2025.12.1. (hétfő)

Szolnoki Dal Napja

Szolnoki Dal Napja

Dátum:

Összefognak a szolnoki zenészek a szolnoki könnyűzene fejlődéséért. Ennek első lépése a szeptember 16-ai koncert, amelyen 14 formáció lép fel a Tisza mozi két színpadán. A kezdeményezésről, a hozzá kapcsolódó fórumról Bujdosó Lászlót, a Szolnok Dal Napja egyik szervezőjét kérdeztük.

– Honnan jött az ötlet, hogy a Magyar Dal Napjához hasonló Szolnoki Dal Napja legyen a városban?

– Szervezőtársam, Farkas Róbert – aki maga is trombitatanár, a zeneiskola big bandjének a vezetője – és én is szívügyünknek tekintjük a fiatalok, a szolnoki zenekarok és az itteni könnyűzenei élet fejlődését, támogatását. Egy ideje viszont azt látjuk, hogy az egykor szebb napokat látott szolnoki könnyűzenei életnek segítségre lenne szüksége. Megszűnt több olyan létesítmény, amelyek lehetőséget adtak arra, hogy a fiatalok, a zenekarok és az élő, hangszeres zene kedvelői találkozhassanak, így az előrelépéshez szükséges összetartás is meggyengült. Ezzel a rendezvénnyel szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy jelenleg is rengeteg jó zenekar működik Szolnokon, és van igény az élő zenére. Hiszünk abban, hogy kellő összefogással és együttműködéssel újra olyan pezsgő lehet a könnyűzenei élet, mint sok más vidéki nagyvárosban, illetve egykor Szolnok.

– Kik álltak a kezdeményezés mögé?

– Szerencsére sokan támogatják az ötletet. A kezdetektől mellettünk áll Demeter István, a TISZApART mozi vezetője, aki a helyszínt biztosítja a Szolnok Dal Napjához. Pap Béla, aki már évtizedek óta szervezi a szolnoki zenei életet, a fiatalokat, illetve Tóth László a Roland5000 hangszerbolt tulajdonosa. Kapcsolatban állunk Kosztyu András, diák-polgármesterrel, amit rendkívül fontosnak tartok a fiatalok megszólítása miatt. De szeretném kiemelni Martfűi Ifjúsági Csoportot, akik technikai segítséget nyújtanak, és hálásak vagyunk a szolnoki médiumoknak is, az Amadeus Rádió, az Aktív Rádió és a Szolnok TV is lehetőséget adott, hogy beszélhessünk a céljainkról, és népszerűsítsük a koncertet.

– Hány zenekart sikerült a kezdeményezés mellé állítani?

– Szeptember 16-án tizennégy fellépőnk lesz, akiket a személyes kapcsolataink és egy kis kutatómunka révén tudtunk meghívni. Mindenki azért jön el, hogy erősítse a szolnoki könnyűzenei összefogást. Nagyon pozitív, hogy minden megkeresett előadó egyből mellénk állt, és önzetlenül segítenek nemcsak nekünk, de egymásnak is. Igyekeztünk minél több stílusból fellépőket találni, hogy ezzel is megmutassuk, milyen sokszínű a szolnoki könnyűzenei közeg. És természetesen lesznek profik és kezdők is.

– Mi van, ha valakire mégsem találtak rá, de szeretne fellépni vagy kapcsolódni a kezdeményezéshez?

– Sajnos nem ismerhetünk mindenkit, de minden szolnoki zenészt szeretnénk elérni. Rengeteg olyan telefonhívást és levelet kapok az utóbbi napokban zenekaroktól, hogy ők is részt vennének a bulin. Fogunk még hasonló rendezvényeket csinálni, illetve más terveink is vannak. Aki szeretne csatlakozni, az kérem, írjon az info.szolnokidal@gmail.com címre. Ez azért is lenne fontos, mert szeptember 16-án nemcsak koncertek lesznek, de egy könnyűzenei fórum is, ahol mindenki véleményére és ötletére kíváncsiak vagyunk.

– Mi a pontos program? Van-e belépő? Mi van, ha esik az eső?

– Két színpadon lesznek párhuzamosan a koncertek. Az egyik a Galéria és a Tisza mozi közötti téren lesz, ahol 17 órától 22-ig játszanak a „hangosabb” zenekarok. A mozi A termében akusztikus fellépők szólnak majd, a kávézóban pedig 22 órától folytatódik a program. Eső esetén a nagyszínpad műsora bekerül az A terembe, az akusztikusok pedig a kávézóba. És természetesen mindez ingyenes.

– Kikre számítanak a közönség soraiban? Zenészekre, vagy inkább a zeneszerető szolnokiakra?

– Mindenkit szeretettel várunk. Ahogy számítunk mindenki ötleteire is, hogyan tudnánk segíteni a szolnoki könnyűzenei életet. Bízom benne, sokan eljönnek. A zenekarok és a szervezők is nagyon készülnek.

 

Szolnoki Dal Napja, 2017. szeptember 16.

Tisza mozi

 

Nagyszínpad

17:00-17:20 Szolnoki Bartók Béla Zeneiskola Big Band

http://www.bbzenesuli.freeweb.hu/egyutteseink.html

17:30-18:00 Brill Vocal

https://www.facebook.com/brillvocal/?ref=ts&fref=ts

18:15-18:55 Dying Minds

https://www.facebook.com/dyingminds/?ref=ts&fref=ts

19:15-19:50 UHC

https://www.facebook.com/uhczenekar/?ref=ts&fref=ts

20:15-21:00 1LIFE

https://www.facebook.com/1lifeband/?ref=ts&fref=ts

21:20-22:00 EASTLINE Unity

https://www.facebook.com/eastlineunity/?ref=ts&fref=ts

 

TISZApART MOZI (A terem)

17:00-17:40 Új Gordius

https://www.facebook.com/ujgordius/?ref=ts&fref=ts

17:55-18:35 Echo.Charlie.Foxtrot

https://www.facebook.com/echocharliefoxtrot/?ref=ts&fref=ts

18:50-19:20 Krajczár – Kolláth gitárduó

19:30-20:00 Papp Gergő

https://m.youtube.com/watch?v=XypGvuDbKnI

20:00-20:30 Torta Csaba – Pereclek (Kicsi számok a kelt tésztából)

https://soundcloud.com/szocsi07/annak-ellenere

20:30-21:00 Végh Janka

https://m.youtube.com/watch?v=0old9cHVx48

21:10-21:40 Füst A Szemben

https://www.facebook.com/Füst-A-Szemben-175581992591959/?ref=ts&fref=ts

TISZApART MOZI Kávézó

22:00-22:30 Makai-Topi-Engler trió

22:30-23:00 Cozombolis Zenekar Acoustic

https://www.facebook.com/COZOMBOLIS/?ref=ts&fref=ts&__nodl

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Idén is ATAFF a Tisza moziban

Az idei Alexandre Trauner Art Film Fesztivál (ATAFF) a tudományos alkotásokra fókuszál. Nagyjátékfilmek, kiállítások, könyvbemutatók, mesterkurzusok és koncertek szerepelnek az október 12-17-ig zajló esemény programjában. Demeter Éva fesztiváligazgatóval beszélgettünk.

Így éltünk

Fotókkal mesél Szolnok és a megye hetvenes-nyolcvanas éveiről a levéltár új kiállítása. A Tisza moziban október 10-ig látható tárlat a Hazafias Népfront felhívására született képekre és a helyi Állami Építőipari Vállalat fotóarchívumára épül. Csönge Attila levéltár igazgatóval beszélgettünk.

Itt a Csodák palotája!

Több mint ötven meglepő vagy éppen hétköznapi fizikai kísérlet végezhető el ezen a héten az Aba-Novák Kulturális Központban. A legendás Öveges professzor varázslatait nemcsak az éppen fizikát tanuló diákoknak ajánlják. Jakus Beáta szervezővel beszélgettünk.

A ’86-os trauma feldolgozása

A szolnoki Tisza-hídon, Csábi József egykori válogatott futballistával, a MÁV FC vezetőedzőjével sétálva vetődött fel Benedek Szabolcsban, hogy megírja annak a magyar válogatottnak a történetét, amelyik utoljára jutott ki VB-re. A korrajzzá lett könyvről a szerzővel beszélgettünk.