Ódzkodok attól, amikor egy film forgatókönyvírója és rendezője ugyanaz. Magyarországon ez különösen nem szokott jól elsülni, aminek az eredménye egy rakás, küldökbűvölő, minimális nézői igénnyel találkozó film. Az meg pláne ki szokta verni a biztosítékot, ha a történet kitalálója és megfilmesítője még főszerepet is vállal saját magánál. Bujtor Istvánon és Rudolf Péteren kívül ez eddig nem nagyon sikerült senkinek. Hajdu Szabolcs azonban az Ernelláék Farkaséknál című filmjével bejelentkezett a legnagyobbak közé.
Ezen pedig az sem változtat, hogy ezt a filmet senki más nem tudta volna így megrendezni. A minimális költségvetés és az állami támogatás hiányában ugyanis Hajdu a saját lakásában, jórészt családtagjaival forgatta le a filmet. Ami csak első hallásra tűnik egyszerűnek. Mivel azonban Hajdu máig futó színdarabjából készült film fajsúlyos témákat feszeget – fiatal apa és fia kapcsolata, ettől kifáradó szerelem -, itt tényleg a rendező és főszereplő élveboncolásai is zajlik. Ráadásul azzal, hogy a kamera ki sem mozdul Farkasék/Hajduék lakásából, a nézőnek olyan érzése van, mintha Ernelláékkel együtt ő is váratlanul beállított volna. Csak ő némán feszengő szemlélője az eseményeknek.
A történet végtelenül egyszerű. A családi konfliktusokkal küzdő, negyvenhez közelítő házaspár – Farkasék – hétköznapjaiba egyszer csak betoppannak a nyugati szerencsét próbálásból vaskos kudarccal hazamenekülő rokonok. (Ilyen is van ám!) Ernelláék saját maguknak sem akarják bevallani sikertelenségük okait, viszont kitűnően hibáztatnak mindenért másokat. (Ismerős?) Az amúgy is nehéz napokat élő Farkasék így a nyakukba kapnak még egy rakás konfliktust, amelyek úgy bolyonganak a lakásukban, mint a zseniálisan vezetett kamera. Az alig másfél órában végig érzékelhető a ki nem mondott szavak és fel nem vállalt érzések miatt fokozódó feszültség. (Bizony, másoknál is van ilyen.) A néző meg ül a moziban, és legszívesebben elkezdene közbekotyogni, mint egy „jóindulatú” nagynéni.
Olyannyira mai a történet, hogy ha majd egyszer a 2010-es éveket kell a magyar film által megmutatni, Ernelláékat kell levetíteni. Ha pedig a rendszerváltás után közvetlenül diplomázó, munkába álló, vagyis felnőtt életét kezdő generáció kínlódásait kell bemutatni, Hajdu filmje megkerülhetetlen lesz.
Köszönhetően mindez nemcsak a kiváló történetnek és mértéktartó rendezőnek, hanem a lényegében hatfős szereplőgárdának is. Meg kell állapítanunk, hogy ebben a filmben Hajdu Szabolcs legalább olyan jó színész, mint rendező. De nem marad le mögötte, az egyébként az alternatív színházi világban mozgó, a forgatókönyv szerint egyben testvért is alakító két feleség – Török-Illés Orsolya és Tankó Eszter – sem, az Ernella férjét alakító Szabó Domokos – korábban láthattuk már a Víkendben is – pedig még rajtuk is túltesz. Mindehhez kiváló partner a két unokatestvért játszó gyerekszereplő, Hajdu Lujza és Zsiga, azaz a rendező gyerekei.
Az Ernelláék Farkaséknál című független filmmel egyetlen baj van. Ha már a forgatást is minimális költségvetéssel kellett megoldani, akkor világos, hogy a marketingre végkép nem jutott. Ami pedig azt hozza magával, hogy hiába készült el egy remek, magyar film, a mozi nézőterén ismét kevesebben ültünk, mint a vásznon megjelenő szereplők száma.
