(Évzáró ismétlés: ez az írás 2017. november 9-én jelent meg először.)

Néhány hónappal ezelőtt, egy 1935-ben postára adott, és a szolnoki Tóth Tamás parkot ábrázoló képeslap kapcsán nyílalt belém először a felismerés, miszerint elképzelhető, hogy valamikor két békás szökőkút díszítette Szolnok első és egyben legnagyobb, tervezett közparkját. Az akkori sejtést a bő nyolcvanéves fotó homályba vesző hátterére alapoztam, amelyen teljesen úgy tűnik, mintha a megörökített békás medencétől távolabb – a híd irányában -, egy másik, hasonló formájú medence is lenne. Sajnos az elmosódó fekete-fehér felvételen nem látszik egyértelműen, hogy a fotózáskor működött-e a kút, viszont az alakja és a kivehető növényzet nagyon hasonlít a kép előterében lévőre.

A ma Verseghy parkként ismert területről tudható, hogy Szolnok egyik legrégebben lakott része. Valószínűsíthető, hogy a tiszai átkelő miatt sokáig vásártérként is funkcionált, nem véletlen, hogy a XIX. század közepéről ismert elnevezései – Búza piac, több alakban – is erre utalnak. Ugyancsak tudjuk, hogy az előző századfordulóra lassan beépült, itt állt többek között a Scheftsik-család gőzmalma. Nem véletlenül, hiszen a terület alatti Tisza-part leginkább kikötőként szolgált, így nemcsak a piacra érkező termelők és kereskedők, de a nagyobb mennyiségben árut szállító hajósok is itt kötöttek ki. A környék rendezése 1912-ben a színház megépítésével kezdődött, majd ez első világháborúban és az azt követő nehéz években megakadt. Új lendületet a húszas évek közepén vett, amikor a Tisza szálló felépítése mellett egy nagy közpark megépítéséről is döntött a város.

A mai parknál valamivel kisebb területű – a Damjanich uszoda helyén ugyanis házak álltak – kertet 1925-26-ban alakították ki, és egy még csemete korú fákat megörökítő képeslap alapján egyértelmű, hogy a békás szökőkút is ekkor készült el. És itt egy újabb kitérőt kell tennem: a békákról.

Hiába jár nyitott szemmel az ember a városban, egészen triviális dolgokat sem vesz észre. Számtalan régi képeslap sokszori átbogarászása után is csak 2015 őszén szúrt szemet, hogy a jelenlegi békák nem lehetnek azonosak az eredetiekkel. Egyszerűen máshogy állnak – a régiek mintha ágaskodnának, a mostaniak pedig inkább lapulnak -, ráadásul nagyobbaknak is tűnnek az elsők. Az akkor erről megjelent cikkre érkező olvasói levelek magyarázatot is adtak a vizuálisan is jól látható különbségre. A nyolcvanas évek közepén jutott valakinek az eszébe, hogy fel kellene újítani az egy ideje nem működő kutat, és az addigra eltűnt békákat is jó lenne pótolni. A békák eltűnését egyébként egy 1966-67 körül készített fotóval is illusztrálta az egyik olvasóm. (Ez a kép még fontos lesz!) Továbbá kiderült, hogy a Szolnoki Állami Építőipari Vállalat dolgozói – valószínűleg társadalmi munkában – pótolták a békákat, és tették ismét működőképessé a szökőkutat.

De nekem még ekkor se tűnt fel, hogy esetleg nem egy, hanem két szökőkút lehetett valamikor. Pedig, ha az imént említett, lassan fél évszázados képet jobban megnézem, akkor talán a háttérben lévő egy darab amforából, illetve a híd közelségéből gyaníthattam volna valamit. Bevallom, csak majdnem másfél évvel később, a cikk elején említett 1935-ös lap kapcsán lett gyanús a dolog. Amit csak egyszer kellett megemlítenem az Album rovatban, és máris sorra jöttek az emlékek.

Ezek egyértelművé tették, hogy a hatvanas évekig két, egyforma kútnak kellett lennie az időközben Tóth Tamásról, Horthy Istvánra, majd Marxra változtatott nevű parkban. Makai István egy hatvanas évekből származó légi felvétellel is bizonyította azt, amit még négyen személyes emlékeikkel is igazoltak. Halász Géza pedig azt is megírta, hogy szerinte a második kútnak a Dami medencés lelátójának építésekor kellett eltűnnie, merthogy útjában volt az épületnek.

Az biztos, hogy a város 1927-es térképén két medence látszik. Persze erre mondhatjuk, hogy a kézzel rajzolt, talán nem is túl alapos és pontos adatfelvételre építő térkép hibás, vagy valami meg nem valósult terv alapján készült. Ugyanakkor a Tisza szálló megépítése után egyre sűrűbben készülő, képeslapokon megjelent fotókon is úgy tűnik, mintha valóban két szökőkút lenne. Igaz, olyan fotót, ami ezt egyértelműen bizonyítja, még nem láttam. Viszont a lassan hetven körüli visszaemlékezők információi a két kút létezését támasztják alá. Miként az imént említett, 1960-as légi felvétel is, amin bár építési „romok” között, de még látszik a második medence. Továbbá van egy, a hatvanas évek második feléből származó rajz – a Táncsics utca elején lévő Lordok-háza már elkészült állapotában szerepel rajta -, amin két medence van elhelyezve, sőt megnevezve. Ha pedig ehhez ismét előveszem az 1966-67 körüli, békák nélküli szökőkutat ábrázoló fotót, azt kell mondanom: akkor még egész biztosan létezett a két medence.

A fentiek alapján a magam részéről azt kell mondanom, hogy Szolnok – mai értelemben vett – legöregebb szökőkútjából eredetileg kettő volt. Az is biztosnak tűnik, hogy a két kút, a második világháborút is túlélve, nagyjából negyven éven keresztül működött. Már csak azt kellene kideríteni, hogy valóban a Dami lelátós fedett medencéjének az építése – a ma már nem létező épület elhelyezkedés ezt számomra nem teszi egyértelművé – miatt, vagy más okból kellett az ikertestvérnek elpusztulnia.