2025.10.14. (kedd)

Rácsodálkozni Pólyára

Rácsodálkozni Pólyára

Dátum:

Régen rendeztek ennyire szolnoki, ugyanakkor Szolnok határain túl is érvényes kiállítást a Damjanich János Múzeumban, mint amilyen a most megnyílt, Pólya Tibor munkásságát bemutató tárlat. Festő, karikatúrista, reklámgrafikus, Szolnok szülötte és megörökítője.

Sok szolnoki számára Pólya Tibor neve ma már csak egy forgalmas utcát jelent. A város múltja vagy a művészete iránt érdeklődőknek persze az is egyértelmű, hogy a Szolnoki Művésztelep festője és város fontos alakja volt. Ennél többet azonban már csak a szakavatottak tudnak. Akik közül szerencsére néhányan, Csiszár Róbert Péter vezetésével most arra vállalkoztak, hogy Pólya művészetéből a lehető legtöbbet megmutassanak, és közben egyszerűen, de szórakoztatóan meséljenek is róla.

Tanulni nem szégyen. Egy jó kiállítás pedig kiváló alkalom lehet arra, hogy az élethosszig tartó tanulásunkat segítse. Ehhez csak az kell, hogy az adott tárlat észrevehető legyen, így a célközönség késztetést érezzen a felkeresésére. A Damjanich Múzeum új Pólya kiállításáról még kevés szolnoki tud. Pedig, ha van tárlat, amit minden szolnokinak meg kell néznie, ez biztosan az. Ennyire szolnoki, mégis a város határain túl is érvényes kiállítást ugyanis régen lehetett a Kossuth téren látni.

Amire leginkább rácsodálkoztam, az Pólya reklámgrafikusi tevékenysége. Amiről bevallom, eddig alig tudtam valamit. A kiállítótér hátsó falára felhelyezett plakát kavalkád láttán viszont rá kellett döbbennem, hogy Pólya Tibor rengeteg plakátját ismerem, sok közülük, mint a XX. századi sajtótörténet klasszikusa égett a retinámba. Csak éppen eddig senki nem hívta fel arra a tényre a figyelmemet, hogy például a legendás Magyarország, Az Est és a Pesti Napló című lapok semmivel össze nem téveszthető reklámjait egy szolnoki születésű művész álmodta papírra. Miként számtalan korabeli termék vagy éppen híres rendezvény is általa vált ismertté. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a mozi elterjedése és a tévé megjelenése előtt, a hazai vizuális reklám egyik legnagyobb alakját tisztelhetjük a szolnoki születésű Pólya Tiborban.

Aki persze fontos „feljegyzéseket” is hátrahagyott a két világháború közötti Szolnokról. Tóth Tamás polgármester karikatúráját sok helyen láthattuk már, azonban ezen a kiállításon további 12 kortárssal is találkozhatunk egyáltalán nem bántó gúnyrajzokon. Amelyek nemcsak az adott személyt adják vissza tökéletesen, de ténykedésük egy-egy momentuma is megjelenik a rajzokon. Sajnos nem tudom, mennyi készült ezekből a karikatúrákból, de nagy kár, hogy Pólya nem talált követőre az elmúlt évtizedekben, hiszen akkor egy egészen különleges szolnoki panoptikum gazdái lehetnénk.

Természetesen nem feledkezik meg a kiállítás a festőművész Pólya Tiborról sem. A sok stílusban készült képei között nekem mégis a régi Szolnokot megörökítők a legkedvesebbek. A Művésztelepről, a tiszai fürdőről vagy egyszerűen csak a hétköznapokról szóló képei szívet melengetőek. Nem is értem, miért nem sztároljuk jobban ezt a sokoldalú, valóban szolnoki, ám a Szolnok táblán túl is fontos művészünket. Akinek állítólag az Áldás gyógyvíz nevet vagy éppen a Művésztelep egykori garden party-jait is köszönhetjük.

Nem tudom, rendeztek-e már hasonló kiállítást Pólya Tiborról. Abban azonban egészen biztos vagyok, hogy ami most látható a Damjanich Múzeum időszaki helyiségében, szolnoki szemmel az elmúlt évek egyik legfontosabb tárlata. Ami ráadásul úgy nyílhatott meg, hogy igényes, alapos katalógus is készült hozzá, de erről legközelebb?

(A kiállítás július 7-ig látogatható hétfő kivételével minden nap 10-17 óráig)


Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Varázslatos masinák

Az igazi gyűjtő nemcsak tárgyakat birtokol, hanem gyűjteménye darabjairól igyekszik mindent megtudni, ismereteit pedig feldolgozni és mindezt olykor be is mutatni. Kolozsi Sándor ilyen gyűjtő. Ezért is érdemes megnézni a Damjanich Múzeumban varázslatos masináit.

Hoppá! Gyorsan ide!

Már a küszöbön majdnem hanyatt estem. Nem sokat vártam ugyanis a Szolnoki Galéria Műgyűjtők féltet ritkaságai című kiállításától. Erre benyitok, és előbb egy Ingo Glass kisplasztikán akad meg a szemem, aztán meg három Aknay képen. Mi van itt? Az elmúlt évek legjobb kiállítása.

Ez minden? Erre futotta?

Sok oka van annak, hogy a legjobb lenne mielőbb elfelejteni az idei március 15-ét. Ám ezek között előkelő helyet foglal el a szolnoki Szigligeti Általános Iskola 4. osztályos tanulóinak "Mindenünk e zászló" című, tulajdonképpeni városi megemlékezése. Ja, nem iskola. Színház. Színház?

Majd jó lesz még valamire

Nagyszüleimnél, de még szüleimnél is sok elromlott, használhatatlan vagy semmire se jó tárgy végezte "majd jó lesz még valamire" felkiáltással a padláson, a kerti házikóban. Nem gondoltam, hogy ezeket a tárgyakat, illetve felhasználásukat tudományos igényességgel is lehet vizsgálni.