor fog gitározni és énekelni, mondhatnám, ő lesz a biztos pont a versek között, amik ugyan fel lesznek fűzve egy ívre, de azért minden este más lesz egy kicsit. Ennek már javában zajlik a próbája, hiszen október 15-én mutatjuk be. Utána pedig benne leszek a Szent Johannában, a Kőszívű ember fiaiban és majd az évad végén a Naftalinban is.

(A fényképek a Szigligeti Színház oldaláról valók.)