2025.12.1. (hétfő)

25 kísérőprogram

25 kísérőprogram

Dátum:

Öt napja alatt huszonöt különleges kísérőprogram is várja a XVII. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál résztvevőit. Többek között a 35 évvel ezelőtt A légy című filmjéért Oscar-díjjal kitüntetett, idén 70 éves Rófusz Ferenccel is találkozhatnak a fesztiválozók.

Magyarország legrégebbi, 1969 óta folyamatosan megrendezett filmfesztiválján nemcsak a 61 versenyfilmet tekinthetik meg az érdeklődők. A szolnoki Tisza moziban 2016. október 12-én induló vetítések, illetve az aznap esti hivatalos megnyitó és az öt nappal későbbi fesztiválzárás között huszonöt, valamilyen módon a filmhez és a képzőművészethez kapcsolódó kísérőprogram várja a fesztiválozókat.

Október 12-én a Tisza mozi kávézójában Verebes György festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője nyitja meg Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész Anamorfózisok című kiállítását. A XVII. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál szombati díjátadó gáláját pedig a város Festészet napi kiállításának a megnyitója előzi meg, a fesztiválnak otthont adó filmszínház szomszédságában álló, egykori zsinagógában, a mai Szolnoki Galériában.

A fesztivál szervezői az utóbbi években kiemelten figyelnek a jövő filmes generációjának az elérésére, ezért nemcsak vendégül látnak mintegy száz ilyen képzésben résztvevő egyetemi hallgatót, de bemutatkozási és tanulási lehetőséget is biztosítanak számukra. Ennek köszönhetően működik majd a Szegedi Egyetem hallgatóinak Kreatív üzenőfal elnevezésű audiovizuális projektje, illetve a Kaposvári Egyetem és a Metropolitan Egyetem diákjai és tanárai közös animációs workshopokat rendeznek a Tisza moziban.

Minden bizonnyal sokan lesznek kíváncsiak október 13-án este a 35 évvel ezelőtt az első magyar Oscar-díjat nyerő, idén 70 éves Rófusz Ferencre, akivel Fülöp József és Dr. Kollarik Tamás beszélget majd a szolnoki filmszínház nagytermében. Egy nappal később ugyanitt vetítik, az 1956-os forradalom 60. évfordulójára DVD-sorozatot megjelentető MaNDA jóvoltából az Angi Vera című filmet, ami után Báron György beszélget Fazekas Eszterrel, a DVD szerkesztőjével és Eörsi László történésszel. De különleges filmes csemegének ígérkezik a Zsigmond Vilmosról készült francia dokumentumfilm premier előtti vetítése is a fesztivál ideje alatt.

Immár hagyomány, hogy az estéket koncert zárja a szolnoki filmes fesztiválon. A négy estén így közönség elé léphet az Amadeus, a Cabaret Medrano, a Tapasztalt ecsetek és az Origó együttes.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Filmek három földrészről

Magyar alkotások mellett, többek között brazil, argentin, izraeli, iráni, számtalan spanyol, francia és lengyel film is látható lesz XVII. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztiválon. A zsűri október 15-én hirdet eredményt, 16-án pedig a díjazott filmeket vetítik a Tisza moziban.

Kötelező kör

Szolnoki bringásként évente legalább egyszer kötelező megkerülni a félig a megyéhez tartozó Tisza-tavat. Október közepéig ez még remek program lehet, főleg, hogy végre a 33-as út mellett is elkészült a kerékpárút. A Poroszló és Tiszafüred közötti szakasz átadásával a kör bezárult.

Világsztár az Ifirkászban

Néhány hónapos kihagyás után ismét megjelent a SzolnokIFIrkász című városi diáklap. Benne többek között egy John Rhys-Davies-szel készített interjúval. De nyilatkozik a lapnak Varnus Xavér és Rákász Gergely orgonaművészek, illetve Mészáros István is. Az első két interjúból közlünk részleteket.

Csoda Szolnokon

Negyedszázada játszottak utoljára Schwajda darabot Szolnokon. Úgyhogy már azt is egy kisebbfajta csodának tekinthetjük, hogy a színházépítő, és annak idején valóban színházat teremtő drámaíró, rendező, direktor műve a Szigligeti színpadára kerülhetett. Egyetlen estére, román nyelven.