(Nyári ismétlés: Ez a cikk 2017. április 27-én jelent meg először.)
A Thököly Imre (1657-1705) fejedelemről elnevezett közterületünk eredetileg a Gólyától – a mai Baross és József Attila utcák találkozásától – indult, és szolnoki Ferencvárost érintve, a Cigányvároson átvágva, az Ugaron keresztül érte el a város határát. Ez utóbbi, valószínűleg a második világháborút követően, egyre távolabbra került, hogy mára a Posta autótelepénél legyen. Igaz, maga a Thököly út túllóg a város határán, hiszen a Nagysándor József utcai körforgalomnál lévő autótelep is még ezen a közterületünkön található. És gyorsan azt is szögezzük le, hogy miközben a vége egyre csak nyúlt, az elejéből 1975-ben lemetszettek egy jó darabot, így ma az Ady Endre út és az Eötvös tér találkozásánál lévő körforgalomnál találhatók az első ingatlanjai.
A közel két kilométer hosszú utcánk 1906-ban kapta meg a kuruc lázadó és kétszeres fejedelem nevét, akinek hamvait abban az évben hozták haza Törökországból, és helyezték végső nyugalomra szülővárosában, a felvidéki Késmárkon. A negyvennyolc éves korában, száműzetésben elhunyt Thökölyről joggal feltételezhetjük, hogy akár Szolnokon is megfordulhatott az ország és Erdély függetlenségéért, ritkábban a Habsburgok, gyakrabban a törökök oldalán vívott, közel két évtizedes küzdelmei során. A mából nézve, nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy Thököly egy örök lázadó, a korabeli világpolitikai térképen a maga és hazája helyét kereső, folyamatosan harcban álló, nyughatatlan hadvezér volt. Aki bár kétszer volt rövid ideig fejedelem, leginkább katona, aki úgy fejezte be a pályáját, hogy a törökök oldalán az ország újbóli török megszállásáért harcolt.
Ennek ellenére szabadságharcosként tartjuk számon. Ami mellé gyorsan oda kell tennünk, hogy akkor a Habsburgok minimum nagyvonalúak. Mert kétszáz évvel a halála után nemcsak afölött hunytak szemet, hogy hamvait hazahozzák – ugyanakkor, amikor II. Rákóczi Ferencé is hazatérhetett -, hanem a tömeges közterület elnevezés felett is. Aminek egyik példája a mi Thököly utcánk.
A 111 éve elkeresztelt közterületünk elég sokat változhatott az elmúlt évtizedek alatt. Először az elején, a korábbi állatvásártér beépülése alakította át, majd az első világháború utáni polgárosodás, aminek épített nyomai ma főleg jelenlegi Eötvös téren érhetők tetten. Aztán jöttek a kockaházak, amelyekből néhány még áll a Csokonai és a Szántó körút között, a páratlan oldalon. Az igazi változást azonban a hetvenes évek hozták az utca életében és küllemében.
Először a Rékasi – születésekor November 7. – felüljáró alakította át az utca nyomvonalát, aminek köszönhetően a páratlan oldalról eltűnt vagy tíz telek. Ráadásul a 77. számnál lényegében „zsákutca” jött létre, hisz ha innen akarnánk a számozás szerinti, következő telkekhez eljutni, akkor át kellene kelnünk legalább tíz vágányon. Ami általában nem szabályos, hiszen az itt lévő – tehát tulajdonképpen az utcát kettévágó – vasúti sorompó leginkább zárva van. Persze a síneken túli helyzet sem egyszerűbb, hiszen az ottani telkek a felüljáró miatt, az első keresztutcáig nem az útról nyílnak, hanem a járda mellől, a töltés aljáról.
Másodszor a felüljáró átadása után két évvel változott jelentősen az utca arculata, amikor a 10-es számtól a 26-osig felépült az V. számú KISZ-lakás, pontosabban lakássor. Amit lényegében a Mátyás király úti „lakótelep” utolsó leágazásának is tekinthetünk. Hogy akartak-e további sorházakat építeni, mondjuk az utca másik oldalára, nem tudom. Mindenesetre nekem úgy tűnik, mintha a Csokonain és a Thökölyn egymásra merőlegesen álló négyemeletesek elé, a Bihari utca környékére is valami hasonlót terveztek volna. Aztán nem lett belőle semmi, így végül a már említett kockaházak közé ide is került a Szolnokra annyira jellemző, másfajta társasházakból.
Az utca felső vége, azaz a Rékasi-rámpán túli rész persze egészen más. Egy darabig, talán a 80-as számig még lakóházak is vannak a páros oldalon. A páratlanon viszont a hetvenes-nyolcvanas évek ipartelepei, majd a már újabb kereskedelmi egységek sorakoznak. Jó ideje nincs már a meg az utca egykori legendás „vendéglátóipari-egysége”, a Kisgyepi kocsma, ami sokáig a városba érkezőknek és a Szolnokot elhagyóknak is egy fontos megállóhelye volt. Nem is beszélve azokról a tízezrekről, akik számára a Thököly út 86. kitörölhetetlen emlék marad. Merthogy itt működött a hatvanas évek elejétől egészen 2001-ig Szolnok két legnagyobb laktanyája. Ahol kis túlzással, Thököly kései leszármazottai készültek a haza védelmére.
