(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez az írás 2018. március 7-én jelent meg először.)
Ha elfogadjuk, hogy a középkori Szolnok nyugati „városfala” valahol a mai Táncsics utca környékén húzódhatott, akkor talán azt is tényként kezelhetjük, hogy a jelenlegi Árkád-sarok helyén minimum a Rákóczi-szabadságharc végéig puszta, külterület, maximum valamiféle kert lehetett. A Xavéri Szent Ferenc kápolna elhelyezkedéséből pedig arra is következtethetünk, hogy a tiszai átkelőtől a Jászberény és a Mátra irányába induló út sem az Árkád előtt, hanem inkább a mai Ady Endre út környékén vezetett. Mivel azonban a XVIII. század első felében, a korábban többször elpusztított város, gyarapodásnak indult – lásd a Belvárosi Nagytemplom építését, a lakosság növekedését -, joggal feltételezhetjük, hogy a mai Kossuth és Szapáry utcák sarkán annak a századnak a második felében már valamiféle lakóház állt. Egyébként ezt támasztja alá az 1785-ös katonai felmérés térképe is.
Valószínűsíthetjük, hogy a mai Szapáry, korábban Molnár utca a XIX. század első felére kialakult. Legalábbis erre utal, hogy a 17-es számú telken, 1840-ben már komoly polgári ház épült. Magának a híres saroknak a megszületéséhez pedig talán Szolnok második vasútállomásának a megépítése vezethetett, hiszen a fő- és piactérről, a városi kúttól és a Zagyva- meg a Tisza-hidaktól ezen a ponton keresztül lehetett szinte nyílegyenesen eljutni, az akkor még a lakott területektől távol lévő vaspályához. A sarki telkek felértékelődését azonban a XIX. század második fele, Szolnok aranykora, a Molnár majd a Szapáry utca korzóvá fejlődése hozta el.
Ennek ellenére az 1894-től Szapáry és Gorove utcák sarkán lévő több telken egészen az 1920-as évekig földszintes házak álltak. Az előző századforduló környékén készült fotókon jól kivehető, hogy az itt álló házak egy íves kanyart írtak le, és kivétel nélkül, különböző boltoknak, illetve a Korzó kávéháznak adtak helyet. De azt is tudhatjuk, hogy ezeknek a házaknak az egyikében nyitotta meg első, majd harmadik üzletét Szolnok képes kórinkása, azaz a várost több évtizeden keresztül megörökítő Szigeti Henrik. Ugyanakkor itt volt üzlete annak a Nerfeld családnak is, akik aztán a helyet fél évszázadra meghatározó palotát – üzletház és bérház – később felépítették.
Nem lehet kétségünk afelől, hogy a több, apró, sarki telket egyesítő ifjabb Nerfeld Ferenc ügyes üzletember volt, és nemcsak azért, mert ezt a „telekspekulációt” végre tudta hajtani. Hanem mert felismerte, hogy az 1920-as évekre már közel harmincezres város is elbír egy nagyobb áruházat, ráadásul az elegáns bérlakásokra is lehet kereslet. Ugyanakkor szerencsés is volt, hiszen az akkori mértékkel is komoly beruházását még a nagy gazdasági világválság Magyarországra gyűrűzése előtt be tudta fejezni, így 1929-ben megnyílhatott a Nerfeld-palota. Földszintjén üzlethelyiségek, illetve egy áruház kapott helyet, két emeletén pedig polgári lakások. A két háború között, a hivatalosan Szapáry utca 2. szám alatti üzletházban működött például Gerő Ignác papír és könyvkereskedése, Klinger Ignác férfi és női kabátüzlete, Lassányi Jenő „Megváltó” gyógyszertára, illetve Meinl Gyula üzlete és a Fenyves áruház is.
Az számomra nem teljesen világos, hogy az épület miként élte túl a város közepén a második világháborút. Ha figyelembe vesszük, hogy a közeli Kossuth téren a városháza kupoláit, a Népbank-tetején pedig a Hermész-szobrot is találat érte, talán feltételezhetjük, hogy a Nerfeld-palotán is volt mit csinálni a háború után. Aminek üzleteit és lakásait legkésőbb 1949-re államosították, így aztán tanácsi bérlakásoknak, illetve az Alföldi áruháznak lett az otthona. Központi helyét és értékét jól mutatja, hogy ennek az épületnek a tetejére kerülhetett Szolnok egyik első fényreklámja, ami a szocializmusban monopolhelyzetben lévő Állami Biztosítót – „biztosítás biztonság” – hirdette. Az Országos Áruházi Vállalat 1966-os megalakulásával és a Centrum márkanév 1967-es bevezetésével már ezen a néven lett fogalom a hely és a város akkori legnagyobb áruháza.
Sokszor leírtam már: városi legenda – amit sajnos egy téves tartalmú emléktábla is táplál -, hogy az épület az 1969. április 11-ei „Centrum-tűzben” menthetetlen károkat szenvedett. Tény, hogy a hősugárzó okozta tűzben kiégett a Centrum, viszont a fölötte lévő lakásokat, illetve a legtöbb bolthelyiséget még egy bő évtizedig használták. A ház pusztulását igazából a szocialista nagyváros építése okozta. Egyrészt a tűz kiváló hivatkozási alap lett ahhoz, hogy Szolnok is kapjon egy valóban modern és nagyméretű áruházat, ami 1975-re 51 millió forintból el is készült. Másrészt arra is jó indok volt, hogy a pártházzal átellenben lévő telekről eltüntessék egy kapitalista nagyvállalkozó bérházát. Igaz, erre több mint egy évtizedet kellett várni, és szerencsére mire hozzá tudtak kezdeni a beruházáshoz, a toronyházak építését országosan leállították, így megúsztuk az ide tervezett 22-24 lakószintes csodát.
Helyére a Nerfeld-palota, illetve további Kossuth utcai házak eldózerolása után a mai is ott álló Árkád került. Ami csak annyiban különbözött elődjétől, hogy földszintjén már nem a város legnagyobb üzletei kaptak helyet, illetve nem kettő, hanem négy lakószint került a boltok fölé. Átadása után elsősorban az Ideál Kiskereskedelmi Vállalt boltjai, illetve a néhai Expressz Ifjúsági Utazási Iroda, a MÁV, a Fényszöv és a fodrászati szövetkezet kaptak benne helyet. Illetve a nyolcvanas évek második felétől itt működött Szolnok egyetlen dollárboltja is. Jelentőségét részben az IKV összezsugorodásával, részben a Szandai rétre beengedett áruházaknak köszönhetően vesztette el. Helyét pedig azóta sem találta meg.
(A cikk illusztrációi között, a régi képeslapok és a saját fotó mellett Nagy Zsolt és Danka István képei láthatóak.)
