2025.12.1. (hétfő)

Két békás kút volt

Két békás kút volt

Dátum:

A kollektív emlékezet segítségére lehet annak, aki Szolnok múltjában bolyong. Mert kideríti például, hogy a Verseghy-parkban valóban két békás szökőkút volt még valamikor a 60-as évek elején is.

Május végén jelent meg a „Mintha két szökőkút látszana” című írás a blogSzolnok Album rovatában (http://www.blogszolnok.hu/album_mintha_ket_szokokut_latszana), amire szinte azonnal jöttek érdekes és hasznos reakciók.

(Két hozzászóló nevét – a Levéltár rovatban alkalmazott gyakorlattól eltérően – azért írom ki teljesen, mert sokszor segítenek Szolnok múltjának a megértésében, és ez alkalommal is olyan információkkal szolgáltak, amiket csak megköszönni tudok nekik.)

 

Halász Géza

Igen, két egyforma békás-vízköpős szökőkút volt még az 50-es, 60-as években is. A park felújításával tűnt el a híd felőli. Mielőtt a Dami lelátója megépült, nagyjából a lelátó alsó felénél volt a strand határa, illetve a régebbi kicsi lelátó. (Sőt, még korábban egyáltalán nem volt lelátó) Ennek vonalába esett a kerek napozó, ami egyúttal a strand délnyugati sarka is volt, onnan a melegvizes medence (a brűgölő) felé vezetett a kerítés. A strand területe csak később bővült a mai rózsakert nagy részéig.

 

Makai István József

1960-ban még megvolt mind a kettő. (A mellékelt légifelvételt is István osztotta meg – A szerk.)

 

B-né Sz. Henriette

Én is 2 szökőkutas-békás medencére emlékszem.

 

F. Kati

Ha még kell erősítés, én is határozottan két szökőkútra emlékszem.

 

F. Lászlóné

És az aranyhalakra! Igen két szökőkút volt, édes zöld békákkal!

 

B. Ferenc

Nem drágám! Egy az a szökőkút. Aztán megváltozott a vízterület belső rendszere. Gyermekkoromban történt mindez. Később eltűnt a békák mindegyike (majd egy-egy belső kertben megjelentek), és megjöttek az új békák. Bár semmi közük nem volt az előző békákhoz, de megvannak és a miénk. Gond van valami, ha nincs, lépjünk tovább? Köszönöm!

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A harmadik kép megoldása

Három, az MTI/MTVA fotóarchívumában található szolnoki kép aláírásainak a javításához kértem segítséget még tavasszal. Kettő egyértelműen megoldódott korábban. Most a harmadik is.

Első segítségek

A város eltűnt szobrai és emléktáblái miatt kértem a blogSzolnok olvasóinak a segítségét. A cikk megjelenése után az első hozzászólások meg is érkeztek. Köztük egy fontos kép.

Harmadszor is!

Folytatjuk a beszélgetéseket Szolnok múltjáról a Tisza Moziban. Kétszer már találkoztunk, remélem, rendszeressé válnak az összejövetelek. Hiszen nagy a téma.

MMX+I

A közösségi oldalakon és e-mailban is sokan kívántak mindenféle jót az elmúlt két hétben, és néhányan azt is megkérdezték, milyen volt a blogSZOLNOK első éve, no és milyen lesz a következő.