Lehet, hogy tévedek, de elméletem szerint a Tisza mozi, premier hétvégi vetítéseinek nézőszáma pontosan megmutatja egy-egy új filmmel szembeni várakozásokat. Így az, hogy Szász János friss alkotására – a szerdai közönségtalálkozótól eltekintve -, az első szolnoki vetítésen legalább harmincan voltak kíváncsiak, számomra azt jelzi: az rendező-forgatókönyvíró és a forgalmazó viszonylag jól előkészítették a film érkezését. Azt hiszem, vitathatatlan, hogy az idei év első, komolyabb, magyar filmpremierje régen látott reklámot – még tévében is futottak spotok -, és újságírói figyelmet kapott.
Látva azonban a filmet, abban már nem vagyok biztos, hogy ezek a beharangozók azt az előzetes képzetet keltették a majdani nézőkben, mint amit A hentes, a kurva és a félszemű végül nyújt. Szász új filmje se nem thriller, se nem magyar noir, se nem akció dús dráma, hanem egy veszettül kemény és nehéz művészfilm – és ezt a meghatározást itt nem feltétlenül pozitív értelemben használnám. Ha valaki esetleg azt várná – én belesetem ebbe a hibába -, hogy netán az eredeti Kodelka sztorit teszi elénk a rendező, valahogy úgy, miként a Köbli Norbert-Szász Attila páros Mágnás Elza történetét a Félvilágban, az szerintem ne váltson jegyet.
Szász János új filmje nagyon erős jelenetsorral indul, amiben a kurvát alakító Gryllus Dorka szolgáltatásait legalább tíz férfi veszi igénybe rettentő rútul és léleknyomorítóan. Gryllus csak az arcával, egyetlen szó nélkül, zseniálisan rakja elénk annak a szerencsétlen nőnek az életét, amiből csak az öngyilkosságba lehet menekülni. Szerintem filmtörténeti pillanatok, amiért minimum a legjobb színésznői alakítás díját kellene megkapnia Gryllus Dorkának. Még akkor is, ha a következő 105 percben a rendező által magasra rakott lécet nemhogy megugrani nem, de általában csak leverni sikerül.
Pedig zseniális az a vidéki telep, ahol Kodelka mészárszéke működik. Szinte a saját bőrünkön érezzük a hideg, saras világ kilátástalanságát, amiben csak a züllött pusztítást tudjuk beleképzelni, a szépet és a felemelkedést nem. Nagyon jók a szinte arctalan mellékszereplők, akik a kocsma és a mészárszék alakjait formálják. A filmekben sajnos ritkán foglalkoztatott Börcsök Enikő kocsmárosnéja is díjazásért kiáltana, ha sikerülne a filmből megfejteni, ő hová tűnik a történetből. Nagy Zsolt pedig, mint a félszemű Léderer Gusztáv borzasztó. Nem az alakítása, hanem az általa életre keltett gazember. Csak nem értem, miért. Mi is itt a sztori? Miről is akar szólni ez a film? Mit akar a rendező és egyben forgatókönyvíró kibogozni és elénk tenni három nyomorult ember életéből? Könyörgöm, miért készült el az a film?
Egyetlen magyarázatot – felmentést – tudok: azért, hogy Hegedűs D. Géza egy újabb szerepében mutathassa meg, hogy jelenleg ő a magyar színészkirály. Nemcsak azért, mert egy ilyen szerepért képes zsírszalonnára hízni. Hanem mert minden jelenetében elhiszem neki, hogy ő az a gazdag, régi fájdalmát aljassággal és pénzzel palástoló hentes, aki halálosan belezúg a félszemű által megmentett kurvába. És szúrják hason, fojtsák vízbe, feltámad mindaddig, míg a végül a halálos aktust meg nem kapja. Nehéz szavakat találni arra a profizmusra, alázatra és tudásra, amivel Kodelka Ferencet elénk rakja.
Ezért is fáj rettenetesen, hogy a film nem áll össze, nem megy sehová, nem mond semmit. Gyönyörű mozaikdarabok, amiket az elvont művész álcája mögé bújva, köldöknéző üzemmódban belehajigáltak egy nejlonzacskóba. Amibe a hentes akkurátus feldarabolása közben a néző majdnem belehány. Még szerencse, hogy hirtelen úgy lesz vége a filmnek, mint amikor a durcás gyerek felugrik, mert nincs kedve befejezni, amit elkezdett.
Eszembe nem jutna elvitatni a rendező kvalitásait. Még azt is el tudom fogadni, hogy nálam avatottabb kritikusok és esztéták végül a Szász-életmű fontos darabját látják majd ebben a 110 percben. Viszont mint egyszerű, földhözragadt, a történetmesélést szerető mozinéző senkinek se tudom jó szívvel A Hentes, a kurva és a félszeműt ajánlani. Csak, ha valaki jó hentest, kurvát vagy félszeműt akar történet és értelem nélkül látni a filmvásznon.
