2025.12.1. (hétfő)

Tánckoncert hatodszor

Tánckoncert hatodszor

Dátum:

Javában tartanak a hatodik szolnoki tánckoncert előkészületei. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar és vendégeinek, mintegy 300 művészt felvonultató, nagyszabású tánckoncertjét 2017. január 7-én este rendezik a Városi Sportcsarnokban, amire december 20-ig 20%-kal olcsóbban válthatók belépők.

Az Izaki Maszahiro, a város főzeneigazgatója, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar vezetője által megálmodott Újévi tánckoncertet 2012-ben rendezték meg először. Mint azóta többször is elhangzott, Maszahiro célja elsősorban az volt ezzel az újfajta koncerttel, hogy a komolyzene könnyen fogyaszthatóvá és élvezhetővé váljék nagyközönség számára is. Az elmúlt évek programjai pedig bebizonyították, hogy a koncerteken a szolnoki szimfonikusoknak a klasszikus zene nyelvén olyanokat is sikerül megszólítaniuk, akik nem járnak rendszeresen komolyzenei hangversenyekre.

Az új évi, szolnoki tánckoncertek történetében immár hagyomány, hogy a Szolnoki Szimfonikus Zenekar magasan jegyzett kórusokkal közösen gondoskodik a zenei élményről. A 2017. január 7-ei produkcióban ezúttal közreműködik a Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus (karigazgató: Laczkó János), a Vox Humana Kórus (karigazgató: Sándor Bence), immár hagyományosan a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, Szolnoki Kodály Kórus és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Oratórium Kórusa (karigazgató: Molnár Éva), továbbá a Szigligeti színház több darabjából is ismert Lőrincz Judit szoprán énekes.

Lévén tánckoncertről szó, ezúttal sem mindegy, hogy a Sportcsarnok közönsége előtt kik teszik láthatóvá a Szimfonikusok és vendégeik által megszólaltatott zenéket. Ebben az évben a Pécsi Balett (koreográfus: Vincze Balázs), a Budapest Táncszínház (koreográfus: Földi Béla), a Táncművészeti Főiskola növendékei (koreográfus: Szitt Melinda), valamint a Szoldance Táncsport Egyesület (koreográfusok: Püspöki Dávid és Püspöki-Markó Ágnes), a Latin Carneval (koreográfus: Valc Szabolcs) és a Mozdulat Táncműhely (koreográfus: Szitt Melinda) kaptak felkérést a közreműködésre. A mintegy 300 művészet felvonultató produkcióban John Rutter Magnificat (részletek), Leonard Bernstein Szimfonikus táncok a West Side Story című musicalből, Ástor Pantaleón Piazzolla Libertango, Arturo Márquez Danzón (No. 2.), Bartók Béla Táncszvit (részlet), Léo Delibes Sylvia, Antonín Dvořak IX. (e-moll) „Az új világból” szimfónia op. 95 – II. tétel (Legenda) és Albert William Ketelbey: Perzsa vásár című művei hangzanak el.

A Városi Sportcsarnokban január 7-én bemutatandó, hatodik Tánckoncertre december 20-ig 3300 forint helyett 2.600 forintért válthatók belépők. December elejéig a 20/333-8619-es telefonszámon, akkortól pedig a szolnoki IBUSZ-irodában is.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Bergendyékre is emlékezünk

A leghíresebb szolnoki zenekar névadóira emlékezünk május 31-én, a Beatkorszak Napon. A Poptörténeti Pont avatása után "Minden az enyém" címmel a rendszerváltás előtti könnyűzenei fesztiválokról nyílik fotókiállítás a Tisza moziban, amit Pap Béla szolnoki rocktörténeti előadása követ.

Ő még csak most tizennégy

Adamis Annával ellentétben én a nevét is tudom, sőt a kezét is fogom, de azért az igaz "hogy ő még csak most tizennégy". Barta Tamás hangja helyett az enyémen szól, hogy ki vigyáz rá, és közösen énekeljük "nem tudja, mi vár rá". Tizennégy egykori írással és képpel fújom el a jelképes gyertyát.

A karmester és a rendező

Izaki Maszahiro, Szolnok főzeneigazgatójával és Szabó István filmrendezővel közöl többek között interjúkat a SzolnokIFIrkász most megjelent áprilisi száma. Szó van továbbá a lapban ikrekről, és ennek apropóján egy világhírű fotóról is.

Xavérral a Szimfonikusok

A XV. Pécsi Országos Színházi Találkozón adott közös koncertet a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és Varnus Xavér a pécsi Kodály Központban. A teltházas koncert után Szolnokon, majd a Debreceni Nagytemplomban és Köveskálon is fellépnek.