A feltételezhetően 1938 végén megjelent 16 oldalas, A6-os méretű, fűzött kis kiadványt az akkor már 12 éve működő, 13 ezer tagot számláló, ezáltal 60 ezer családot tagjai között tudó „Takarékosság” nevű vállalkozás jelentette meg. A kis füzetben található szlogenjük szerint „Mindent a fogyasztónak! Mindent a fogyasztóért!” elveket valló cég lényegében egy mai fogyasztói klub és hitelkártya előnyeit és szolgáltatásait egyesítő vállalkozás lehetett. Már, ha jól veszem ki a reklámfüzet első négy oldalán, 17 pontban gondosan összefoglalt szabályzatból. Eszerint a valamiféle tagsági füzetet ingyen váltó személyek Szolnok 66 üzletében készpénzfizetés nélkül vásárolhattak úgy, hogy az összegyűlt tartozásukat elegendő volt havonta rendezni. Ráadásul az adott hónap 10-e után eszközölt kiadásaikat nem a következő hónapban, hanem a rákövetkezőben kellett kiegyenlíteniük, ami a mai hitelkártyák 40-50 napos törlesztésére emlékeztet. Mindezek mellett a rendszerbe belépők a „Takarékosság” központjában kifizetett számlájuk ellenében valamiféle bónokat is kaphattak, amit ugyancsak 66 üzletben használhattak vásárlásra. És, ha mindez még nem lett volna elég, a rendszerhez csatlakozó üzletek 4-6 havi hitelt is nyújtottak vásárlóiknak.
A kiadványból nem derül ki, hogy milyen cég vagy vállalkozás állhatott a Kossuth tér 3. – a mai könyvtár és múzeum között egykor álló épület – emeletén található „Takarékosság” mögött. Mert az azért nyilvánvaló, hogy messze a számítógépek kora előtt a 66 üzlet és a 13 ezer tag tranzakcióit pontosan figyelemmel követni nem lehetett kis teljesítmény, nem is beszélve a szükséges likviditásról és banki kultúráról. Nem zárnám ki, hogy a vállalkozásnak valami köze lehetett az ugyanabban az épületben működő Takarékbankhoz, ahol esetleg mindennek a banki hasznát lefölözték. Mert, ha igaz a füzet állítása a 13 ezer ügyfélről – akiknek egy része valószínűleg nem szolnoki volt -, a 12 éves működésről, a füzetkében említett 3%-os jutalékról, akkor ez egy sikeres vállalkozás lehetett. Amit valószínűleg az 1939-ben kitörő háború, a megjelenő áruhiány, majd az infláció tehetett tönkre.
Megmaradt kiadvány azonban igazi kincs, hiszen 66 szolnoki üzletet sorol fel nemcsak névvel, de címmel és tevékenységi körrel együtt. Ez pedig nagyszerűen rajzolja ki az utolsó békeév, leginkább belvárosi kereskedelmének térképét, amit ha rávetítünk a háború előtt megjelent Szolnok térképre, akkor képzeletben a boltokat is felkereshetjük. Például a Krausz Dávid és Fiai Utóda Rt telephelyét az akkori Lippich Gusztáv tér 4. szám alatt, azaz a mai olajos házak helyén, a Tisza és a Zagyva torkolatánál, ahol tűzifát, szenet, kokszot, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. termékeit, illetve épület-, asztalos- és bognárárukat is lehetett vásárolni, akár 4 havi hitelre. De akkor sem jönnénk zavarba, ha fűzőszalont kellene ajánlani, ami a Szapáry utca 4-6. szám alatt, a nem sokkal korábban átadott Hitelbank földszintjén működött, és még gyermekruhákat is kínált.
Mindezek mellett a kiadvány jól mutatja, hogy a több képeslapon is visszaköszönő Faragó Sándor Gorove út 20. szám alatt működő – nagyjából a mai Árkád helyén – „Bagoly” üzletháza nemcsak könyvvel és papíráruval foglalkozott, de bélyegzőgyára, írógép üzeme, fotólaboratóriuma is volt. Lényegében Gerő Ignác – ugyancsak számtalan szolnoki képeslapon feltűnő -, Nerfeld-palotában lévő, hasonló profilú üzlete mellett. Akivel a mából nézve akár kartelezhettek is, mert mindketten csak 3 havi hitelt adtak a tankönyvekre. (Avagy ismerték a diákok tankönyvekhez való, azóta se sokat változott viszonyát!)
A hatvanhat üzlet felsorolásától eltekintve azért megállapíthatjuk, hogy a szolnoki Kossuth tér, a Gorove, a Baross és a Szapáry utca jól működő, sokszor egymással is versengő kereskedőkkel volt tele a második világháború kitörése előtt. Ahol – miként a „Takarékosság” kiadványa is fogalmaz -, mint egy nagyobb áruházban, mindent meg lehetett vásárolni, amire egy családnak szüksége lehetett. A hús és hentesárut, a különböző ruhákat és kiegészítőket, könyveket áruló üzletek mellett volt kozmetikus, bőröndös, kalapos, sőt varrógép és kerékpár kereskedő is. Ez utóbbit például a Baross utca 5. szám alatt, Kalmár Mór működtette, amit képeslap is megörökítette, boltja helyén pedig a hetvenes évek elején a Tiszavirág cukrászda működött. De az már egy másik, hitelezéssel, vásárlásösztönzéssel és főleg egymás mellett megélő helyi kiskereskedőkkel nem igen szimpatizáló időszak.
