(Nyári ismétlés: Ez a cikk 2017. április 3-án jelent meg először.)
A Tiszamenti Vegyiművek (TVM) a szocialista nagyipar egyik zászlóshajója volt hatvanas évektől kezdődően bő három évtizeden keresztül. Maga a gyár építése már 1951-ben elkezdődött, fejlesztése pedig szinte a rendszerváltásig folyamatosan tartott, fénykorát azonban a hetvenes-nyolcvanas években élte, amikor vagy másfél ezren dolgoztak ott. Szolnokra telepítése mellett elsősorban vízigényessége szólt, hiszen azt a Tiszából viszonylag könnyen ki lehetett elégíteni. De befolyásolhatta az Első Ötéves Tervben szereplő határozatot az is, hogy a majdani termékek remek felvevőpiacnak ígérkezett az Alföld nagyüzemivé teendő mezőgazdasága. Illetve Szolnok vasúti csomópont jellege – a még gyerekcipőben járó közúti fuvarozás idején – is fontos érv lehetett. A városon belüli elhelyezkedését – a központtól közel hat kilométerre építették fel a gyárat és a hozzá kapcsolódó lakótelepet – pedig részben biztonsági okok indokolhatták.
Gyerekkori emlékeimben a TVM valóban úgy él, mint Szolnok egyik büszkesége. A magam részéről valóban büszke voltam arra, hogy a TOMI mosóport nálunk gyártják, ami ugye az ország valamennyi boltjában megtalálható volt. Sőt, kicsit még irigyeltem is a Vegyi lakótelepen élőket, hiszen az nemcsak egy rakás lakás volt, de saját művházzal, sportpályával, és igen sűrű tömegközlekedéssel is rendelkeztek. Amolyan modern város volt a városban.
Ennek a tervszerűen felépített városnak a központja a TVM irodaháza előtt lehetett. E mögött kezdődött a hatalmas gyár, jobbra tőle volt a legendás sporttelep, balra mindenféle raktárak, előtte pedig a buszforduló és egy viszonylag nagy, több osztatú park. Aminek a közepén, e 1974-ben kiadott 1975-ös kártyanaptárra került fénykép tanúsága szerint egy szív alakú kis tavacska is volt. A gyárról pár éve megjelent könyvben található másik fotó szerint pedig a tótól kicsit jobbra, egy mozaik tetejére helyezett fémmadár is „nézelődött”. A park természetesen mindig gondozott lehetett, feltételezem, a különböző szocialista brigádok gondoskodtak arról, hogy ott minden élére álljon.
A szív alakú tóról nincs személyes emlékem, így a napokban kimentem megnézni, mi lehet vele. Nem meglepő, bár kicsit sajnálom, hogy nincs már meg. Helyét a naptáron létható, ma is a helyén lévő háromlábú virágtartó, illetve az irodaház alapján lehet kijelölni. Ha megengedő vagyok, azt mondom, kicsit meg van süllyedve a talaj ott, ahol egykor a tó fekhetett. Hogy mikor és miért szedték szét – elnézve a terméskő peremet, ez komoly munka lehetett – sajnos nem tudom, de minden bizonnyal lesznek néhai „vegyisek”, akik erre is emlékeznek. Sőt, talán az 1974-es fotón látható növényekhez is fűzik őket valamiféle emlékek, mert a helyszínen ma már maximum a sövény lehet az eredeti.
Természetesen az irodaház is alaposan megváltozott mára. Az egy dolog, hogy a kép bal oldalán lévő szárny tetejéről régen lekerült a vörös csillag, miként a Tiszamenti Vegyiművek – szerintem világító – felirat sincs már a helyén. De nincs már meg a csillag alatti szárny, és így a kétszintes átkötő folyosó sem, és hát a fennmaradt épületet nem tégla borítja ma már, hanem a sokkal igénytelenebb hungarocell. A saját postahivatal azonban még ott van a ma már az új tulajdonos nevét viselő gyár bejáratánál, a 43 éve megörökített irodaház alatt.
