2025.08.28. (csütörtök)

Nemcsak Németország

Nemcsak Németország

Dátum:

Mácsai Pál miatt ültem be a Volt egyszer egy Németország című német mozira. És egy olyan filmet kaptam, aminek nem akartam, hogy vége legyen. Mert bár nehéz időkben, nehéz kérdéseket vet fel, emberi hangon mesél emberi történeteket. Ráadásul rólunk is szól vagy szólhatna.

Még februárban mutatták be Berlinben a tartalmához sokkal jobban passzoló angol Bye Bye Germany címmel azt a 102 perces német filmet, ami Volt egyszer egy Németország – kicsit suta és szerencsétlen – magyar címmel, feliratozva most érkezett meg hozzánk. Hasonlóan sok európai és magyar filmhez, valamiért ez se kapott túl sok reklámot, így ha egy fotón nem veszem észre a szereplők között Mácsai Pált – a fővárosi Örkény Színház színész-igazgatóját -, akkor valószínűleg nem ülök be rá. És akkor most szegényebb lennék az idei év egyik legjobb – ha nem a legjobb – európai filmjével. Meg azzal a ritka élménnyel, amikor azon kapom magam filmnézés közben, hogy azon drukkolok, még ne legyen vége a vetítésnek. Mert annyira szerethető és emberi az egész film.

Pedig nehéz időszakról, nehéz emberi sorsokról mesél. A második világháború utáni évben vagyunk, az amerikai megszállási övezetbe került Frankfurtban. David Bermann, egy haláltáborokat túlélt német zsidó próbálja újrakezdeni az életét. Amihez társakat is talál, hasonló túlélők személyében, akik azért lesznek fehérnemű kereskedésének házaló ügynökei, hogy pénzt szerezzenek Németország elhagyásához, a vágyott amerikai élethez. Ügyeskednek, dolgoznak, szeretnek, és cipelik borzalmas emlékeiket. Miközben Bermann múltjában van valami sötét folt, amit egy amerikai tisztnő – mint kiderül, egy Németországból elmenekült zsidó lány – próbál párhuzamosan felgöngyölíteni.

Lehetett volna ez egy fájdalmas, megrázó, lelkünket taposó dráma. Ám Sam Garbarski rendező nem ezt az utat választotta. Filozófiáját már a film elején elárulja: igaz történetek alapján, és még az is igaz, ami nem. Azaz filmje végtelenül szerethető báját azok a füllentések, hazugságok és túlzások adják, amelyek segíthettek életben maradni az üldözötteknek nemcsak 1945 előtt, de utána is. Akik közül néhányan úgy jelennek meg ebben a történetben, hogy nem akarnak hőst csinálni magukból, áldozatként tovább szenvedni vagy minden pillanatban önmagukat és másokat számon kérni, hanem csak a legnagyobb lehetetlenre vállalkoznak: szeretnének normálisan élni. Azzal a teherrel, ami benne van az elsőre viccesnek tűnő ars poeticájukban: Hitler halott, de mi élünk.

Nem vígjáték, de lehet rajta mosolyogni. Nem túlélés dráma, de olykor könnyes lesz a szemünk. És pláne nem a politikai korrekt beszédmód – azaz a nagy elhallgatások – filmje. Nyíltan felveti a zsidó kollaborációt, a németekben maradt antiszemitizmust, az amerikaiak késlekedését, és a ki mennyire bűnös, és ki, kin és mit kérhet számon kérdéseket. Nem hosszasan dagonyázva a rettenetben, csak éppen elénk pöckölve a kérdéseket, amikről úgy tűnik, a németek végre tudnak beszélni.

Nekünk meg végre illene. Netán Szolnokon is. Mert bár az 1945 című zseniális magyar film bedöntötte ezeknek a tabuknak a kapuját, még nem nagyon akarunk beljebb menni. Holott a Volt egyszer egy Németország kapcsán akár körül is járhatnánk és bemutathatnánk, hogy milyen körülmények között hurcolták el Szolnokról a zsidókat, mi lett az elvett üzleteikkel, a vagyontárgyaikkal. Felvillanthatnánk, hogy akik visszatértek, mit találtak a városban, és miért döntöttek sokan a távozás mellett. És, akik mégis maradtak, vajon a maradás okairól mit mondtak, ha mondtak egyáltalán a leszármazottaiknak. Megúszhatatlan feladat.

Amivel, ha tetszik, ha nem, szembesít ez a Frankfurtban, 1946-ban játszódó történet. Amiben Mácsai Pál is kiváló. Egy olyan színészből lett, botcsinálta házaló kereskedőt alakítva, aki a Szegedi Nemzeti Színház színpada alatt, egy koporsóban élte túl a legnehezebb napokat. És akinek köszönhetően ez a német film egy kicsit magyar is lett. Nagy kár lenne, ha észrevétlenül futna ki a hazai mozik műsorából.

(A film a Tisza mozi E termében látható.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Mint Giovanni kávéja

A színészek és a közönség miatt is remélem, hogy néhány előadás alatt összeáll az Anconai szerelmesek, mert a premieren olyan párhuzamosokat alkottak a színészek, a dalok és a jelenetek, amelyekről úgy tűnt, a végtelenben sem akarnak találkozni. Talán előbb sikerül, minthogy Giovanni jó kávét főz.

Nyolcvan év tizenkilenc pillanata

A fotóművész és a műkedvelő fotós között éppen csak egy pillanat a különbség. Amit az előbbi észrevesz, és azonnal úgy örökíti meg, hogy az a felvételén aztán hosszú történetté válik. Akinek több ilyen történetté váló pillanata van, annak érdemes kiállítást rendezni, és a képeit nézegetni.

Szolnok Múlt Tár a Tallinnról

Alcsi, Scheftsik-telep, I. kerület, Zagyván túli városrész, Vosztok, Tallinn. Ezek kis túlzással Szolnoknak ugyanazt a részét jelölik, amit csak a hatvanas évektől laknak sokan. Egykor a kórházak és a laktanyák negyede is volt. A Szolnok Múlt Tár negyedik kiállítása az Ormos parkhoz került.

Elment, tehát volt

Hogy a témáról ez csak az első játékfilm volt, abban ne csak biztosak legyünk, de reménykedjünk is benne. Mert akkor majd elmondhatjuk: létezik magyar filmgyártás, amelyik valódi társadalmi kérdésekre keres választ. Most be kell érnünk az Elment az öszöddel. Hibája és erénye számtalan.