2025.10.14. (kedd)

Félrement az alabárd

Félrement az alabárd

Dátum:

Vékes Csaba Hetedik alabárdos című filmje az első, ami a Filmalap inkubátor-programjában megvalósult. Kihagyhatatlan a ziccer: sokáig kellett volna még nevelgetni ezt az első gyereket ahhoz, hogy életképes legyen. Csak a színészek, például Ónodi Gábor miatt érdemes megnézni.

Nem tudom, kik és milyen alapon döntöttek arról, hogy Vékes Csaba filmötlete alkalmas a megvalósításra. Majd kik mondtak igent arra, hogy még adóforintokat is érdemes költeni erre a rettentő gyenge sztorira, átgondolatlan forgatókönyvre, penetráns poénokra és dialógusokra. Soha nem fogjuk őket felelősségre vonni, pedig mégiscsak közpénzzel dobálóztak, a magyar mozi koporsójába lendítettek egy méretes szöget. Alapvető probléma, hogy a magyar filmes betegséget senki nem akarta kezelni, így a fiatal filmes egyből rendező és forgatókönyvíró is lehetett. Magyarul senki nem volt, aki köldöknézés közben nyakon suhintotta volna. Azaz a Hetedik alabárdos katasztrófájáért Vékes Csaba csak a második körben felelős, elsősorban azoknak kellene a szégyenpadra ülniük, akik hagyták őt kamerával, pénzzel, színészekkel ámokfutni.

Komolyan gondolta valaki azt az alaphelyzetet, miszerint ukrán maffiózók akarják megszerezni a vidéki színház épületét, amihez egy méretes bukás vezethet el? Ismétlem: ukránozunk, amikor ez már tíz éve kiment a divatból. Színházi bukással dobálózunk, amikor ilyesminek Magyarországon nyolcvan éve nem volt következménye. Tényleg érdekelne, kinek csillant fel a szeme arra a sztorira, hogy a gaz maffiózók, az önkormányzat és a zsarolható igazgató ellen összefog a társulat, akik persze eleinte utálják a főhőst, de a cél érdekében megvilágosulnak, és ha nem is mindenben, de erkölcsileg győznek. Ha ennyi jött össze első forgatókönyvnek, és ehhez még inkubátor is kellett, akkor más foglalatosság után kellene nézni. Azoknak is, akik menetközben – legkésőbb a forgatáson vagy a vágásnál – nem vették észre, hogy a XXI. században nem lehet szórakoztató filmet csinálni hosszú, egybeállításos, lényegében színpadot forgató jelenetekkel. Időt húzni, köldököt piszkálni, pénzt keresni lehet, csak akkor az öltöző tükrét össze kell köpködni.

Biztos velem van a baj, de úgy vártam ezt a filmet, mint valami megváltást. Hittem, hogy egy szomorú, groteszk képet fest majd a vidéki színházakról, a vidéki színészi létről. Amit még ezzel a borzalmas alapsztori mellett is megtehette volna. Például, ha mesélteti a kiválasztott színészeket saját pályájukról. Kínunkban vinnyoghattunk volna. Sokkal erősebb poénokon, mint egy véletlenül eldőlő alabárd által levágott ujj, a kelleténél nagyobb nyilvánosság előtt elkövetett szex, vagy – a legalja – a kötélpadlásról a színpadra pisálás.

Ebben a szutyokban kellett lubickolnia Bezerédi Zoltánnak a színházigazgató szerepében, Újlaki Dénesnek a lecsúszott színész karakterében, Nagy Ervinnek, vidéki sztárként. És Ónodi Gábornak – a szolnoki Szigligeti Színház tagjának – a főhős szöveges szerepre vágyó, örök statiszta barátjának. Mindent megtesznek a bukásra ítélt film megmentéséért, miközben untermanjai próbálnak lenni nemcsak a csapnivaló rendező-forgatókönyvírónak, de a jobb sorsra érdemes Bánki Gergely főszereplőnek is.

Sajnálom őket, mert a Hetedik alabárdos már a sztorinál, a forgatókönyvnél, a forgatáson és a vágáson elcsúszott. És hiába jók a színészek, Vékes Csaba első filmje, büntetendő. Amit csak akkor nézzenek meg, ha a fekáliából várat építeni próbáló társulat munkája előtt akarnak tisztelegni.

(A filmet a Tisza mozi is vetíti. Ónodi Gáborral a szeptember 27-ei vetítés után találkozhatnak.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Villamos és troli Szolnokon

Villamost és trolibuszt is terveztek egykor Szolnokra. A Tiszavirág életű Közlekedési Műszaki Egyetem pedig a legendákkal ellentétben nem az 1956-os események miatt szűnt meg. Ilyen érdekességek is olvashatók Sebők Balázs Szolnok megye szocialista iparosítása (1950-1970) című munkájában.

A mi rémünk is

A Martfűi rém kicsit a miénk is. Így nem is kell csodálkozni azon, hogy a Tisza mozi szinte teltházakkal vetítette egész hétvégén. Akinek örömet okoz, hogy szolnoki utcák tűnnek fel egy filmben, vagy szereti az igaz történeteken alapuló meséket, netán csak a jó thrillereket, ne hagyja ki.

Nem a papír, a tartalom

A 36. Zounuk próbája az idő lesz. Mert első olvasás után tudom, hogy Szikszai Mihály Szolnoki tervek című dolgozatát sokszor akarom majd a jövőben fellapozni. Azt viszont még nehéz eldönteni: elektronikusan vagy kinyomtatva jobb a helyi levéltár mindig hiánypótló évkönyve.

Ki a bolond?

Hónapokkal a bemutató után ültem be az Egy bolond százat csinál című darab szolnoki előadására. Semmi egyebet nem akartam, csak egy kis péntek esti kikapcsolódást. A teltházas nézőtéren ezt meg is kaptam. Ennyi és nem több. De miért baj az, ha a színház erről is szól?