(Évzáró ismétlés: Ez az írás 2017. szeptember 20-án jelent meg először.)
Ismét nem lehet mással kezdeni, csak azzal, hogy az első közutakat a rómaiak építették az ország területén. Igaz, ilyenek csak a Dunántúlon maradtak ránk, a XIX. század közepéig pedig nem nagyon törődtek a közutak építésével. Ha képet akarunk alkotni a korabeli közúti közlekedési viszonyokról az Alföldön, elég fellapozni Jókai Egy magyar nábob című regényének az elejét. Az 1848-as esztendőnek úgy vágott neki az ország, hogy a vármegyék felében egyáltalán nem volt kiépített közút, és a maradékban is mindössze 2300 kilométert tartottak nyilván.
Ennél talán meglepőbb, hogy a XIX. század második felében úgy gondolták, a sorra épülő vasútvonalakkal párhuzamosan nincs szükség megfelelő minőségű közutakra. Az első világháború végére így elsősorban tömörített kőzúzalék-borítású makadámutak kötötték össze az ország nagyobb településeit. Az első komolyabb, országos közútfejlesztésre így csak a két világháború között került sor, amit jórészt a gépkocsi közlekedés nagyarányú fejlődése indokolt. Ekkor épült például a szolnoki Kolozsvári-felüljáró, ami Budapest és Erdély fővárosa közötti főút egyik fontos beruházása volt. Igazi lendületet azonban csak a hatvanas évektől vett a fejlesztés, indult meg az autópálya építés, a városok átkelési szakaszainak korszerűsítése, és sorolhatnánk. Hozzátéve, hogy a mai hálózat jelentős része azért a rendszerváltás után épült.
Az ország elsőrendű közútjainak számozása Budapesttől indul, és az óramutató járásának megfelelően halad, és akad köztük néhány többszám-jegyű is. Köztudott, hogy Szolnok határában a 4-es számú főút fut, aminek a nevébe egyszer talán az M betű is megjelenhet. Az alacsonyabb rendű utak számozása annak a magasabb rendű útnak a számával kezdődik, ahonnan leágazik, majd Budapesttől távolodva növekszik a következő számjegyük. Így a Szolnokon áthaladó 32-es útról könnyen kitalálható, hogy a 3-as főútból ágazik le, és a fővárostól keletre a második ilyen út. Nem bonyolódnék bele jobban a számozás rejtelmeibe.
Az viszont érdekes, hogy az utak számozása a fejlesztésekkel együtt változik és mozog. Például a Hatvan és Szolnok közötti 32-es út vége sokáig a Dimitrov és Beloiannisz út kereszteződésében, a régi mentőállomásnál volt. Ma viszont Zagyvarékas felől a Thököly úton ér a városba, majd a Mátyás király út, Nagy Imre körút, Bajcsy és Abonyi utak érintésével hagyja el a várost. Amivel sok újdonságot azt hiszem, nem mondtam.
Az azonban másoknak is érdekes lehet, hogy a 32-es számú főút mellett további öt, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében lévő országos út halad át a városon. A 32-es mellett a legismertebb a 442-es, ami azonban nem a kertvárosi körforgalomnál kezdődik. Hanem, mint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályától megtudtam, teljesen logikusan a 4-es úttól délre, azaz a Kertész utcai felüljárónál. Ami magyarázatot ad a bevezetőben említett 3225-ös útra is, ami Szolnokot és Jászkísért köti össze úgy, hogy a 4-es felüljárótól, a százlábú és a belvárosi hidakon át, a Szabadság tér érintésével, a Mester út irányában hagyja el a várost. Ezt például sose tudtam.
Miként a 402-es útról is egy közlekedési hírben hallottam először, és mivel nem tudtam elhelyezni, e cikk megírására sarkalt. Merthogy ez a másodrendű főút a Bajcsy kereszteződésétől indulva – tehát a 32-es útból leágazva – a József Attila, a Temető és a Tószegi utcákon át a Mezőgépnél lévő, 4-es úti felüljáróig tart. Azaz egy olyan számozott, nem városi útról van szó, aminek csak belterületi szakasza van. És ami a felüljárón túl már 4526-ös számú főútként folytatódik, és ér ki a Vegyiműveknél a városból, hogy aztán Kiskunfélegyházának tartson.
A maga nemében a hatodik Magyar Közút által kezelt szolnoki út is érdekes. És nem elsősorban azért, mert öt számjegyből áll a jelölése: 31125. Inkább azért, mert egyetlen utcánkon, a Nagysándor József utcán halad keresztül, ráadásul a 32-es utat köti össze a 32-es úttal, igaz nem végig a Szolnok táblán belül haladva.
