Nem vagyok szakember, de azt gondolom, cseresznye máshol is terem ebben az országban. A nagykörűi cseresznye persze nem is attól lett egyedi, hogy csak ezen a Tisza-parti településen érik, hanem attól a szívós munkától, amivel elérték: a cseresznye egyenlő Nagykörűvel. Persze ehhez kellett pár évtized, mert az ilyesmi nem megy ám úgy, hogy az aktuális népboldogítók négyévente új ötlettel, meg iránnyal állnak elő. Nem tudom, Nagykörűben miként sikerült, de azt kell gyanítanom, az ott élő emberek különösen okosak, sőt megkockáztatom, okosabbak a környékbelieknél. Engem már kicsábítottak cseresznyevirágzásra, cseresznyeszedésre és most a befőző fesztiváljukra is elzarándokoltam. És nem bántam meg.
Sőt, ismét leesett az állam! Mert az is kiderült, hogy falunap és falunap között lehet nagyságrendbéli a különbség. Ugyanis október 8-án Nagykörűben is csak egy falunapot rendeztek, ám minőségi termékekkel, kialakítással és programokkal (Cimbaliband). A helyi termék itt tényleg helyben készült és termett, ráadásul igényesen kínálták. Esküszöm, mintha egy provence-i piac elevenedett volna meg a község közepén. Elképesztő gyümölcsök – aszalva, befőzve, eredetiben -, helyben sütött pékáruk, olyan kolbász és töpörtyű, hogy most is nyelnem kell, meg sajt és ki tudja még mi minden. Persze barátságos, segítőkész eladókkal. (Hagyjuk csak nyugodtan ott, amit vettünk, ne cipeljük egész nap, majd visszajönnek érte!)
Kinevethetnek, de a sapka-kalapgyártó és árusító pultjánál éreztem leginkább, hogy külföldre tévedtem. Német exportra gyártanak Nagykörűben? És ott szinte fillérekért kapom meg, amit a megrendelő országban tízszer ennyiért kínálnak? Egy családi vállalkozás, amelyik nem sír, nem az állami emlőkre ácsingózik, nem hátrányos helyzetű térségről papol, hanem teszi a dolgát? És még az is belefér, hogy a méretemnek megfelelő sapkát akár behozza utánam Szolnokra! Rázzon fel valaki!
Persze megértem én, hogy jól megy azoknak, akik nem a múltba révedéssel, a meghaladhatatlan múlt eltörlésével vannak elfoglalva. Akik nem akarják azt hazudni, hogy nem volt itt korábban egy másik világ, KMP helyi szervezetével, meg a szolnoki Beloiannisz úton működő könnyűipari cég kihelyezett telephelyével. És kit zavar, ha kint vannak még ezek a táblák? Senkit, ha közben az évszázados házak megmenekülnek, szépülnek, ha meg valamelyiket bontani kell, nem lelketlen tervezők által felböfögött, pökhendi paloták épülnek a helyükre, hanem a régiekre emlékeztető modernnek. Betegek ezek a nagykörűiek, hogy nincs bennük kivagyiság, meg rongyrázás?
Olyan gyönyörűen felújított házak bújnak meg a kis falusi utcákban, hogy bármelyik Balaton-felvidéki település elirigyelhetné őket. És ezek a házak nemcsak a bentlakóknak szépek, hanem az utcán sétálóknak is. Amitől meg az egész falu szépnek, rendezettnek, irigylésre méltónak tűnik. Esküszöm, ha újra érezném az ujjaimban a fűnyíró meg a sövényvágó hívogató rezgését, már nézegetném is a nagykörűi hirdetéseket. De még türtőztetem magam, csak csodálom a helyet és a helyieket.
Nem töltöttem ott napokat, csak pár órát. Pedig szívem szerint némelyik udvarban elücsörögtem volna. Főleg, ha mellém települt volna egy-két helybéli, és el kezd mesélni arról, nekik miért sikerült. Mert 26 éve ugyanaz a polgármesterük? Mert a derékhad 30-as 40-es korosztály nemcsak a maga boldogulását nézi, és megértik, hogy ami jó az egynek, az jó a soknak is? Mert akarnak és tudnak hosszútávon, közösen gondolkodni? Mert nem gyűlöletben, hanem szeretetben is lehet élni? Mi a titkuk a nagykörűieknek?
Könyörgöm, ne magyarázza el nekem senki, hogy ez nem is így van. Amikor ott jártam, így láttam. Pontosan úgy, ahogy külföldön utazgatva, turistaként, idegenként, ünnepnapokat megélve rácsodálkozunk a kiválasztott helyre. És hisszük, hogy ott mindig süt a nap, ezért valamit haza akarunk hozni mindabból, amitől azt a helyet szebbnek, működőbbnek, vidámabbnak látjuk. Mert, az ember arra született, hogy jobbra vágyjon.
Beleszerettem Nagykörűbe. Visszavárhat. Ne hagyják ki!
